A topolyai közönség is megismerkedhetett Lazukics Anna fotóival, a közelmúltban napvilágot látott albumával, életének érdekesebb mozzanataival.
Fotó címmel jelent meg nemrégiben lapunk korábbi fotóriporterének több évtized munkásságát felölelő albuma, amelyet átlapozva egy olyan világ tárul fel előttünk, amelybe akarva, akaratlanul úgy feledkezünk bele, úgy válunk részeseivé, hogy megáll velünk egy pillanatra az idő. Ott találjuk magunkat egy táncoló gyereksereg forgatagában, szinte halljuk megszólalni egy-egy portrén szereplő írónk, festőnk szellemét, vagy kint vagyunk egy letűnt kor tanyáján. A kép nem csak a riporter által elkapott eseményt, pillanatot szemlélteti velünk, mint általában a sajtóban megjelenő fényképek. A fotós különleges látásmóddal tovább engedi kószálni képzeletünket. A képek olyan alapossággal vannak megszerkesztve, mintha céljuk nem elsősorban a tájékoztatás, nem csupán magának az eseménynek a regisztrálása lenne, hanem egy portré, egy táj, egy városrész művészi ábrázolása.
A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtárban csütörtökön este megtartott könyvbemutató alkalmával rögtönzött fényképkiállításon kaphattunk ízelítőt Lazukics Anna korrajzaiból, élvezetes visszaemlékezése, anekdotái révén pedig megismerkedhettünk pályakezdésének nehézségeivel, amikor még egy másik napilapnál kellett kidolgoztatnia fotóit, mert nem nézték jó szemmel, hogy egy nő is lehet fotóriporter. Megtudhattuk, hogy tulajdonképpen nem is fotós szeretett volna lenni, inkább újságíró. Később neki is alkalma nyílt átélni annak az örök újságírói igazságnak a helytállóságát, hogy sokszor többet elmond egyetlen fénykép ezer szónál. Kifejtette véleményét a mai digitális korszak fotóiról, miszerint ma sokkal könnyebb a dolga egy fotóriporternek, hiszen nincs rászabva a film, a fotóanyag. Ha kedve tartja, akár több százat is kattinthat gépével, régebben azonban mindössze öt-hat felvételt engedélyezett a szerkesztőség egy-egy eseményen. Talán ez segítette őt abban is, hogy jól átgondolja egy fotó megszerkesztését, még mielőtt lenyomta volna a gép gombját. Munkája során szinte egyetlen alkalommal sem kellett körülvágnia fotóit. Azok egy az egyben jöttek le a másnapi napilapban vagy a Képes Ifjúság címlapján.
Fotóművészként több mint háromszáz csoportos kiállításon vett részt, három kontinens tizenhárom városában, a volt Jugoszlávia ötven városában állította ki fényképeit, és több mint hatvan rangos díjban részesült. Eddig harminchárom önálló kiállítása volt.
