2025. április 20., vasárnap

Lemondott a Gerontológiai Központ igazgatója

Az év elején jelent meg a hír, hogy a Gerontológiai Központ sétaerdei központi épületébe annak ellenére költöztették be a lakókat, hogy az nem rendelkezik használati engedéllyel. Ezt követően a szabadkai nyilvánosságban is nagy teret kaptak az intézményben történtek. Az ügy következtében Brankica Tešanović, az intézmény igazgatója lemondásra kényszerült.
A szóban forgó épületet az elmúlt időszakban teljesen felújították, és november 25-én a mozgásképtelen és nehezen mozgó időseket is beköltöztették annak felsőbb szintjeire. A rendelkezésünkre álló információk szerint az épület a többi között azért nem kapta meg a használati engedélyt, mert nincs megfelelő tűzvédelmi rendszere. A hír napvilágra kerülését követően az intézmény munkatársai feltételezhetően titokban el szerették volna szállítani a mozgásképtelen bent lakókat, hogy eltussolják az ügyet. Az esetet azonban nem sikerült titokban tartani, hisz a lakók kiköltöztetéséről videófelvételek készültek, amiket nyilvánosságra is hoztak. Brankica Tešanović ellen ezután bűnvádi feljelentést tettek veszélyeztetés, veszélyeztetés a munkavédelmi intézkedések elhanyagolásával, valamint hivatali hanyagság bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt. Az esettel kapcsolatban Stevan Bakić, Szabadka polgármestere is megszólalt, kiemelve, hogy sokkolták a polgároktól kapott hírek, és ígéretet tett arra, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet. A Gerontológiai Központ igazgatónője a botrány kirobbanását követő időszakban külföldön töltötte szabadságát.
Január 18-án a Politika napilap weboldalán jelent meg a hír, hogy az igazgatónő felmondott, amit a Gerontológiai Központ alapítói jogait gyakorló Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Nemi Egyenjogúsági Titkárság elfogadott.

A Politika kérdéseire válaszolva az említett titkárság közzétette, hogy január 14-én a felügyelőség ellenőrzést tartott a sétaerdei idősek otthonában, és a helyszíni tapasztalatok szerint az épület alsó szintjein 140 személyt helyeztek el, míg az ötödik és hatodik emeleten nem voltak lakók, ugyanakkor elrendelték, hogy az intézménybe nem vehetnek fel több felhasználót. Emellett az illetékes személynek meghagyták, hogy az érvényben lévő előírások szerint szervezzék meg a munkát a dolgozók és a bentlakók biztonsága érdekében. A titkárság közleménye arra is kitér, hogy a Gerontológiai Központ az illetékes minisztériumnál átadta a kérelmeket a sétaerdei idősek otthona használati engedélyének megszerzése érdekében, és annak elbírálása folyamatban van.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele