2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Erősebb volt a bosnyák

Habár elvben szerencséje volt, hisz a wrocławi challenger 1. fordulójában a szintén selejtezős bosnyák Mirza Bašićot kapta, Györe László mégsem jutott a nyolcaddöntőbe. A selejtező három nehéz csatája a jelek szerint túl sokat kivett Györéből, aki a 23 éves és a ranglistán 277. bosnyák ellen kétszer veszítette el az adogatást, amit követően nem volt képes visszavágni. Györe, aki az előző három meccsen összesen 39 ászt ütött, és a húsz break-labdából hetet értékesített, tegnap 10 védhetetlen adogatással jeleskedett, viszont a második kezdőütéssel alig tudott pontot elérni, míg az ellenfele adogatásán egyetlen alkalma sem volt a breakre, és 67 perc alatt veszített. A wrocławi challengeren a magyar Fucsovics Márton első ellenfele a ranglistán 327. német Maximilian Marterer volt.

Ana Ivanović kiválóan rajtolt a dubaji női tornán. A ranglistán 6. helyezett mindössze három játékot engedélyezett a német Sabine Lisickinek, aki 13 kettős adogatási hibával jobb eredményre nehezen számíthatott. Ivanovićnak a következő fordulóban kimondottan nehéz ellenfele lesz, hisz a negyeddöntőért a ranglistán 18. cseh Karolina Pliškovával játszik, akitől, eddigi egyetlen meccsükön, a tavalyi US Open 2. fordulójában két játszmás vereséget szenvedett. Jelena Janković már kiesett, tegnap a volt világelsőt a spanyol Garbine Muguruza győzte le alig egy órás meccsen.

A zombori Filip Krajinović a Delray Beach-i torna 1. fordulójában az éjjel az egyik legnagyobb tehetségként kezelt ausztrál Thanasi Kokkinakisszal játszott, míg Viktor Troicki első ellenfele a francia veterán Stephan Robert volt.

Ilija Bozoljac nem vette az első akadályt Új-Delhiben, két sima játszmában veszített a spanyol Enrique Lopeztől, így további nagy bukás vár rá a ranglistán, és jövő hétfőn már a 400. pozíció táján találja magát. Ugyanott ma a nagykikindai Peđa Krstin a lényegesen tapasztaltabb belga Ruben Bemelmansszal mérkőzik a második fordulóban.

A kis tornákon ellenfeleket kaptak a szerbiai játékosok. Jovana Jakšićnak nem volt szerencséje és Suprise-ben a nagy tehetségnek számító kanadai tinit, Francoise Abandát kapta. Ivana Jorović Moszkvában a 25 ezer dolláros ITF-tornán a francia Manon Arcangiolival, Doroteja Erić pedig Sarm Es-sejkben a finn Nanette Nylunddal kezd. Az Altenkirchenben táblára jutott magyar Gálfi Dalma a francia Sibillet kapta.

DUBAJ. – A női torna 2. fordulójában: Ivanović–Lisicki 6:0, 6:3, Muguruza–Janković 6:3, 6:1, V. Williams–Benčić 6:1, 6:2, A. Radwanska–Garcia 6:3, 2:6, 6:3, Suarez–Giorgi 6:3, 6:4, Cornet–Buyukakcay 6:2, 6:4, Dijasz–Petković 7:5, 6:3, Ka. Pliškova–Zahlavova 6:4, 6:2, Šafarova–Dellacqua 6:7, 7:6, 7:5, Kerber–Kuznyecova 7:6, 6:4, Wozniacki–Stosur 4:6, 6:1, 7:5, Pironkova–Peng 3:6, 6:4, 7:6, Makarova–Kozlova 6:3, 6:3.

RIO DE JANEIRO. – A női torna 1. fordulójában: Min–Scheepers 6:2, 6:1, Begu–Rogowska 6:1, 6:3, Brengle–Bogdan 6:4, 3:3 - feladás, Larsson–Torro 6:7, 7:6, 4:2 – feladás. Férfiak, 1. forduló: Haider–Ramos 3:6, 6:3, 6:2, Robredo–Ymer 6:4, 6:3, De Bakker–Clezar 5:7, 6:3, 6:1, Nieminen–Cecchinato 4:6, 6:3, 7:5.

DELRAY BEACH. – A férfitorna 1. fordulójában: Karlović–Brown 6:3, 6:7, 6:2, Dolgopolov–Gabasvili 7:6, 6:3, Kudla–Lacko 6:3, 6:4.

MARSEILLE. – A férfitorna 1. fordulójában: Ćorić–Isztomin 6:4, 7:5, Sztahovszkij–Rosol 6:3, 6:2, Thiem–Sousa 7:6, 6:4, Kuznyecov–Golubev 3:6, 6:4, 6:2, Chardy–Guez 4:6, 6:3, 6:2.

WROCLAW. – A challenger 1. fordulójában: Bašić–Györe 6:3, 6:4.