2024. július 31., szerda

Mesterségek napja a tájházban

Az Aranykapu Művelődési Egyesület holnap, szombaton rendezi meg Adán, a tájházban (Svetozar Miletić u. 90.) a Mesterségek napja a tájházban elnevezésű rendezvényét, amelyre várják a népi mesterségek iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket.

A rendezvény ünnepélyes megnyitója 11 órakor lesz, majd többféle kézműves, mégpedig gyöngyfűző, nemezelő, kosárfonó, kötélverő, kovács, mézeskalácsos, csomózó, hímző, fafaragó, gölöncsér és rongybabakészítő mutatja be mesterségét a gyerekeknek és felnőtteknek, akik később ezeket maguk is kipróbálhatják.

A résztvevőket 13 órától ebéd várja, mégpedig lucskos káposzta, valamint lesz mesemondás a gyerekeknek. Ezután szabadon választható kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők, illetve megtekinthetik a kenyérdagasztást. A tájházba ellátogatókat 16 órától kemencében sült zsíros, tejfölös lepény várja. A kapuzárás 18 órakor lesz. A rendezvényre ingyenes a belépés az Ada községtől nyert pályázati támogatásnak köszönhetően.