A szabadkai városi képviselő-testület tegnap tartotta meg hatodik rendes ülését, amelynek fókuszában a helyi önkormányzat jövő évi költségvetése állt. A büdzsé mind a bevételek, mind a kiadások oldalán több, mint nyolcmilliárd dinárt irányoz elő, és több projekt befejezését teszi lehetővé, többek között a palicsi egészségház kiépítését, a vízvezeték-hálózat bővítését. A költségvetés vitája során Stevan Bakić, Szabadka Város polgármestere is felszólalt, ugyanakkor a büdzsét az ellenzék részéről több kritika érte.
Dr. Saša Gravorac, a Szerb Haladó Párt képviselője a médiának adott nyilatkozatában a költségvetés erényeit hangsúlyozta.
– A büdzsé előirányozza a már megkezdett beruházások befejezését, a város helyi közösségeinek arányos fejlesztését, és rendkívül fontos, hogy egy új intézkedés is helyet kapott benne, amivel minden általános iskolás ingyen juthat hozzá a tankönyveihez, és erre a célra 101 millió dinárt különítettünk el. Habár a költségvetés kisebb, mint az elmúlt években, az a Pénzügyminisztérium útmutatásai szerint készült, és biztosítja azt, hogy a város az elkövetkező időszakban is megfelelően működjön. A költségvetésnek szociális alkotóelemei is vannak, hisz továbbra is támogatja a Népkonyha működését, de komoly összegeket irányoz elő az oktatásra, többek között két óvoda bővítését is biztosítja – mondta a képviselő.
Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség városi frakciójának vezetője szerint a most elfogadott büdzsé garancia arra, hogy a megkezdett beruházások befejeződnek.
– A Város 2025. évi költségvetése egy stabil költségvetés, amely reális alapokon nyugszik, összege pedig 8,8 milliárd dinár, ami lehetővé teszi, hogy a helyi önkormányzat az összes feladatát problémamentesen végezze. Mivel változtak a tervezés előírásai, jelen költségvetésben nem szerepelnek azok az új projektek, amelyek esetében a szerződések megkötésére 2025-ben kerül sor, ezért a költségvetés körülbelül kétmilliárd dinárral alacsonyabb, mint 2024-ben. Mi arra számítunk, hogy a jövő év folyamán a módosításokkal új projektek, beruházások is bekerülnek. Ez a büdzsé garancia arra, hogy a már megkezdett beruházások befejeződnek, és ezekre 830 millió dinárt irányoz elő. A Makkhetes és a Zorka helyi közösség területén 15 kilométerrel bővül a vízvezeték-hálózat 90 millió dinár értékben, az ipari övezetben 12 millió dinár értékben vízvezeték-hálózat fejlesztésére kerül sor és a palicsi egészségház befejezésére is sor kerül – mondta Nágel János, aki azt is elmondta, hogy jövőre az Európai Unió támogatásával két Interreg-IPA határon átnyúló projekt megvalósítása kezdődik meg, a városháza tetőszerkezetének rekonstrukciója, valamint a kerékpárút-hálózat bővítése Palicson és Királyhalmon.
Az ellenzék képviseletében Nela Tonković, a Demokrata Párt Képviselőcsoportjának elnöke nyilatkozott a médiának.
– A 2024 éves költségvetéssel kapcsolatban a hatalmi koalíció képviselői azt állították, hogy az egy fejlesztő büdzsé, viszont a 2025-re vonatkozóról ez nem mondható el. Ha a teljes költségvetés ötöde a közalkalmazottak fizetésére megy el, akkor nem beszélhetünk fejlődésről, és ezt maguk a hatalmon lévők is elismerik, amikor arról beszélnek, hogy a büdzsé garantálja a város normális működését. Úgy gondoljuk, hogy büdzsében nincsenek olyan elemek, amelyek ténylegesen előmozdítanák a várost – mondta a képviselő, hozzátéve, hogy a kultúrára szánt összeg a jelen büdzsében a legalacsonyabb az elmúlt nyolc évben.
A költségvetést a képviselők 53 igen és kilenc ellenszavazattal fogadták el.
Az ülésen emellett két terület részletes szabályozási terve kidolgozásának megkezdéséről is döntöttek a képviselők, ugyanakkor elfogadták az elővárosi települések egy részének gázközművesítésére vonatkozó javaslatot is. Emellett határozat született a Gázművek Kommunális Közvállalat alaptőke-növeléséről, a Szabadkai Távfűtőművek Kommunális Közvállalat, valamint a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat idei évi működési terve harmadik módosításáról, valamint több személyi kérdésről is döntöttek.
Az ülésre igyekvőket a városháza bejáratánál tiltakozók fogadták, és a biztonsági őrök is fokozottan ellenőrizték a belépőket. 11.52 perckor az ellenzéki képviselők elhagyták az üléstermet, és csatlakoztak azokhoz, akik gyertyagyújtással emlékeztek meg november elsején az újvidéki vasútállomáson történt tragédia áldozatairól.
Nyitókép: Az ülésen 62 képviselő vett részt / Molnár Edvárd felvétele