Spanyolország közel van – olvashattuk a palicsi Szabadtéri Színpadon felállított plakáton a La Troba Kung-Fú mögött. És mi, akik ott voltunk a hétvégén az idei, 8. Etnofesten, ezt el is hittük a spanyolországi együttesnek köszönhetően, akik egy nagyon jó hangulatú bulit csaptak a világzenei fesztiválon.
Bár voltak, akik úgy vélték, a karneváli hangulatot teremtő csapat zenéjére elég lesz a helyükön ülve ringatózni is, előbb-utóbb végül szinte mindenki belátta: nem lehet ülve maradni, mást nem is lehet csinálni, mint táncolni, ugrálni, forogni, tapsolni, sikongatni... És a La Troba Kung-Fú csak az egyik gyöngyszeme volt az idei fesztiválnak, amelyre most is több százan látogattak el, ám figyelembe véve, hogy idén még ingyenes is volt a rendezvény, szerintem sokkal többen is eljöhettek volna. Bizonyára voltak, akik az esős időtől tartottak, de végül az ég is kegyes volt hozzánk. Ugyan megijesztett bennünket a pénteki napon egy-két esőcseppel, de az esőfelhők – talán azt látva, hogy úgysem tántoríthatnak el minket – csakhamar odébb is álltak. Pénteken az újvidéki JeuNS köszöntötte az Etnofestre érkezőket, akik vagy helyet foglaltak a Szabadtéri Színpad nézőterén vagy rögtön táncolni is kezdtek, merthogy a különleges hangzásvilágú együttes sem azt a székre tapasztó fajta zenét kínálta.
A La Troba Kung-Fú után aztán jólesett a lazulás a hazai IrieFM reggae-jére, ami tökéletes levezetése volt a pénteki napnak. Másnap a pénteki naphoz képest többen töltötték meg a nézőteret, s igen, ültünk. Ültünk, mert a szombati napon hosszabb bevezetés után jutottunk csak el táncolhatós részhez. Pontosabban egészen az utolsó fellépőig kellett várni arra, hogy a nézőkből táncolók legyenek, hogy a zene a színpad elé csalogatva mozgassa meg a közönséget. Ez persze nem jelenti azt, hogy az „ülős rész” ne lett volna kellemes. Ráhangolódásnak ugyanis nagyon is megfelelt a szerbiai Paniks duo, azaz a sokunk által ismert Vladimir Todorović és Nikola Begović gitárjátéka, majd a csodás hangú Karoliina Kantelinen finn énekesnő produkciója. Ez utóbbi befogadásához mindenképpen kellő nyitottság szükséges, hiszen a többnyire hagyományos Kalevala-stílusban előadott finn énekek igencsak távol állnak tőlünk. De éppen ez a jó ebben: hogy mégis elér hozzánk. Még ha az elején meg is ijesztettek a fiatal énekesnőből kiszakadó, artikulátlannak tűnő, furcsa hangok, a végére már kifejezetten kellemessé vált az üde, tiszta ének. Az ausztriai Nifty's képezte az átmenetet az ülés és a táncolásra hangolás között. Jó ideig nem is igazán tudtam eldönteni, hogy mégis mit akarnak kezdeni a közönségükkel, relaxáltatni vagy felpörgetni, és személy szerint sajnáltam, hogy éppen akkor kellett átadniuk a török BaBa ZuLának a színpadot, amikor kiderült: bizony a Nifty's is meg tud táncoltatni. No, hogy éppen ezt, a megtáncoltatást akarja elérni a Baba Zula, az nem volt kétséges. Ugyan nálam ez nem sikerült, mert ez a hamisítatlanul török, de mégis gitártépősen misztikus zene az én fülemmel nem barátkozott össze, de az vitathatatlan, hogy akiket megérintett ez a különös hangzás (és nem mellesleg elbűvölt a három hastáncos hölgy), azok a színpad előtt bizony nagyon jól érezték magukat, önfeledten táncoltak, ugráltak, tapsoltak, visszatapsoltak. Aztán a visszatapsolás utáni zeneszámok vége az idei Etnofest végét is jelentették. Vagyis csak majdnem. Ugyanis a fesztivál keretében megszervezett fotós workshop résztevői tegnap még kattogtatták a fényképezőgépeiket és értékelték az alkotásaikat a Pettendi Szabó Péter, Hervé Leteneur, Ganna Kazanova és Molnár Edvárd vezette háromnapos műhelymunkán, és az ugyancsak a fesztiválhoz kapcsolódó Határtalan buli elnevezésű, szabadkai fotóművészek képeit bemutató fotókiállítás is még megtekinthető a szabadkai Bash-házban.
