Tegnap a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai Bajnát és Harcosok Sorakozója helyi szervezete vidám és meghitt gyermekműsorral egybekötött ajándékcsomag-osztást szervezett a Bajnát helyi közösség épületében. A rendezvényen a gyerekek és szüleik együtt ünnepeltek, és a szervezők különleges programokkal várták őket. Elsőként a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar elsőéves hallgatói mutatkoztak be ünnepi műsorukkal, ami igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a résztvevőknek. Ezt követően megérkezett a Mikulás is, akit a gyerekek szavalatokkal és énekekkel köszöntöttek. Az ajándékcsomagok kiosztása után vendéglátás következett, mely során a közösségépítés és a barátkozás került fókuszba.
A rendezvényen az egybegyűlteket dr. Halasi Szabolcs, a VMSZ szabadkai Bajnát és Harcosok Sorakozója helyi szervezetének elnöke, valamint dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke köszöntötte.
– Ezek a hetek az ünnepi készülődésről szólnak. Most viselkedünk úgy, ahogy egész évben kellene viselkedni, odafigyelve egymásra. Szeretnék köszönetet mondani a helyi szervezet vezetőjének, és mindenkinek, aki részt vett a rendezvény megvalósításában, hogy egy ilyen élményben részesítik a családokat és a gyerekeket már hosszú évek óta. Áldott ünnepeket kívánok mindenkinek, és azt, hogy az az odafigyelés, ami jellemez bennünket ezekben a hetekben, tartson ki a következő években is – emelte ki dr. Pásztor Bálint.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele