2024. december 19., csütörtök

Engedjük utat a reménynek

A karácsonyi ünnepkör alkalmából üzent a szabadkai megyés püspök

Tegnap sajtótájékoztatón hangzott el msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyés püspök karácsonyi és újévi köszöntője. Az ünnepi beszédében a remény fontosságát emelte ki az egyházi vezető, a mai kilátástalan világ tükrében. Szavaival buzdította a keresztény híveket, hogy az elveszettségben is tartsák meg reményüket, hiszen olykor sokat tud segíteni. Hangsúlyozta, hogy a Szentírásban jegyzett Zsidókhoz írt levelében is elhangzik „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”.
– „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” Jézus Krisztus világrajövetelének titkát, miértjét és mindebben a Jóisten szeretetét, szépen fogalmazta meg egykoron Aranyszavú Szent Péter püspök és egyháztanító. „Megszületik Krisztus, hogy megújítsa ezzel a megromlott emberi természetet. Vállalja, hogy gyermek legyen, elviseli, hogy táplálják, átéli az egyes életkorokat, hogy helyreállítsa az általa alkotott teljes emberi életet. Azt, akit földinek teremtett égivé tette, akinek pedig emberi lelke volt eddig, azt most isteni lélek élteti. Ezáltal mindenestől Istenhez emeli fel az embert, hogy semmit sem hagyjon meg benne mindabból, ami bűn, halál, szenvedés, fájdalom és földi dolog.” (…) Bármennyire is békétlen, összekószált, bonyolult e világ, a mi reményünket a Jóisten szeretete táplálja és erősíti. Hiszen Jézus Krisztus útitársunk lett minden helyzetünkben, velünk van akármi is történik velünk – hangzott el a püspöki üzenetben.

A beszédben szó esett arról is, hogy Ferenc Pápa idén karácsonykor nyitja meg a Szentévet. Az erről szóló körleveléből idézte a pápa szavait is, miszerint „engedjük, hogy már mostantól vonzzon bennünket a remény, és legyünk azon, hogy rajtunk keresztül azokra is átragadjon, akik vágynak rá”.

Msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyés püspök az üzenete végén jókívánságait is kifejezte minden keresztény hívő felé.
– Minden kedves hívőmnek és jóakaratú embernek szívből kívánok meghitt és békés karácsonyt, a Jóistentől áldott új esztendőt, és kegyelmekben gazdag Szent Évet – fejezte ki jókívánságát az atya.
A sajtótájékoztatón szó esett az ünnepi szentmisékről is, melyeket Fazekas Ferenc püspökatya celebrál majd. Szenteste, azaz december 24-én, szerdán 21 órakor a ludasi Szent Katalin-templomban, karácsony napján pedig a Szent Teréz-székesegyházban tart misét 8.30-kor magyar nyelven, 10 órakor pedig horvát nyelven.
Msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyés püspök teljes karácsonyi és újévi köszöntője a december 24-én megjelenő ünnepi számunkban olvasható.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Msgr. Fazekas Ferenc / Molnár Edvárd felvétele