2025. január 12., vasárnap

Növekedett a tüntetők száma

A november 1-jén, az újvidéki vasútállomáson történt balesetet követően Szabadkán első ízben november 22-én tartottak tüntetést, amelyen megemlékeztek a tragédia áldozatairól is. A megmozdulást azóta minden pénteken 11 óra 52 perces kezdettel tartják meg. Az első tüntetésen tíz-egynéhányan vettek részt, ám folyamatosan növekedett a résztvevők száma. A múlt héten már csaknem százan vettek részt rajta, és a tegnap megtartott újabb tüntetésen már több százan voltak jelen, köztük számos egyetemista és középiskolások. A résztvevők közül többen piros kesztyűvel a kezükön jelentek meg, az egyetemisták pedig a leckekönyvüket is a magasba emelték.

A megmozdulás a Jadran előtt vette kezdetét, ahol a résztvevők 15 perces néma csenddel emlékeztek meg az újvidéki tragédia áldozatairól, majd a főtérre vonultak, miközben sípokat és kürtöket fújtak, valamint lábosfedőkkel hangosan csörömpöltek. A főtéren néhány percre megálltak és hangosan kiabálva fejezték ki nemtetszésüket, miközben transzparenseket tartottak a magasba. Amikor a városháza ablakában megjelent valaki, a tömeg hangos UA-UA-zással „köszöntötte” őt. Az emberek ezután a városháza főbejárata felőli oldalához vonultak, a polgármester irodája alá, és a hangos skandálás közepette többször elhangzott a tolvajok és gyilkosok kifejezés is. A megmozdulás 12.30-kor ért véget. A város központjában több csoportban rendőrök figyelték a történéseket.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele