2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Novak nélkül Argentínába?

Mivel Argentína 3:2-re megnyerte a Brazília elleni négynapos mérkőzést, a Davis-kupa negyeddöntőjében, július 17-e és 19-e között Argentína–Szerbia mérkőzés lesz műsoron. A Szerbiai Teniszszövetséghez közel álló berkekben már megkezdődött a licitálás, hogy miért nem jó, hogy éppen Argentínába kell utazni, viszont sem a déli földteke, sem az időzóna háromórás eltolódása, még kevésbe a valószínű salakos pálya nem lehet ok a tényleges aggodalomra. Az egyetlen kérdés, hogy Novak Đoković játszik-e. Vele a csapatban Argentína akkor is legyőzhető, ha Juan Martín del Potro egészséges lesz és vállalja a játékot, ha pedig Novak kimarad, a dél-amerikaik Belgrádban sem lennének esélytelenek.

Az pedig, hogy Đoković játszik-e, már most, több mint négy hónappal a mérkőzés előtt kérdéses. Az egyik kraljevói sajtóértekezleten Novak ugyanis kijelentette, hogy júliusban esetleg megköszöni a kapitány és a szurkolók bizalmát, hisz nem kötelezte el magát arra, hogy egész éven át válogatott lesz. Nem részletezte, de a távolmaradásnak három komoly oka lehet. Az egyik, hogy a július 12-én záruló wimbledoni tornán Novak a címet védi, s ha az idén is döntőt játszik, a hosszú úttal együtt csak 2-3 napja maradna a váltásra a fűről a salakra. A másik, hogy a mardidi 1000-es tornától kezdve a wimbledoni döntőig kilenc hét alatt öt tornán akár 29 meccset is vívhatna, ezért kimerülten érkezne az erőigényes, három nyert játszmára folyó salakos meccsekre. A harmadik okot edzője, Boris Becker szolgáltatta, aki kijelentette, nem tetszik neki, hogy Đoković a Davis-kupával bolygatja azokat a terveket, amelyeket a folyó idényre készítettek. Magyarán: a közös munkájuknak nincs értelme, ha Novak nem tartja magát a megbeszéltekhez, és nem az egyéni karrierre összpontosít.

Ez az egyéni műsor pedig Novak számára szombaton folyatódik Indian Wellsben, ahol a világelső címvédő, s ahol a sorsolást tegnap késő este készítették el. Ugyanott Filip Krajinović a kétfordulós selejtezőben indul, és 8. kiemeltként a 26 éves és a ranglistán 195. ausztrál John-Patrick Smithszel kezd. A női sorsolásban már nincs szerbiai, hisz Jovana Jakšić csapnivaló játékkal kapott ki az ukrán Katerina Kozlovától. A magyar Babos Tímea viszont legyőzte az amerikai Allie Kiicket, és a tábláért méltó ellenféllel, a belga Alison Van Uytvanckkal mérkőzik. Megtartották a női egyes sorsolását, amely nem sok jót ígér a szerbiai négyesnek. Ana Ivanović az 5. kiemelt, a rajton erőnyerő, a 2. fordulóban a cseh Tereza Smitkovával, a 3.-ban pedig azzal a francia Caroline Garciával mérkőzhet, akitől pénteken Monterreyben csúfos vereséget szenvedett. Jelena Janković a 18. kiemelt, ő is szabadnapos a nyitányon, majd a cseh Anna Schmiedová és az amerikai Lauren Davis meccsének továbbjutója, tehát semmiképpen sem könnyű ellenfél következik. Bojana Jovanovski az 1. fordulóban a holland Kiki Bertensszel, Aleksandra Krunić pedig a román Monica Niculescuval játszik.

A kis tornákon a magyar Stollár Fanni két meccset nyert nagyon könnyen a gainesville-i (Florida) selejtezőben, s a tábláért az éjjel az amerikai Caroline Dolehide-dal mérkőzött. Az olaszországi Solarinóban Bondár Anna az olasz Deborah Chiesával, Gálfi Dalma pedig a német Nora Niedmersszel mérkőzik az 1. fordulóban.

INDIAN WELLS. – A női torna selejtezőjének 1. fordulójában: Babos–Kiick 6:3, 6:2, Kozlova–Jakšić 6:2, 6:0.

GAINESVILLE. – A női ITF-torna selejtezőjének 2. fordulójában: Stollár–Daniel 6:1, 6:2.