2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Csak Viktor és két nagylány

A több mint egy tucat szerbiai teniszező közül, akik a folyó hét tornáin rajtoltak, s mert az este Kreuzlingenben rajtolt Vesna Dolonctól, Surprise-ban pedig Jovana Jakšićtól nem remélhetünk jelentős menetelést, már csak Viktor Troicki és két nagylány, Ivana Jorović és Nina Stojanović maradt versenyben. Kedden este ugyanis Filip Krajinović és Dušan Lajović, tegnap pedig Peđa Krstin és Ana Ivanović is csatlakozott a már korábban kiesettekhez. Versenyben van két magyar is, Fucsovics Márton és Gálfi Dalma még reménykedhet, hogy ezen a héten szép eredményt jegyez.

Troicki Delray Beachben elveszítette az első játszmát a francia veterán Stephan Robert ellen, a másodikban 5:5-nél nyerte el vetélytársa kezdőütését, majd a folytatásban akkora fölényben volt, hogy a francia már csak egy játékot nyert a lejátszott nyolcból. Viktor a floridai negyeddöntőért alkalmi páros partnerével, az ausztrál Bernard Tomićtyal játszott, és máris számíthat egy-két helynyi haladásra a ranglistán. Jelentősebb menetelés csak az elődöntőbe jutás révén lehetséges.

Ugyanott Krajinović nem volt méltó vetélytársa a fiatal ausztrál Thanasi Kokkinakisnak, mint ahogyan tegnap Krstin sem a belga Ruben Bemelmansnak az Újdelhiben folyó challengeren. Lajović három játszmában veszített Rióban a szlovák Martin Kližan ellen. A döntő játszmában volt alkalma a jobb eredményre, de nem használta ki, a szlovák pedig a számára legfontosabb pillanatokban nem hibázott.

Ivanović nagyon gyöngén kezdett a dubaji nyolcaddöntőben, hisz a cseh Karolina Plíšková 6:2, 2:0-ra elhúzott, s az addig látottak alapján gyors győzelemre állt. Ana ekkor mégis belendült, két break révén megnyerte a második játszmát, majd a harmadikban 3:3-ig fej fej mellett haladtak. Az adogató ekkor zsinórban háromszor veszített, Ana bánatára kétszer ő volt az, végül a cseh magabiztos adogatásokkal zárta a csatát.

Külön említést érdemel Rafael Nadal és David Ferrer magabiztos riói rajtja, valamint az, hogy Dubajban tegnap Garbine Muguruza könnyen legyőzte Agnieszka Radwanskát, Lucie Šafářová pedig a címvédő Venus Williamset.

Jorović Moszkvában csak három játékot engedélyezett a francia Manon Arcangiolinak, és a következő fordulóban az eddigi eredményei alapján jó képességűnek nevezhető, 17 éves és a ranglistán 322. orosz Veronika Kudermetovával mérkőzik. A mexikói Cuernavacában Stojanović jól játszott, és legyőzte a fogadóirodák szerint esélyesebb cseh Marie Bouzkovát, következő ellenfele pedig a 17 éves és a ranglistán 1060. mexikói Constanza Gorches lesz.

Fucsovics Wrocławban szoros csatában nyert a német Maximilian Marterer ellen, a 2. fordulóban pedig a challenger megnyerésére is esélyes ukrán Ilja Marcsenkóval mérkőzik. Gálfi a német Altenkirchenben egészen könnyen nyert a francia Constance Sibille ellen, és a negyeddöntőért, ami komoly haditett lenne, a 25 éves cseh Katarina Vankova következik.

DUBAJ. – A női torna 2. fordulójában: Halep–Hantuchová 6:2, 6:0, Kvitová–Szvitolina 2:6, 6:3, 6:2, Pennetta–Vang 6:3, 7:5, nyolcaddöntő: Ka. Plíšková–Ivanović 6:2, 4:6, 6:4, Muguruza–A. Radwanska 6:4, 6:2, Šafářová–V. Williams 6:4, 6:2, Makarova–Dijasz 6:3, 6:4, Pennetta–Kerber 6:2, 3:6, 6:1.

RIO DE JANEIRO. – A női torna 1. fordulójában: Errani–Pereira 6:3, 6:3, Vinci–Hradecká 7:6, 6:3, Mattek–Kovinić 6:4, 6:3, Glushko–Mitu 6:7, 6:3, 6:4. Férfiak, 1. forduló: Kližan–Lajović 6:4, 0:6, 6:4, Nadal–Bellucci 6:4, 6:1, Ferrer–Gimeno 6:4, 6:3, Fognini–Veselý 1:6, 7:6, 6:1, Cuevas–Almagro 4:6, 6:3, 6:4, Rola–L. Mayer 4:6, 7:6, 4:1 – feladás.

DELRAY BEACH. – A férfitorna 1. fordulójában: Troicki–Robert 6:7, 7:5, 6:1, Kokkinakis–Krajinović 6:2, 6:3, Young–Dodig 7:5, 7:5, Matošević–Isner 6:4, 6:4, Tomić–Zsaziri 6:3, 6:3, A. Gonzalez–Querrey 3:6, 2:1 – feladás.

MARSEILLE. – A férfitorna 1. fordulójában: Pospisil–Haase 4:6, 6:3, 6:4, Monfils–A. Zverev 6:1, 7:6, Struff–Mahut 6:1, 6:7, 7:6, Paire–Mathieu 6:4 – feladás, Goffin–Janowicz 6:4, 6:2.

WROCŁAW. – A challenger 1. fordulójában: Fucsovics–Marterer 3:6, 7:6, 7:6.

ÚJDELHI. – A challenger 2. fordulójában: Bemelmans–Krstin 7:6, 6:3.

MOSZKVA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Jorović–Arcangioli 6:1, 6:2.

CUERNAVACA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Stojanović–Bouzkova 6:2, 7:6.

ALTENKIRCHEN. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Gálfi–Sibille 6:0, 6:4.