Mladen Bogdan, Nagykikinda polgármestere kedden az önkormányzat épületében fogadta a helybeli autós és motoros kartingegyesület (SAMKU) tagjait, akik a múlt év végén aranyérmet vettek át az oldtimer motorok versenyén.
– Köszönetet mondok a város és mindazok nevében, akik szeretik ezt a sportágat. Függetlenül attól, hogy az egyesület tagjai veteránnak vallják magukat, lélekben még fiatalok, mert akik szeretik a sebességet és szeretnek motorozni, azok örökre fiatalok maradnak, és ez abból az energiából is érezhető, amit ők közvetítenek – mondta a polgármester.
A SAMKU-t 2022-ben alakították meg azzal a céllal, hogy az oldtimer motorokkal versenyezhessenek. Jelenleg 16 tagja van az egyesületnek, ebből ketten tartoznak a fiatalabb korosztályhoz.
– Mindannyian a lelkünk fiatalításáért versenyezünk, és Nagykikinda városa több támogatást is nyújtott nekünk abban, hogy eljuthassunk a versenyekre. Tavaly egy megmérettetésre jutottunk el, az idén haton tervezünk részt venni. Amire igazából szükségünk lenne az, hogy valahol a város területén egy gyakorlópályát kapjunk, mivel most a versenyeket használjuk ki gyakorlásra – mesélte Milan Novaković, az egyesület titkára.

Nyitókép: Mladen Bogdan polgármester az önkormányzat épületében fogadta a SAMKU egyesület tagjait (Vidács Hajnalka felvétele)