Az idei tavaszon a Padé határában elterülő Betlehem-pusztán a szokásosnál gyérebb a fű, soványabb a legelő. Fél tucat juhnyájban több száz birka legeli a ritka füvet.
– Szárazsággal kezdődött az idei tavasz – próbálom gombolyítani a beszélgetés fonalát a kecskebékakórus hangos brekegése mellett a halastónak indult mocsár partján békésen üldögélő, juhaira felügyelő emberrel. Emberünk hamar felveszi a beszélgetés fonalát, több irányba is kezdjük gombolyítani, bogozni e fonalat. Hatvan birkával vergődik, a legeltetésért évente kétszáz dinárt fizet, a felesége napszámba jár a csókai pincegazdaságba, nyolcszáz dinárért egész nap dolgoznak. Csevegésünkhöz a békakoncert adta az alaphangot és a témát.
– Itt, Padén a nyolcvanas években még nagyban vásárolták a kecskebékát. Apám, a padéi Pásztor András, rendszeresen járt éjjeli békafogásra, volt, amikor egy éjszaka 140 kiló békát szedett össze. Akkor még érdemes volt békát fogni, száz kiló békáért a Makai felvásárló annyit fizetett, amennyiért egy mázsás hízót lehetett venni, és még a nagykereskedő is jól járt.
Apám mindig egyedül járt békázni. Estefelé felpakolta motorbiciklijére a szükséges kellékeket, karbidlámpát, zsákokat, ládákat, combig érő halászcsizmát, ivóvizet, meg még amire éppen szüksége volt, és nekiindult az éjszakának. Ha már ketten vagy hárman lettek volna, arányosan kellett volna osztozni a zsákmányon. Ismerte a jó békás helyeket, rendszerint megrakodva tért haza az éjszakai útjairól.
Amikor azt az emlékezetes 140 kiló békát fogta a nagykikindai cserépgyári gödrökben, egyszerre fel sem tudta mindet pakolni a motorbiciklire, kétszer fordult, mire mind az összes béka hazajött Padéra. A motor hátsó részére nagyméretű csomagtartó volt szerelve, ide kerültek egymás tetejére a békával teli ládák. Hagymászsákokba szedte a békákat, egy-egy zsákba 6-8 kiló fért el, ezeket rakta ládákba, a ládákat pedig feltornyozta a csomagtartóra, jó erősen lekötötte, és így sok békát tudott élve hazahozni. Fontos volt, hogy ne nyomják össze egymást a békák.
Ritka volt a mázsás fogás, többször megtörtént, hogy még 15-20 kilót is alig tudott fogni, egy láda sem telt meg, nemhogy három-négy. Nagyon fárasztó munka volt egész éjjel karbidlámpával a kézben a sarat dagasztani a szúnyogoktól hemzsegő mocsárban, de megérte ezzel vergődni.
Aztán, minden jónak egyszer vége szakad. Mire sikerült az öregemnek egy használt Zastava autót vásárolnia, amire kis csónakot erősített, és elemlámpa váltotta fel a karbidlámpát, addigra a békafogás már nem hozott hasznot. A kecskebékáért már nem fizettek annyit, mint korábban. A végén már annyit sem sikerült egy-egy éjszaka összevadászni, amennyiből futotta volna az üzemanyagra meg a rozoga autó javítására. Apámnak fel kellett hagynia az éjszakai békafogással.
A csigát még a közelmúltig felvásárolták Padén, de 20-25 dinárért nagyon sokszor le kell hajolni, mire egy kiló csigát összeszed az ember, az átvevő meg még ki is szelektálja, a méreten aluliakat nem veszi meg.
Még 20-30 éve a fél falu szegényebbje békát, csigát, fehérmályvát, kamillát gyűjtött, könnyebben pénzhez lehetett jutni a természetből, mint a napszámba járással manapság – varrta el beszélgetésünk fonalát alkalmi ismerősöm, ifjabbik Pásztor András.
