2024. december 22., vasárnap

Mozgás, öröm, agytorna

Szenior örömtánc Óbecsén

Három évvel ezelőtt Vajdaságban elsőként a temerini Szabó Gabriella szerzett szenior örömtánc oktatói tanúsítványt, és azóta egyre nagyobb számú csoportokat oktat Óbecsén is. A szenior örömtánc órákat hétfőként tartják a helyi Lengyel István Civil Szervezet otthonában, avagy a Bocskorosban. A foglalkozás mindenki számára nyitott, sem előzetes tánctudásra, sem pedig partnerre nincs szükség, bármikor lehet csatlakozni. A szenior örömtánc kifejezetten az idősebb korosztály számára kialakított mozgásforma, ami a legújabb kutatások szerint eredményesen késlelteti a demencia kialakulását.
Szőke Zsuzsanna már egy éve erősíti az óbecsei szenior örömtáncosok csapatát. Elmondása szerint mindig talál rá időt, hogy részt vegyen a foglalkozásokon, hiszen, mint mondta, nagyon jó csapat kovácsolódott össze.

– Ez egy másfajta társaság, mint amelyben az ember egész nap van, mint amit megszokott. Igyekszünk a koreográfiát megtanulni, fontos, hogy a lépések pontosak legyenek, a zene az mindig belesegít. Jólesik ez a közös mozgás, az ittlét. Mindig izgatottan várjuk a hétfőt. Aki szeret közösségben lenni, az biztosan jól érzi itt magát – mondta Szőke Zsuzsanna.

Szabó Ottilia is rendszeresen részt vesz a próbákon. Elmondása szerint számára kikapcsolódást jelent a tánc.

– Még a koronavírus-járvány előtt, 2019-ben kezdtem el járni a próbákra, akkor alakult meg a csoport. Nagyon szép számban kezdtünk, 23-24-en voltunk. Aztán sajnos jött a pandémia, ami miatt lényegesen csökkent a létszám, de mi kitartóan jövünk. Én nagyon szeretem, alig várom a hétfőt, hogy jöjjek. Egy kis testmozgás, barátkozás, kis nevetés – mondta Szabó Ottilia.

A szenior örömtánc mozgalom negyven éve indult útjára Nyugat-Európában, Magyarországon pedig mintegy 5-6 éve van jelen. A vajdaságiak zöme eddig csak a magyarországi sajtóból ismerhette ezt a mozgásformát. Szabó Gabriella a szenior örömtánc oktatói képzésen és a továbbképzések alkalmával mintegy száz tánc koreográfiáját és zenei összeállítását ismerte meg és sajátította el, ezekből válogat a foglalkozásokon.

– A szenior örömtánc mottója: mozgás, öröm, agytorna. Ezek a táncok a 40, 50, 60, 70 pluszosoknak valók. Kímélő mozgásforma, zenére való mozgás, nincsenek pörgések, ugrások, hirtelen mozdulatok. Nem izzadunk le, tehát nem kell hozzá próbaruha vagy sportruházat, csupán egy kényelmes cipő és víz. A tánc pozitívan hat a testre és a lélekre egyaránt. Azok a személyek, akik hónapok óta rendszeresen járnak az órákra, még így is, hogy hetente csak egyszer találkozunk, látszik a mozgásukon, hogy sokkal kiegyensúlyozottabbak, nyugodtabbak, magabiztosabbak. A lélekre pedig azért van különösen jó hatással, mert jó együtt lenni, különféle mókás helyzetek alakulnak ki. Az órákon először megismertetem velük a zenét, belehallgatunk egy kicsit, aztán megmutatom a lépéseket, amelyeket úgynevezett ritmikus beszédre, számolásra több alkalommal gyakorolunk. Ezt követően indul csak a zene. Egyszer eltáncoljuk zenére, és továbbmegyünk egy következő táncra. Ezeken az alkalmakon 6-8-10 táncot szoktunk végigtáncolni. A szenior örömtánc folyamatos tanulás, amely kellően megtornáztatja az agyat. Semmi más nem kell hozzá, csak táncos kedv és jókedv, nyitottság, hajlandóság arra, hogy együtt táncoljunk a többiekkel – mondta Szabó Gabriella.

A következő két hétben lesznek táncórák, majd három hétig tartó szünet következik. Augusztus közepétől azonban ismét rendszeresen, hétfőnként várják a táncolni vágyókat az óbecsei Bocskorosban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás