2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Novak akaratlanul lemásolta Ronót

A hetvenes évek második felének híres hosszútávfutója, a kenyai Henry Rono nemcsak arról vált ismertté, hogy 1978-ban 81 napon belül négy távon is világcsúcsot állított fel, hanem arról is, hogy taktikával őrölte fel az ellenfelek erejét. Rono meglépett a mezőnytől, majd amikor utolérték, újra erősített, és megint egyedül futott elöl. Futam közben ezt annyiszor csinálta, amennyiszer kellett, s végül mindenki kifulladt, ő pedig egyedül, magasba emelt karokkal ünnepelt a célvonalon.

Valami hasonlót tett vasárnap este Indian Wellsben Novak Đoković – bár nem szándékosan, mint a kenyai –, aki 6:3, 4:2-re vezetett Roger Federer ellen, amit a svájci ledolgozott. A második játszma rövidítésében Đoković 5:3-ra vezetett, de Federer innen is egyenesbe hozta az állást, majd a harmadik játszmában Novak 2:0-s vezetését is semlegesítette. Amikor azonban Novak negyedszer is „gyorsított”, és 4:2-re húzott el, a svájci, noha mindent beleadott, többé már nem tudta befogni, és a végén Novak ünnepelt.

A döntő pontosan azzal szolgált, amit feltételezni és elvárni is lehetett. Elejétől végig kemény próbára tette egymást a két híresség, a látvány sem hiányzott, s minden egyes ütéssel igazolták, hogy nem véletlenül állnak a ranglista élén. Federer a könnyedséggel és könyörtelen pontzárással, Đoković pedig a lelki és testi erővel, a taktikai érzékkel és az iram folytonosságával tűnt ki. Ez utóbbival magyarázható a három kettős hibája is a rövidítésben, mert inkább kockáztatott, mintsem a Federernek megfelelő gyöngébb második adogatással próbálkozzon. Most ő nyert, amivel 20:18-ra szépítette az egymás közötti mérleget, begyűjtötte 50. tornagyőzelmét, amivel a nyílt korszak öröklistáján a 11. pozíciót foglalja el, 21. alkalommal nyert 1000-es rangú tornát, amivel Nadal, Federer és Lendl mögött negyedik, de a csehet már Miamiban utol is érheti.

A női döntőben Jelena Janković váratlanul erős ellenállást tanúsított a román Simona Haleppel szemben. Janković a meccsért adogatott 6:2, 5:4-es állásnál, de a szerva, mint általában, ezúttal sem volt erős fegyvere, így a fiatalabb és jobb erőben levő játékos győzött. Jelena vigasza, hogy négy helyet javított, és bebizonyította magának, hogy még képes a jó eredményekre a legrangosabb tornákon is.

Miamiban a selejtező az este kezdődött, az új nagy torna pedig szerdán indul. Szerbiából négy férfi lesz a táblán, vagy öt is, ha Janko Tipsarević végre pályára léphet, egy pedig a selejtezőben. A nőknél is 4+1 a létszám, míg a magyarok közül a selejtezőben nemcsak Babos Tímea indul, hanem külön meghívóval a nagyon tehetséges Stollár Fanni is, aki vasárnap este Orlandóban elveszítette első ITF-döntőjét.

A selejtezőben Filip Krajinović az ausztrál Alex Bolttal, Jovana Jakšić az ukrán Katerina Kozlovával, Babos Tímea a tunéziai Ons Jabeurral, Stollár pedig az amerikai Irina Falconival kezd. Női egyesben Ivanović az 5. kiemelt, és a 2. fordulóban a Puerto Ricó-i Monica Puiggal kezd, míg Janković első ellenfele, szintén a második körben, Viktorija Azarenka lesz. Aleksandra Krunić az amerikai Madison Brengle-lel, Bojana Jovanovski pedig a német Mona Barthellel nyit. A férfi egyes sorsolását az este tartották meg.

A legújabb ranglisták élcsoportja, férfiak: 1. Đoković 13 205, 2. Federer 9205, 3. Nadal 5810, 4. Murray 5695, 5. Nisikori 5460, 6. Raonić 5160, 7. Ferrer 4580, 8. Wawrinka 4515, 9. Berdych 4510, 10. Čilić 3370, 11. Dimitrov 3055, 12. F. López 2415, 13. Tsonga 2245, 14. Simon 2130, 15. Bautista 1975, 16. Gulbis 1910 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 39. Troicki 1098, 73. Lajović 669, 96. Krajinović 569, 154. Fucsovics 349, 245. Györe 204, 273. Krstin 179, 342. Zekić 134, 346. Milojević 132, 351. Čaćić 129, 384. Bjelica 113, 392. M. Janković 111, 397. Tepavac 108, 399. Bozoljac 107 pont stb.

Nők: 1. S. Williams 9982, 2. Sarapova 8270, 3. Halep 7181, 4. Kvitová 6275, 5. Wozniacki 4770, 6. Ivanović 4425, 7. Bouchard 4306, 8. A. Radwanska 3480, 9. Makarova 3420, 10. Petković 3190, 11. Šafářová 2995, 12. Suárez 2810, 13. Errani 2750, 14. Ka. Plíšková 2675, 15. Kerber 2650, 16. V. Williams 2550 pont stb. További szerbiai és magyar helyezettek: 17. Janković 2465, 65. Jovanovski 821, 77. Krunić 737, 87. Babos 663, 149. Jakšić 379, 246. Dolonc 186, 283. Stojanović 147, 287. Jorović 141, 307. Jani 124, 403. Lukić 79, 417. Czink 73, 448. Erić 61, 475. Argyelán 55, 478. Lukács 54, 504. Totka 48, 506. Bukta 47, 546. Gálfi 41, 638. Bondár 30 pont stb.