2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

Troicki előtt nyitva az aranykapu

Végre megszakadt Viktor Troicki két hónapon át tartó vereségsorozata. A 29 éves belgrádi teniszező három játszmában győzte le a US Open első fordulójában az ifjonc amerikai Frances Tiafoe-t, az USA idei bajnokát az U18-as mezőnyben. Túlzás lenne azt állítani, hogy Viktor remekelt, de a 17 ász azt sugallja, hogy némileg megnövekedett az önbizalma. Emellett a szerencse kedveltje is, hisz ugyanúgy, mint Wimbledonban, New Yorkban is megnyílt a sorsolása, s ha teljesítménye nem marad el a remélttől, könnyen bejuthat a nyolcaddöntőbe.

Ehhez az kellett, hogy kiessen az ő ágán legközelebbi kiemelt, a francia Gilles Simon. A tapasztalt franciát az örökös tehetségnek is nevezhető amerikai Donald Young múlta felül egy hihetetlen, három és fél órás meccsen. Simon megnyerte az első két játszmát, a másodikban pedig 3:0-ra vezetett, de ebből a helyzetből sem nyert. Érdekes, hogy korábbi öt meccsükön Young egyetlen játszmát sem nyert, a kedden elveszített kettővel már 13:0-s hátrányban volt, de azután egészen jól játszott, míg Simonnak szinte semmi sem sikerült. A mérkőzés további érdekessége, hogy mindketten 9 alkalommal nyerték el a másik adogatását, azzal, hogy Young 14, Simon pedig hihetetlenül hangzó 30 lehetőségből. Továbbá, Simon először veszített 2:0-s vezetésről, Young pedig először nyert. A franciának e tekintetben most 34:1, az amerikainak pedig 1:17 a mérlege.

Troicki a 2. fordulóban a hindu származású és a ranglistán 88. amerikai veterán Rajeev Rammal játszik, ami első meccsük lesz. Ha Viktor győz, a 3. fordulóban Young és a szlovénból britté lett Aljaž Bedene találkozójának továbbjutója következik. Troicki mindkettő ellen 1:0-ra vezet, azzal, hogy Youngot még 2012-ben Madridban, Bedenét pedig két hónapja Wimbledonban győzte le. A brittel 2014-ben a Banja Luka-i challengeren is találkozott, és akkor is győzni tudott.

Továbbra sem tud nyerni Janko Tipsarević, aki a műtétekből felépülve erővel a nagy tornákon próbálkozik, de sikertelenül, ahelyett hogy challengereken javítaná a formáját és az esetleges győzelmekkel a közérzetét is. Janko nagyszerűen indult a spanyol Guillermo Garcia López ellen, és alapjában véve egyenrangú csatában 2:1-re vezetett. Ekkor elfogyott az ereje, és a spanyol könnyen nyerte a hátralevő két játszmát. A mérkőzés nem volt egy színvonalas szervacsata, hisz mindketten 9 kettős adogatási hibát vétettek.

Andy Murray sokat bajlódott Nick Kyrgiosszal a nap rangadóján, s a spanyol Albert Ramos is jól megkínozta Stan Wawrinkát, míg Roger Federer egészen könnyen indult meg a szerinte elérhető 18. Grand Slam-titulus felé.

A nőknél több volt a meglepetés, és sem szerbiai, sem pedig magyar továbbjutót sem jegyeztek. A kiemeltek közül a cseh Lucie Šafářová, a svájci Bacsinszky Tímea, a francia Alizé Cornet és a román Irina-Camelia Begu kaptak ki a nyitókörben, s elbukott Aleksandra Krunić és Babos Tímea is, ami előbbit jócskán visszaveti a ranglistán. A szerbet a gyönge második adogatása tette tönkre, így a montenegrói Danka Kovinić teljesen megérdemelten jutott tovább, Sam Stosur pedig nem engedte meg, hogy zsinórban kétszer kapjon ki a magyartól. A nevesebb játékosok közül Simona Halep, Petra Kvitová, Angelique Kerber, Caroline Wozniacki, Viktorija Azarenka, Sara Errani és Garbine Muguruza is magabiztosan vették az első kört.

US Open, 1. forduló, férfiak: G. López–Tipsarević 7:6, 4:6, 4:6, 6:3, 6:1, Troicki–Tiafoe 7:5, 6:4, 6:3, Federer–L. Mayer 6:1, 6:2, 6:2, Murray–Kyrgios 7:5, 6:3, 4:6, 6:1, Isner–Zsaziri 6:2, 6:3, 6:4, Wawrinka–Ramos 7:5, 6:4, 7:6, Berdych–Fratangelo 6:3, 6:2, 6:4, Sock–Estrella 6:2, 6:3, 6:2, Young–Simon 2:6, 4:6, 6:4, 6:4, 6:4, Mahut–Querrey 7:5, 7:6, 7:5, Nisioka–Mathieu 6:4, 2:6, 6:7, 6:1, 6:2, Anderson–Rublev 7:6, 6:7, 7:5, 6:3, Hewitt–Nedovjeszov 6:0, 7:6, 1:0 – feladás, Krajicek–Giraldo 3:6, 7:6, 7:6, 7:6, Ram–Harrison 7:6, 6:4, 6:1, Gasquet–Kokkinakis 4:6, 6:1, 4:6, 6:3, 2:0 – feladás, Tomić–Džumhur 5:7, 7:6, 6:4, 6:3, Kohlschreiber–Zverev 6:7, 6:2, 6:0, 2:6, 6:4, Darcis–Bagdatisz 6:7, 6:3, 6:2, 3:1 – feladás, Melzer–Kudla 6:3, 7:5, 6:1, Bellucci–Ward 6:1, 7:5, 6:3, Juzsnyij–Smith 6:1, 3:6, 7:5, 7:6, Mannarino–Kravcsuk 7:6, 6:4, 6:1, Karlović–Delbonis 6:3, 7:5, 7:5, Rosol–Donaldson 7:6, 6:0, 7:6, Veselý–Lorenzi 6:4, 6:4, 6:4, Bemelmans–Müller 6:4, 1:6, 6:4, 6:4, Bedene–Gulbis 3:6, 6:4, 3:0 – feladás, Thiem–Gimeno 7:5, 6:3, 7:5, Hjeon–Duckworth 6:3, 6:1, 6:2, Haase–Brown 4:6, 4:6, 6:3, 7:5, 6:4, Isztomin–Becker 6:7, 6:4, 6:4, 6:1. Nők: Kovinić–Krunić 4:6, 7:5, 6:1, Stosur–Babos 6:3, 6:4, Halep–Eraković 6:2, 3:0 – feladás, Wozniacki–Loeb 6:2, 6:0, Kvitová–Siegemund 6:1, 6:1, Curenko–Šafářová 6:4, 6:1, Azarenka–Hradecká 6:1, 6:2, Kerber–Dulgheru 6:3, 6:1, Petković–Garcia 3:6, 6:4, 7:5, Muguruza–Witthöft 6:2, 6:4, Errani–Hibi 6:0, 6:1, Nara–Cornet 2:6, 6:4, 6:4, Konta–Chiriko 6:3, 6:0, Vesznyina–Robson 3:6, 6:3, 7:5, Cetkovská–McHale 4:6, 6:4, 6:3, Lisicki–Szasznovics 6:1, 6:4, Lepcsenko–Flipkens 6:1, 6:1, Wickmayer–Schiavone 6:3, 6:1, Vang–Szakari 7:5, 6:2, Rogers–Vickery 6:2, 6:2, Schmiedlová–Görges 6:3, 6:4, Gibbs–Dominguez 6:3, 3:6, 6:4, Strýcová–Bacsinszky 7:5, 6:0, Barthel–Pironkova 5:7, 7:6, 6:1, Pennetta–Gajdošová 6:1, 3:6, 6:1, Osztapenko–Beck 6:4, 1:6, 6:4, Knapp–Tomljanović 6:7, 6:2, 6:4, Rogyina–Mrdeža 6:2, 6:2, Govorcova–Begu 6:1, 0:6, 7:6, Giorgi–Larsson 6:3, 6:3, Bondarenko–Putinceva 6:0, 6:3, Niculescu–Panova 7:6, 5:7, 6:3.

ANTALYA. – A futures selejtezőjének döntőjében: Krstin–Duncan 6:2, 6:1, 1. forduló: Krstin–Dagnino 6:0, 6:1.

NOTO. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Totka–Mijamura 7:6, 6:4.

BOL. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Stolmár–Wahl 6:1, 6:0, Szlavikovics–Okalova 6:0, 2:6, 7:5, Bondár–Coopersmith 6:3, 6:3.

AURISINA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Lukács–Mordegan 6:2, 6:3.

VRNJAČKA BANJA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Argyelán–Gheotghita 6:1, 6:1.