2024. december 22., vasárnap

Megújul a Városháza

A munka az Európai Unió támogatásával a tetőszerkezet renoválásával kezdődik

A szecessziós stílusban épített szabadkai Városháza a település egyik legismertebb épülete, és az elmúlt időszakban sok szó esett a renoválásának szükségességéről. Elsősorban az épület tetőzete szorul felújításra, hisz korábban többször is arról szóltak a hírek, hogy a tető beázik, és ez kihat az egész épület állagára. Időközben egy Szerbia és Horvátország közötti európai uniós pályázatnak köszönhetően elkészültek a Városháza felújításának műszaki tervei, hétfőn pedig dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, köztársasági parlamenti képviselő Facebook-bejegyzésben adta hírül, hogy jövőre megkezdődik a szabadkai Városháza régóta várt felújítása. A politikus bejegyzésében kifejtette, hogy 113 év után ez lesz az első átfogó beruházás, amely az 1912-ben átadott épületen megvalósult.
– Az építési engedélyt már biztosítottuk és ebben a mandátumban sor kerülhet a több millió euró értékű beruházás megvalósítására, ami magába foglalja az állagmegóvás és a biztonság érdekében végzett legfontosabb munkálatokat, valamint a tető felújítását, ami a felújítás legköltségesebb része – olvasható a posztban.
Pásztor Bálint tegnap reggel a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában vendégszerepelve további részleteket árult el a Városháza felújításával kapcsolatban.
– A Városháza felújításának legfontosabb és legköltségesebb részét, a tetőszerkezet renoválását európai uniós forrásokból sikerül megvalósítani az Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia 2021 – 2027 program keretében. Erre Kiskunhalassal, testvérvárosunkkal pályáztunk sikeresen. A jó hír közzétételét több év munkája előzte meg. A VMSZ az elmúlt években, most már mondhatjuk, hogy mandátumokra visszamenőleg hatalmas figyelmet fordított az épített örökségünk megőrzésére, és ennek lett az egyik eredménye a szabadkai Zsinagóga teljes körű felújítása, ugyanakkor a palicsi Víztorony is megújult. Viszont sokat beszéltünk arról, hogy mégiscsak Szabadka legismertebb, és minden szabadkai számára legkedvesebb épülete a Városháza, amelyet 1912-ben adtak át, és azóta átfogó felújítási munkálatokat nem végeztek rajta. Amikor felújításról beszélek, akkor természetesen arra gondolok, hogy az eredeti állapotában állítjuk vissza. A Községközi Műemlékvédelmi Intézet nagyon szigorú feltételei alapján az épület olyan lesz, mint amilyen 1912-ben volt, tehát semmiféle átépítés, hozzáépítés, vagy bármi hasonló nem képzelhető el. Ez egy hatalmas beruházás, ami hatalmas pénzeszközöket igényel. Éppen ezért mondtuk azt az elmúlt években, hogy sem Szabadka Város költségvetése, de még a magyarországi vagy szerbiai források sem elegendőek hozzá, hanem európai uniós támogatás után kell nézni, és a mostani bejelentést másfél évnyi lobbitevékenység előzte meg. Megérkezett a döntés, a felújítás most már biztos, viszont a szerződés aláírására valamikor februárban kerülhet sor, utána tavasszal vagy a nyár folyamán kiírják a közbeszerzési pályázatot, és ezt követően kezdődhetnek a munkálatok. Azt gondolom, hogy az a reális, hogy ennek az önkormányzati mandátumnak a végéig megújul a Városháza tetőszerkezete – fogalmazott a politikus, aki emellett azt is elmondta, hogy az említett pályázat nem kizárólag infrastrukturális beruházásokra vonatkozik, hanem az idegenforgalom népszerűsítésére, a kulturális kínálat bővítésére is. A pályázat részeként Kiskunhalason a Művelődési Központ és Közösségek Háza, az egykori úri kaszinó felújítására kerül sor.
Amikor a tetőszerkezet renoválása befejeződik, akkor a tervek szerint homlokzatról homlokzatra folytatódik az épület teljes körű felújítása. A homlokzatok felújítására a tervek szerint hazai vagy magyarországi forrásokból fogják biztosítani az eszközöket – tudtuk meg a Pásztor Bálinttal készült interjúból.

Molnár Edvárd archív felvétele

Molnár Edvárd archív felvétele

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Molnár Edvárd archív felvétele