Akik az utóbbi évtizedekben figyelemmel kísérték a vajdasági községeket érintő tartományi, köztársasági és szövetségi káderpolitikát, minden bizonnyal észrevették, hogy – különösen a titói kommunizmusban – Zenta és Ada előnyt élvezett, ha a (régi megfogalmazás szerint) „kulcs alapján” kellett magyar nemzetiségű egyéneket magasabb posztra helyezni.
Ezúttal azonban csak Adáról van szó. A vasiparáról, mezőgazdaságáról és magániparáról (régi) országosan elhíresült község több tartományi vezető politikussal rendelkezett, sőt Kelemen Mátyás személyében a kollektív államelnökségben is volt képviselője.
Ha azonban visszafelé még tovább megyünk, találkozhatunk egy másik Mátyással is. Ő nem Jugoszláviában, hanem Magyarországon szerzett magának meglehetősen kétes hírnevet.
Rosenfeld Mátyás Tito előtt mindössze jó két hónappal, pontosabban 1892. március 9-én Adán látta meg a napvilágot Rosenfeld József és Léderer Cecília adai, alig vallásos zsidó terménykereskedő házaspár hatodik gyermekeként. Akkoriban nem volt ritkaság a nagy fészekaljnyi gyerek egy családban, s ezért egyáltalán nem furcsa, hogy Rosenfeld Mátyásnak is egy tucat testvére volt, de közülük három nem érte meg a felnőtt kort.
Rákosiról talán a legelhíresültebb fotó (akkoriban az általános iskolai földrajzkönyvekben is díszelgett). Bass Tibor készítette 1947-ben (Forrás: Stemlerné Balog Ilona:Történelem és fotográfia – Osiris, Magyar Nemzeti Múzeum 2009)
A Matyi gyerek apai nagyapja kovács volt, s az 1848-as szabadságharc idején a háttérben, kaszák egyenesítésével segítette a felkelőket. Kossuth-zsidónak is nevezték, mert lelkes támogatója volt a Kossuth-párt nak. Mátyás fia születése után tizenkét évvel Rákosi ra változtatta a nevét, habár bizonyos körökben gúnyosan Roth (Vörös) Manónak nevezték, utalva ezzel a kommunisták iránti szimpátiájára.
Mátyás tehetséges gyerek volt, s ezért apja a soproni elemi iskolába küldte tanulni, majd a szegedi főreál iskolába került, amit jeles eredménnyel fejezett be. Ez után a Keleti Akadémia külkereskedelmi szakán, majd 1912-ben Hamburgban, egy évvel később pedig Londonban folytatta tanulmányait.
Mindig élénken érdeklődött a politika iránt és nagykorúsága kezdetén belépett a Magyar Szociáldemokrata Párt ba. Részese volt a diákmozgalmaknak és titkára az antimilitarista Galilei Kör nek. Tulajdonképpen ekkor indult el politikai pályafutása.
Az első világháborúban az orosz fronton harcolt, 1915-ben fogságba esett, de három év múlva megszökött az egyik távol-keleti fogolytáborból.
Hazatérését követően belépett a Kommunisták Magyarországi Párt jába, s a Tanácsköztársaság idején kereskedelmi, majd szociális termelési népbiztos lett. Az őszirózsás forradalom bukása után egy embercsempész segítségével Ausztriába ment, de egy politikai beszéde miatt kitoloncolták az osztrákok. Ezt követően négy évig, a Komintern megbízásából, részt vett több közép-kelet-európai kommunista mozgalomban. A pártfeladatok teljesítése után illegálisan hazatért Magyarországra, ahol 1925-ben letartoztatták és lázadás vádjával nyolc és fél év börtönre ítélték.
Máig sem tisztázódott, hogy a kommün alatti tevékenysége miatt akkor miért nem vonták eljárás alá, de a hatalom, mint később kiderült, nem bizonyult eléggé szórakozottnak, s 1934-ben, közvetlenül a szegedi Csillag börtönből való szabadulása előtt elővették az ügyet és felségsértés, lázadás, tettestársként 27, felbujtóként 17 rendbeli gyilkosság, valamint pénzhamisítás vádjával életfogytiglan tartó börtönre ítélték. Ma már valószínűleg a jogászok számára sem teljesen világos eljárásban összevonták a korábbi és újabb büntetését és végül összesen tizenöt év letöltése után szabadlábra került. Ennek ellenére nem kegyelemmel szabadult, hanem 1940. október 30-án, Vass Zoltán nal együtt, a Szovjetunióba távozhatott, mivel egy államközi egyezmény alapján mindkettőjüket Magyarország elcserélte a cári csapatok által 1849-ben zsákmányolt honvédzászlókért!
A szovjetek a mozgalom hőseként fogadták, s abban a megtiszteltetésben részesült, hogy 1940. november 7-én, a Nagy Októberi Forradalom alkalmából rendezett Vörös téri díszfelvonuláson Sztálin mellett állhatott. A radikális sztálinizmusról szerezett tapasztalatai ugyan megdöbbentették, de igen hamar alkalmazkodott a körülményekhez és mindenben követte a diktátor és pártja utasításait. Ennek eredményeként őt jelölték ki az emigráns Magyar Kommunista Párt vezetőjévé.
A második világháború kezdetén ismerte meg a nála kilenc évvel fiatalabb, jakutföldi Feodora Fjodorovnya Kornyilová t, akivel 1942-ben házasságot kötött. Közös gyerekük nem született, de felesége első házasságából származó gyerekét közösen nevelték.
A háború után hazatért, s immár mint kipróbált, angolul, oroszul, németül és olaszul beszélő káder gyorsan jelentős befolyásra tett szert. A Magyar Kommunista Párt, majd 1948-ban a Szociáldemokrata Párt tal történt (kényszerű) egyesülés után a Magyar Dolgozók Pártj ának főtitkárává választották.
Annak ellenére, hogy abban az évben a Kisgazdapárt győzött a választásokon, Rákosi a szovjet csapatok és a politikai rendőrség segítségével fokozatosan felszámolta a győztes politikai tömörülést, majd a többi demokratikus pártot is. Ettől kezdve szabad volt előtte az út a sztálinista diktatúra bevezetésére.
Megérezve a korlátlan hatalom ízét, úrrá lett rajta a nagyzási hóbort. Hatalmának megerősítése érdekében semmilyen eszköztől sem riadt vissza. Mivel igencsak tartott Nagy Ferenc akkori miniszterelnöktől, kihasználta az alkalmat, s amikor politikai munkatársa Svájcban nyaralt, elraboltatta ötéves kisfiát és csak lemondása fejében engedte szabadon a gyereket. A koncepciós perek sokaságában több mint száz ember kivégeztetett, köztük egyik bajtársát, Rajk László t is. Negyvenezren voltak rendőri őrizetben, tizenháromezer személyt pedig egyszerűen kitiltott Budapestről. Az 1950 és 1953 közötti időszakban nagyjából egymillió embert vontak eljárás alá, s fele ellen vádat is emeltek.
Sztálin halála után pozíciója hirtelen meggyengült. Egy pártküldöttséggel Moszkvába rendelték, és súlyos bírálatot kapott. A szovjet utódlási harcban azonban nagy ellenségét, Lavrenyij Berijá t letartoztatták és kivégezték. Rákosi Mátyás számára ez jó jel volt, s ismét magához ragadta a hatalmat és további három évig tombolt Magyarországon a Rákosi-féle diktatúra.
Sorsát azonban ő sem kerülhette el. A SZKP XX. Kongresszus a után, amelyen Hruscsov keményen bírálta a sztálini időszakot, Rákosinak is mennie kellett. Lemondatták, s feleségével együtt a Szovjetunióba távozott. A Fekete-tenger mellett levő Krasznodorba száműzték, majd kalandos úton Gorkijba került. Élete végéig az volt a meggyőződése, hogy őt Magyarországon még mindig szeretik és levelek százaival bombázta az akkori szovjet vezetést, hogy járjanak közbe a hazatérését illetően.
Hetvenkilenc éves korában, 1971. február 5-én hunyt el. Később a hamvait tartalmazó urnát hazaszállították és a Farkasréti temetőben helyezték el, de három évvel ezelőtt kénytelenek voltak az urnát tartalmazó rekeszről eltávolítani minden díszt és azonosítót, mert csak így lehetett véget vetni a folyamatosan rongálásoknak.
Egyébként úgy tudni, hogy Adáról való távozása után sohasem látogatta meg szülővárosát.
