Immáron a negyedik évadában robog a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós műsora. Akik követik, azok már jól tudják a koncepciót, akik nem, azoknak pedig gyorsan bemutatnám: minden héten beül mellém valaki a Taxi anyósülésére, akivel autókázás közben különféle témákról beszélgetünk. A műsorban felbukkannak a már korábbról ismert arcok, de igyekszünk olyan személyeket is bemutatni, akik eddig meghúzódtak a háttérben, munkájukkal azonban nagyban hozzájárulnak egy-egy intézmény működéséhez vagy egy adott közösség életéhez. Az elkészült műsorunkat a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és az online felületünkön tekinthetik meg, az interjú szerkesztett formáját pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.
A Magyar Szó az idén ünnepli fennállásának 80. jubileumát. Ez alkalomból a Taxi is felveszi ünneplő ruháját, és külön kiadásokkal jelentkezik. Decemberben kollégáink ülnek be az anyósülésre, és velük beszélgetek különféle témákról. Következő vendégem Virág Árpád volt, aki civil katonaként került a Magyar Szóhoz. Szerencsés véletlen volt, a szerkesztők azonban egyből felismerték a tehetségét, azt, hogy milyen profizmussal nyúl hozzá a témákhoz, a belpolitikában pedig otthonosan mozog. Mindezekről, az online újságírásról, és a szakmaiságról beszélgettünk újvidéki utunk során.
– Szerencsés fordulatnak köszönhetem, hogy a Magyar Szó szerkesztőségében kezdhettem el dolgozni. Amikor elérkezett a katonai szolgálat ideje, választhattam: hat hónapos kaszárnyás vagy hosszabb, kilenc hónapos civil szolgálat. Pacifistaként egyértelmű volt számomra, hogy ez utóbbit választom, hiszen nem akartam fegyverekkel foglalkozni. Jelentkezésem után kiderült, hogy a Magyar Szóhoz osztottak be, ami nagy meglepetés és öröm volt számomra. Ez volt az első alkalom, hogy a lap fogadott civil katonákat, és szerencsém volt, hogy éppen ekkor jelentkeztem. A szerkesztőségbe kerültem, mert magyarul beszéltem és a Magyar Tanszéken tanultam, így egyértelmű volt, hogy itt tudok a legtöbbet segíteni. Az első pillanattól kezdve komolyan vettek. Először a regionális hírek írásával bíztak meg, majd eseményekről tudósítottam, és hamarosan a gazdasági, végül a belpolitikai rovatban is kipróbálhattam magam. Nagyon gyorsan belecsöppentem a szerkesztőségi életbe, és alig néhány hónap után már interjúkat készítettem fontos helyszíneken. A civil szolgálat végén felajánlották, hogy maradjak, így különféle szerződésekkel folytattam a munkát, míg végül állandó tagja lettem a szerkesztőségnek. Már több mint tíz éve dolgozom itt, és büszke vagyok arra, hogy ilyen gyorsan rátaláltam a hivatásomra.
A munkádat átjárja a szakmaiság, a profizmus. Ez származhat a gyermekkori érdeklődésből?
– Talán igen, ez segíthetett abban, hogy az írásaim egyre jobbak legyenek. Számomra az is fontos, hogy folyamatosan naprakész legyek. Ez azt jelenti, hogy még akkor is követem az eseményeket, amikor éppen nem dolgozom egy szövegen. Sőt, ez valójában nem is esik nehezemre, mert érdekel, mi történik a politikai színtéren. Van olyan, hogy azt érzem, már nem kéne pluszban tévéműsorokat nézni, vagy a híreket böngészni, de egyszerűen nem tudom abbahagyni. Ha valami érdekes történik, muszáj utánanéznem, akár csak egy rövidített változatban is. Ez a folyamatos érdeklődés és kíváncsiság biztosan hozzájárul ahhoz, hogy az írásaim jók legyenek. Örülök, ha a kollégák is így látják, és azt gondolják, hogy a munkáim megállják a helyüket.
Az online újságírás alkalmával sokszor gyorsan kell reagálni egy helyzetre, te mégis higgadtan és profin nyúlsz egy-egy érzékenyebb témához. Ezt hogyan csinálod?
– Azért elárulom, hogy kívülről talán úgy tűnhet, mintha higgadtan és nyugodtan viselném az eseményeket, de belül gyakran más a helyzet. Főleg, amikor olyan szituációk történnek, mint például ami Újvidéken történt – ezt nem könnyű sem feldolgozni, sem pedig az olvasók elé tárni. Szerintem ilyenkor az egyetlen megoldás az, ha az ember empatikus, emberi hozzáállást tanúsít. Be kell számolni az eseményekről, hiszen az emberek elvárják, hogy megírjuk, de ezekben a helyzetekben különösen fontos, hogy minél higgadtabban és pontosabban tálaljuk a híreket. Ezek mindig érzékeny témák, de szerencsére nem csupán az ilyen helyzetekben kell gyorsan reagálni. Az online médiának a pozitív hírek terén is helyt kell állniuk. Én úgy gondolom, hogy az újságírás legfontosabb elve továbbra is a pontosságra való törekvés. Az emberek tőlünk pontos információkat várnak, higgadt, tárgyilagos beszámolót, nem pedig szenzációhajhász címsorokat. Ez a legnagyobb probléma, amit ma látok az újságírásban, különösen az online platformokon, de valószínűleg ugyanez a helyzet a nyomtatott médiumok esetében is, különösen azoknál, ahol az eladási adatok dominálnak. Úgy vélem, hogy ez egyértelműen mutatja, hogy az újságírásban hiányzik az emberi hozzáállás. A haszon azoknál van, akik úgy gondolják, hogy szenzációval és kattintásvadász címsorokkal lehet jobb eredményeket elérni, de szerintem nem kell vesztesnek éreznünk magunkat, ha a helyes, következetes és emberi hozzáállást képviseljük.
Milyen ünnepi jókívánságod lenne a lapunk számára?
– Ne higgyék el a gyakran hallott jóslatokat, melyek szerint a nyomtatott sajtónak egy napon nem lesz jövője. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen optimista hozzáállással kell tekinteni a Magyar Szó jövőjére, mint napilapra. Sokan eltemették a rádiót is, a televíziót is, amikor megjelentek a különféle közösségi hálózatok, videóplatformok stb., és ezek a médiumok mégis tovább élnek. Azt hiszem, mindig lesz igény egy tartalmas, tárgyilagos napilapra, amely ott lesz az emberek asztalán, kezében, foteljében. Ami a Magyar Szó online jelenlétét illeti, mindkét területhez szorosan kötődöm, és a jövő is valószínűleg ebbe az irányba halad majd. Ez az oldal is tovább erősödhet, profibbá válhat. Soha nem mondhatjuk, hogy elértük a csúcsot, és nem tudunk tovább fejlődni. Én ilyen kedélyes optimizmust kívánok a Magyar Szó születésnapjára. Azt hiszem, ez a szellem jelen van a szerkesztőségben, és szerencsére nem is hiányzik belőle. Ezért kívánom, hogy a jövőben is megmaradjon a Magyar Szó ezen a pozitív úton.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta és Virág Árpád
