2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Isner után Tomić

Novak Đokovićnak egyetlen break kellett ahhoz, hogy bejusson az Indian Wells-i torna negyeddöntőjébe. A világelső és címvédő belgrádi az első játszma hetedik játékában nyerte el az amerikai John Isner adogatójátékát, a második játszmában így annyi is elegendő volt, hogy a rövidítésben bizonyuljon jobbnak. Novak most 6:2-re vezet az amerikai ellen, pályafutása 621. győzelmével pedig az öröklistán beérte Thomas Mustert és David Ferrert. Novak következő ellenfele a 22 éves ausztrál Bernard Tomić, aki ellen 3:0 a mérlege. Csaknem három éve nem mérkőztek, Tomić pedig azóta jobb teniszező lett, feltehetően Kyrgios és Kokkinakis jelentős haladása késztette a horvát származású teniszezőt a komolyabb hozzáállásra.

A férfi nyolcaddöntőben Tomić éppen honfitársát, Kokkinakist verte, Murray, Nadal, Federer és Raonić egészen könnyen vették az új akadályt, míg Berdychnek nem volt könnyű dolga a szintén cseh Rosollal. A nap egyetlen meglepetése a spanyol Feliciano López győzelme volt Kej Nisikori ellen.

A női negyeddöntő első meccsein Serena Williams nem boldogult könnyen a svájci Bacsinszky Tímeával, és feltehetően az elődöntőben még nehezebb percek várnak rá a román Simona Haleppel szembeni találkozón, aki ellen a múltban már veszített meccset.

Györe László magabiztosan vette a második pulai akadályt. Egészen könnyen, csak négy játékot leadva vágott vissza a 24 éves horvát Dino Marćannak a tavalyi rovinji vereségért, és a negyeddöntőben vagy a román Vasile Antonescu, vagy a francia Johan Sebastien Tatlot lesz az ellenfele. A mai meccs négy új ranglistapontért folyik, s ha a zentai játékos nyer – amire minden esélye meglesz –, a ranglistán már a 240. helyen belülre jut, vagyis túlszárnyalja az eddigi legjobbját jelentő 243. pozíciót.

A sencseni challengeren Fucsovics Márton nem igazolta esélyességét a francia Lamasine ellen, a solarinói női ITF-tornán pedig Bondár Anna közel járt a meglepetéshez, végül mégis veszített az első helyen kiemelt grúz Szofija Sapatava ellen. Antalyában a fiatal Stolmár Rebeka szoros csatában kapott ki a sokkal tapasztaltabb ausztrál Alexandra Nancarrow-tól. Ugyanott a szerb Doroteja Erić 20 órán belül két győzelmet aratott, és a negyeddöntőben a fehérorosz Alina Szabalenkával mérkőzik. Stollár Fanni Orlandóban jutott a 2. fordulóba, és az amerikai Tori Kinard következik. Gálfi Anna Solarinóban az este a műsor zárómeccsén a svájci Lisa Sabino ellenében próbálta meg kiharcolni a negyeddöntőt.

A szerbiai tenisszel kapcsolatos, hogy Ana Ivanović és Jelena Janković is igennel válaszoltak Tatjana Ječmenica kapitány meghívására, így április második felében Újvidéken, a Paraguay elleni Fed-kupa-meccsen Szerbia a lehető legerősebb összeállításban veszi fel a küzdelmet. Anán és Jelenán kívül Krunić és Jorović alkotja majd a szerb négyest.

INDIAN WELLS. – A női torna negyeddöntőjében: S. Williams–Bacsinszky 7:5, 6:3, Halep–Suárez 5:7, 6:1, 6:1, férfiak, nyolcaddöntő: Đoković–Isner 6:4, 7:6, Tomić–Kokkinakis 6:4, 4:6, 6:4, Murray–Mannarino 6:3, 6:3, F. López–Nisikori 6:4, 7:6, Raonić–Robredo 6:3, 6:2, Nadal–Simon 6:2, 6:4, Berdych–Rosol 6:2, 4:6, 6:4, Federer–Sock 6:3, 6:2.

PULA. – A futures 2. fordulójában: Györe–Marcan 6:2, 6:2.

SENCSEN. – A challenger 2. fordulójában: Lamasine–Fucsovics 7:5, 7:6.

SOLARINO. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Gálfi–Masini 6:4, 6:4, 2. forduló: Sapatava–Bondár 6:7, 6:3, 7:6.

ANTALYA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Erić–Romeo 1:6, 6:3, 6:3, 2. forduló: Nancarrow–Stolmár 7:6, 7:5, Erić–Sezer 6:4, 4:6, 6:4.

ORLANDO. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Stollár–Oyen 7:5, 6:1.