2024. december 22., vasárnap

Házak égtek Adorjánon

A hétvégi ítéletidő miatt elkél a segítség a Tisza-parti faluban

Nagy viharokra emlékeznek az adorjániak, de ahogy a helyi közösség tanácselnöke, Borsos Csaba fogalmazott, ilyen mennydörgésre és villámlásra nem volt példa mostanában. Sajnos ennyivel nem fejeződött be a történet a Magyarkanizsa községhez tartozó faluban, hisz a szombat esti viharnak nemcsak ez volt a hozadéka, hanem az is, hogy több házba belecsapott a villám, ahol hatalmas károk keletkeztek. Három helyszínen, két családi háznál és egy asztalosműhelynél ütött ki tűz, Ennek megfékezése volt az elsődleges cél szombat éjjel. A gyors reagálás, a községbeli tűzoltók és a falu lakosságának egy emberként való megmozdulása sem tudta megakadályozni az elkerülhetetlent, de mindenki minden igyekezetével arra törekedett, hogy segítsen.
Egész szombat éjjel oltották a tüzet, majd vasárnap már az ismerősök, falubeliek, barátok és rokonok is a tűzesetek helyszínén gyűltek össze, emberfeletti erővel dolgoztak, hogy segítsenek a károsult családoknak. 
Hétfőn Adorjánon jártunk, hogy megnézzük, most hol tartanak a munkálatokkal. Piontek Béláék az asztalosműhely mellett laknak, ahonnan pillanatok alatt átterjedt a tűz hozzájuk. Az idős ember a könnyeivel küszködve mondta el, hogy náluk a teljes tetőzet leégett.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

– Az utca felőli két szoba az oltás közben nem ázott be, így ott meg tudjuk húzni magunkat. A tűz a szomszéd felől keletkezett, akik fafeldolgozással foglalkoznak – mondta Piontek Béla. – Tegnap a megmaradt házrész plafonjára fóliát tettünk, a többi rész viszont szétégett, mindennel együtt, ami benne volt – fogalmazott a háztulajdonos, akit Borsos Csabánál találtunk, ahol arról egyeztettek, hogy milyen építőanyagokra van szükség, hisz a faluelnök teljes mellszélességgel a károsultak mögött áll. 
– Vasárnap az egyik háznál már a lakóépület nagy részének a tetőjét sikerült helyreállítani, a másiknál folynak a munkálatok. Jelenleg folyamatban van az intézkedés, keressük a lehetőséget, hogy kedvezményesen tudjunk biztosítani cserepet, illetve folynak az egyeztetések a községgel is, hogy közösen mennyi faanyagot szerezhetünk be, valamint tartományi segítséghez is folyamodunk. Vihar már ennél nagyobb is volt Adorjánon, de ekkora villámlások, mennydörgések és károk nemigen. A silóban kiment a főbiztosíték, kiégtek a kábelok, több háznál rengeteg elektromos berendezés tönkrement, a kábeltévé és az internet a fél faluban szünetelt tegnap. A tüzek három helyen nyaldosták a házakat. A faluban tizen-egynéhány éve volt utoljára tűz, amely kéménytűzből eredt, de ekkorák és ilyenek, mint szombaton, még nem voltak Adorjánon. A falu összefogott úgy a tűzoltásban, mint a helyreállításban – mondta Borsos Csaba.
A károsultak hálával szóltak arról, hogy maga a faluelnök és a helybeliek is mennyit segítenek. Piontekék házánál hétfőn délelőtt is szedték a cserepet, idősek és fiatalok egyaránt. Szomszédok, barátok, rokonok. A kár pedig nagy. Egy élet munkáját a tűzbe veszni és a koromszagban eltakarítani a maradványokat még kívülállóként is szívsajdító látni. 
Törteli Dániel az asztalosműhellyel vagy fafeldolgozó kisüzemnek is nevezhető, porrá égett területtel és Piontekékkal szinte szemben lakik a túloldalon. Az ő takaros házában is jelentős kárt okozott az ítéletidő. A fiatalember elmondta, hogy évek óta renoválgatta a házat, már majdnem kész is volt vele, amikor a tragédia közbeszólt. Örökbe fogadott kutyái kíséretében körbevezetett minket, és közben elmesélte, hogy már nem sok hiányzott, hogy befejezettnek mondhassa az otthonát, és most visszaköltözött a szüleihez, mert igencsak sok munka van még a tűz miatt. 
– Este nyolc körül szóltak a szomszédok, hogy valószínűleg belecsapott a villám a házba, akkor már a füstöt is látták. Én épp nem voltam otthon – mondta a kedves fiatalember, fájó szívvel hozzátéve, hogy a padláson lévő szalmába belekapott a tűz, és az egész tetőszerkezet leégett. – Benn a házban a konyha gépei teljesen tönkrementek, a fürdőszobában a konnektorok, kapcsolók kifüstöltek, a ház tetőjének nyolcvan százaléka tönkrement. Vasárnap rengetegen segítettek, amiért nem tudok elég hálás lenni, hétfőn pedig az ellenőrzés zajlik, hogy mi az, ami még menthető, mi az, ami veszélyes – mondta Dániel, aki hozzátette, hogy sokan siettek a segítségére, ám a munka még egy jó ideig el fog tartani.
Hétfőn Adorjánon a károsultak házainál folyt a munka, és mindenképp el fog kélni a segítség a továbbiakban is!

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele