2024. december 22., vasárnap

Családi nap a jótékonyság jegyében

A szabadkai rendezvényen a befolyt adományokból rászorulókat segítenek

Hetedik alkalommal szervezte meg szombaton a Vajdasági Magyar Szövetség makkhetesi helyi szervezete a jótékonysági családi napot. Az idén is sokan összejöttek, jókedvű zsongástól, nevetéstől, élőzenétől volt hangos a makkhetesi sport- és rekreációs központ udvara és környéke.
– Ez a rendezvény mindig a találkozásokra ad lehetőséget, arról szól, hogy jól érezzük magunkat, barátkozzunk, közösséget építsünk, hiszen közösség nélkül nincsenek eredmények sem – fogalmazott megnyitó beszédében dr. Pásztor Bálint, Szabadka Város képviselő-testületének elnöke. A megnyitón fellépett a palicsi Szederinda Népdalkör, valamint a Talentum Egyesület ifjú táncosainak produkciói is nagy tapsot kaptak.

Mint Kovács Ferenc, a VMSZ helyi szervezetének elnöke elmondta, tavaly a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani a rendezvényt, de az idén, szerencsére, sikerült. A befolyt adományokból nehézsorsú családokat segítenek. Nemcsak Szabadkáról, hanem a környező falvakból, de még Budapestről is érkezett vendég a családi napra. A rendezvényen jelen volt Pásztor István, a VMSZ elnöke is.

A gyermekek lovagolhattak, bekapcsolódtak a mozgásfejlesztő játékokba, arcfestés várta őket. A Klaudia és Denis duó jóvoltából volt élőzene is. A főzőversenyen 11 bográcsban főtt a szarvas- és őzpörkölt. A zsűri tagjai, Kern Imre, Szabadka Város alpolgármestere, Horvát Tímea, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke és Fremond Árpád, a VMSZ köztársági parlamenti képviselője, az Odri El Doors cég csapatának pörköltjét találták a legízletesebbnek. A csapat azonnal fel is ajánlotta a nyereménybe kapott malacot felhizlalva egy következő jótékonysági rendezvényre, ajándék gyanánt. A családi nap résztvevői babgulyást is fogyaszthattak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás