Hangversenykörút utáni, versenyek előtti találkozás Utasi Noémi zongoristával
Nem volt egyszerű összehozni egy beszélgetést a szabadkai Utasi Noémi vel. Hetekig egyeztettünk, mire sikerült találkoznunk. Fiatal zongoristánknak ugyanis eseménydús időszaka volt, a szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny 2. helyezettjeként májusban egy koncertkörúton vett részt. Hangversenyt adott Szegeden, Újvidéken és Szabadkán is. Amikor egy kellemes szombat délelőttön találkoztak útjaink, Noémi szívesen mesélt erről.
(Diósi Árpád felvétele)
– Hangversenyes időszak volt ez, meg egyébként is sokat vagyok Újvidéken, mivel ott tanulok az akadémián. Harmadéves vagyok Kinka Ritánál. Ő egy fantasztikus tanárnő, nagyon szeretek vele dolgozni. Szegedre készültem egy koncerttel, ez a fellépési lehetőség a tavalyi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyen elért 2. díjam része. Mivel elkészítettem ezt a programot, úgy gondoltam, hogy kár lenne nem kihasználni, hogy több helyen is eljátsszam, így Újvidéken, Szabadkán is bemutattam. Terveztem Nagybecskereken is, de nagyon szűkös volt az idő, úgyhogy ott nem sikerült.
–Gondolom a technika mellett legalább olyan fontos szerepet játszik az is, hogy miként tud érzelmeket közvetíteni a zongorista.
– Igen, ez is nagyon fontos. A zongorista, bár a saját érzelmeit is beleviszi, mégis egyfajta közvetítő, a zeneszerző érzelmeit, gondolatait is közvetítenie kell a közönség felé. A technika eszköz arra, hogy mindez sikerüljön. De szükség van a zene, a hangszer iránti szeretetre, a szerző iránti tiszteletre is. Nagy meghajtó erő ez, meg persze a körülöttem lévő emberek is rengeteg erőt adhatnak. Sok mindennek össze kell játszania, hogy minden tökéletesen sikerüljön.
–Tökéletesen?
– Igen. Maximalista vagyok. Versenyekre is inkább jóval korábban kezdek készülni. Egy műnek meg kell érnie, és egyébként sem szeretek kapkodni, semmit se szeretek az utolsó pillanatra hagyni.
–Sokat gyakorolsz?
– Azt tanuljuk metodikából, hogy nem jó a túl sok gyakorlás sem. A koncentráció a fontos. Egy három órás gyakorlás teljes koncentrációval többet ér, mint mondjuk 5-6 óra hosszát elkalandozott gondolatokkal kalimpálni a zongorán. Most, hogy erre a programra készültem a háromórás gyakorlás minimum megvolt. 3-5 órát gyakoroltam, és persze igyekeztem koncentrálni.
–Vannak olyan művek, amelyekkel megküzdesz?
– Persze, akad ilyen. Például a Schumann-szonátával megszenvedtem, mert Schumannt nem igazán játszottam eddig, és ez a szonáta elég nehéz, nem „kézre fekvő” mű és a tartalmát értelmezni sem könnyű. Schumann sem volt egyszerű ember, ez a zenéjén is érződik.
–Említetted a tartalomelemzést. Egy műnek az előadása ezek szerint az elméleti felkészüléssel kezdődik? A te kezeid alatt hogyan születik meg a zongoramű?
– Persze kell tetszenie a műnek. Mérlegelem azt is, hogy készen állok-e, elég érettnek érzem-e a magam ahhoz, hogy a művet előadjam. Először meghallgatom több, de minimum öt előadó előadásában azt a művet, amit el akarok játszani. Kottával a kezemben, hallgatva a zenét próbálom elemezni, és közben ötleteket gyűjtök, hogy én hogyan játszanám. Azután jön a tanulás, a technikailag nehéz részeket persze jól be kell gyakorolni. A tanár is segít, nem csak a technikai kérdésekben, hiszen megtörténhet, hogy valamit félreértelmezek. De sosem volt úgy, hogy a tanáraim – az akadémia előtt 12 évig Sóti-Szobonya Emőkénél tanultam – konkrétan megmondták, hogy miként csináljam, hanem mutattak egy irányt, amelyen haladhattam és útközben a magam tapasztalatait gyűjthettem össze.
–Ezek szerint mindenki másként adhatja elő ugyanazt a művet, másként közvetíthet. Te milyen zongorista vagy?
– Huh, ez nehéz kérdés. Attól függ, hogy a mű milyen zongoristát követel tőlem. Van, amikor a bolondost, a vidámat kell eljátszani, máskor éppen a mélyen szenvedőt.
–Melyik zeneszerző áll hozzád a legközelebb?
– Rahmanyinov, a mélyen szenvedő. Kiskorom óta szeretem. Úgy érzem, hogy az ő érzéseit tudom a legjobban megérteni. Az elégiáját, a depresszióját, habár a zenéjében mindig van optimizmus is, van benne remény, és ez tetszik igazán. Annyira jó volt, amikor felfedeztem ezt a reménykedést is a zenéjében.
n Korrepetálással is foglalkozol, tehát már belekóstoltál a pedagógiai munkába is. Előadóművész vagy tanár leszel?
– Mindkettő szép, és ugyanakkor felelősségteljes. Szívesen tanítanék is. Ugyanakkor jó művész is lenni, mert azt magam is érzem, hogy milyen jó dolog egy jó művésztől órákat kapni.
–Túl vagy egy hangversenysorozaton, de gondolom nincs megállás.
– Valóban nincs. Most vizsgákra készülök. Emellett koncertekből sincs hiány, és versenyek is vannak. Júliusban Romániába, Temesvárra megyek egy nemzetközi versenyre. Háromfordulós lesz, és csak zongorakoncertekkel mérettetünk meg. Erre készülök most legközelebb. Azután elkezdek készülni már egy jövő márciusi versenyre, az újvidéki Isidor Bajić Nemzetközi Zongoraversenyre.
–Azért nyáron sikerül egy kicsit pihenned?
– Igen, úgy tervezem. Spanyolországba megyek egy kis kéthetes nyaralásra, egyik barátomat látogatom meg.
–És lesz a közeledben zongora?
– Ki tudja, még az is megtörténhet (nevet).
