2024. december 22., vasárnap

Amerre nézek, virágot látok

Kispiaci virágcsoda Vojnák Danielláéknál

Még be se érünk rendesen a faluba, máris megakad a szemünk egy csodaszép kerten, egy rendezett ház elején. Ha még beljebb tekintünk, sorjáznak a fóliák, gondos és szorgos kezek ültetgetnek az udvarban. Kis, törékenynek tűnő asszony fogad minket, aki mint kiderül, egyáltalán nem törékeny, sőt, kezei edzettek a sok munkától. Ezt a munkát azonban ő úgy végzi, olyan szeretettel, hogy meg se kottyan neki az, ami még férfitársainak is komoly izommunka lenne. Persze ő is elfárad, de aztán kicsit megpihen és újrakezdi, mert ez az élete. A növények, a szebbnél szebb kis virágok, a kertépítés és a folyamatos munka. Vojnák Daniella két háznál, összesen kilenc fólia alatt nevelgeti a növényeit, most már egyre nagyobb ismertségre szert téve. Ahogy meséli, ehhez az is kell, hogy ne csak egyszerű eladó legyen, hanem kommunikáljon a vásárlókkal, ellássa őket növénygondozási tanácsokkal, és ezt meg is tapasztalhattuk nála, mert hosszan, nagy tudás birtokában és nagy szeretettel beszélt a virágokról, melyek nála növögetnek, hogy aztán mások kertjeit díszítsék úgy, hogy annak mindenki a csodájára járjon.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

– A párom kezdetben virágtermesztő volt, én társultam hozzá és most már együtt csináljuk – mesélte Daniella, akivel később mosolyogva meg is állapítottuk, hogy a tanítványból mester lett, de ő csak szerényen nyugtázta a megállapításomat. – Az évek folyamán egyre jobban terjeszkedtünk, törekedtünk arra, hogy bőséges választékunk legyen, úgy sziklakerti, mint örökzöld növényekből, kizárólag olyanokból, melyek a mi vidékünk éghajlatán tudnak igazán széppé válni – mesélte Daniella, aki már a beszélgetésünk első perceiben leszögezte, hogy nem a pénzhajhászás a fő motivációja, hanem olyan növényeket kínál eladásra, melyek tényleg kedvelik a mi éghajlatunkat. – Ez egy egész éven keresztül tartó munkafolyamat, egyedül a december–január az, amikor megpihenhetünk. Novemberig szaporítunk, ültetjük az új virágokat a következő évre, amelyeket tavasszal kínálunk eladásra – mesélte a termelő, akinél ottjárttunkkor is szorgos fiatalasszonyok ültették át a növényeket. – Ez egy végeláthatatlan kör, ami ezt a munkát illeti – árulta el a virágos, aki szemmel láthatóan ezt egyáltalán nem is bánja, sőt az élet körforgásának megállíthatatlanságát örömmel éli meg. – Saját szaporításúak a növényeink. Dugványozással, tőosztással szaporítunk, most például rengeteg indiai orgonánk és pampafüvünk is van, amelyek holland cégtől származnak, az összes többi a sajátunk – mondta Daniella, aki kilenc fóliát gondoz, ami nem is kevés befektetést igényel. – Van jócskán befektetés, ami napjainkban megsokszorozódott. Például az a műtrágya, ami egy éve hatezer dinárba, most kilencezer dinárba kerül. Mi viszont nem nagyon tudjuk a növények árát emelni – mondta el a virágtermelő és hozzátette, hogy ebben az ágazatban ha sokat és jól dolgoznak, van haszon. – Hála Istennek, nem panaszkodhatok, megvan a vásárlói körünk. Az idényvirágokkal szemben a miéink alkalmazkodóbbak, hőségtűrőek, ennek köszönhető a népszerűségük. Van rengeteg munka, de meg lehet élni belőle – tudtuk meg Daniellától, szerinte mindegyik a 30-40 sziklakerti növény és a megannyi örökzöld közül igen keresett. – Tavaszra csak kövirózsából huszonkét fajta lesz, a kristályvirágok, amelyek egész nyáron virágoznak, kis vízigényűek, a labdások, kúszók, bokrosok között is van legalább huszonvalahány fajta. Berberis, árnyékliliom, babérmeggy, évelő fűszernövények, levendulából rengeteg, a télálló erikából mi kínáljuk a legtöbbet, olyat, amely a mínusz 30 fokot is kibírja, a pampafűből is van rózsaszín, fehér, az indiai orgona is kapható nálunk – sorolta Daniella, aki férjével és két kisegítő fiatalasszonnyal nevelgeti mindezt a rengeteg növényt. A kisegítőkkel is szerencséje van, de nekik is vele, érezhető közöttük az összhang és ami összeköti őket – a növények szeretete. Emellett Daniella kertépítéssel is foglalkozik, ami egyre keresettebb vidékünkön. Amellett, hogy a Magyarkanizsa környékbeli és kicsit távolabbi vásárokon is megjelenik, házhoz megy és segít abban, hogy olyan kertünk legyen, amit még mi magunk se tudunk megálmodni. Azt ő elkészíti.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

– Felmérem a helyet, megkérdezem, hogy van-e elképzelése, elmondom az ajánlatomat, utána egyeztetünk, hogy mekkora összeget szeretne rászánni és akár közösen, akár az én fantáziámra bízva kialakítom a kertet, vagy a balkont, erre is volt már példa. Az összhangot még impozánsabbá tehetjük a talajtakarókkal, amely még a nedvességet is tartja – magyarázta a kertész. – Legutóbb 230 négyzetmétereset alakítottunk ki, ez bizony nagy tervezést igényel, egy év múlva visszatérek a helyszínre, megformázom a növényeket, amit kell. Van, akinek nincs ideje, van aki nem tudja, ekkor segíthetek én. Ezt egy évben egyszer kell megcsinálni, viszont folyamatosan gondozgatni, dédelgetni kell – mesélte Daniella, aki a tujanyírástól is izmosodik, és folyton tervez. – Terveim között szerepel a terjeszkedés, a bővítés. Ezt csak lélekkel lehet csinálni, csak szép növényt szabad eladni, én ezt tartom szem előtt. Nem könnyű, folyamatosan benne kell lenni, de én ebben nem csak a pénzt látom, szeretem csinálni! Lendületet ad és örömöt szerez, amikor a vásárlók visszatérnek, szép kertet tudhatnak magukénak és ebben az én részem is kicsit benne van. Nem csak eladom a növényt, a vásárlót tanácsokkal is ellátom, így a növényt meg tudja tartani és naggyá, széppé tudja nevelni. A Facebookon Daniella virágai néven csoportot is létesítettem, ott megtekinthetők a növények, a munkák, a kérdésekre is válaszolok, bár néha alig akad rá időm. Kevesen tudják, hogy ezeket a cserepes növényeket egész évben ültethetik, ez is egyik erőssége az általam kínált szépségeknek – mesélte Daniella, aki talán egész nap is tudott volna a virágokról beszélni, de kérésemre, hogy egy mondatban fogalmazza meg, miért szereti ő ezt az életvitelt, azt válaszolta:

– Nekem ez pozitív energiát ad!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele