Amit tudok Vicsek Károlyról az, hogy elsősorban rendező. Nagyon sokan emlékezünk filmjeire és egyéb produkcióira, a Késdobálóra, a Szikkadó földekenre, a Zöldhajú lányra... Vicsek károly újságírói is és kritikus is, de ami számomra ezúttal talán a legfontosabb az ételek és italok rajongója, tisztelője is.
– Amikor felhívtál, hogy utazzunk együtt az ízek világában, fejemben visszapergettem játékfilmjeimet, televíziós produkcióimat. Mindegyikben volt olyan jelenet, ahol a hősöket bizonyos formában az étel elkészítése, tálalása, elfogyasztása is jellemzi. Nem én találtam ezt ki. Már Homérosz gyakran leírta műveiben miképpen esznek, miképpen viszonyulnak hősei az ételhez. Minden ember jelleméhez tartozik az ételhez való viszonyulás. Az első filmemet a temerini kubikosokról készítettem. Ünnep volt, amikor nehéz munkájuk szünetében tüzet gyújtottak a sártenger közepén, leültek, kicsomagolták batyujukat, és enni kezdtek. Ez sajátságos rituálé volt. Közelképben örökítettem meg, ahogy a kubikos óriási kezében fogja a szalonnát, a kenyeret és a hagymát, a másik kezében pedig a bicskát, és falatozik. Lenyűgöző volt számomra az a nyugalom, ahogy „ünnepi” ebédjüket fogyasztották.
A Fekete glóbuszban, amikor Cseh Károly és a felesége örökbe fogadnak egy gyereket és megrendezik az első ünnepi ebédet Éva Rasz egy egészben sült pontyot tálal föl. A farkát levágja és nagyon vigyázva, óvatosan, nehogy széthulljon, teszi a gyerek tányérjába. Először persze megkérdezi tőle, hogy melyik részét szereti a halnak. Látszik, hogy kedveskedni akar. Egy másik szerepben, amikor egy özvegy és a fia számára készít ebédet, annak a két embernek, akik számára nem túl kedvesek, egészen másképpen mutatja ki érzéseit. Egészben sült csirkét készít, de nem finoman, késsel szeli azt fel, hanem kézzel marcangolja szét. Nézi őket, mosolyog, és marcangolja a csirkét, kifejezve ezzel, hogy mit érez irántuk.
A Trófea című filmben vagyonkivizsgálásról van szó. A vállalkozó éppen ebédel, amikor bekopog hozzá a párt kiküldött bizottsága, azzal a céllal, hogy számba vegye vagyonát. Ő felkel az asztaltól, egy szelet kenyérre sült halat helyez, és ezzel kíséri a lakás szobáin át a bizottság embereit. Közben eszik, és szemtelenül még meg is kínálja a hívatlan vendégeket, falatozzanak ők is. Így alázza meg őket, a betolakodó bürokratákat.
A Szikkadó földeken című filmben két ebéd van. Először láthatjuk a szegény zsellérek ebédjét. Egy egyszerű levest, tepsiben sült tököt szolgálnak fel. Miután elfoglalják a kastélyt, nagy ebédet készítenek, óriási bográcsban gulyást főznek. És egy nagy, fonott kosárba áll a felszelt kenyér. Ez egyértelműen asszociál Petőfi versére: „Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet...” Fontosak számomra azok az irodalmi művek, amelyek az étellel, az étkezéssel foglalkoznak, Homérosztól egészen Petőfiig, Hamvas Béláig. Nincs olyan filmem, ahol az étkezés, a étel készítése, a tálalás, az ételhez való viszonyulás ne kapott volna jelentős szerepet. Hitchcock azt mondta, hogy a film az élet, amiből kivágták az unalmas részleteket. Az étkezés, az étel elkészítése nem számít életünk unalmas részének, nem mindegy, hogy a főhős hogyan fogyasztja el az ebédet, a vacsorát. Ez jelleméről, személyiségéről árulkodik.
Szüleimnek az újvidéki Telepen, a Duna közvetlen közelében kertes házuk volt, nagy udvarral, tele jószággal, csirkékkel, tyúkokkal, kacsával, libával, pulykával. Kecskénk is volt. Naponta megadta a másfél, két liter tejet, de volt birkánk, disznónk... Nekem nincsenek éhség élményeim, soha sem éheztünk, még az ínséges időkben sem. Amikor nem volt kenyér, kénytelenek voltunk a kacsapecsenyét kenyér nélkül megenni. Búzát tejbe főzte meg anyám, azt ettük kenyér helyett, vagy kukoricalisztből sütött kenyeret. A titeli anyai nagyanyám, Amália, hetente egyszer süttetett kenyeret. Meggyúrta, elkészítette a tésztát, majd elvitte a pékhez. Egy papírra rá volt írva a kenyérre a neve. Amikor Titelen voltam, engem küldött el a pékhez. Boldogan mentem. Ma is emlékszem a pékségnél ért illatokra, nagyanyám cipójának illatára.
Öt napig ettük a kenyeret, az ötödik napon, amikor már megszikkadt, zsírban megpirította és levesbe aprítottuk, vagy bundáskenyeret készített belőle. Filmjeimben is gyakran szerepet kap a kenyér. Felszelik, kóstolgatják vagy csak egyszerűen magukkal viszik a cipót. A kenyér szimbólum. Szent volt a számunkra. Soha se dobtuk a moslékba...
Ha megkérdeznéd tőlem, hogy mit rendelnék utolsó vacsoraként magamnak, akkor azt mondanám, hogy paprikást vagy halászlét. Ha barátaim számára főzök, pörköltet, halászlét vagy babgulyást készítek. De a bundás csukát is nagyon kedvelem.
A halat nyársra húzzuk anélkül, hogy megtisztítanánk, és parázson megsütjük. Ezután felbontjuk és kitisztítjuk. Hasüregét megtöltjük vöröshagymával, piros paprikával, megsózzuk és az egész halat újságpapírba csomagoljuk. Miután kissé állni hagyjuk, kibontjuk. Az újsággal együtt leválik a csuka pikkelye, és a gerincénél fogva minden szálkája kiemelhető. Megmarad a tiszta hús. Fenséges étel. Finom baranyai bor kíséretében ajánlom. És ami még fontos, Kopácson, vagy valahol Kopács környékén kell elfogyasztani. Így lesz az élvezet teljes.
