2024. december 22., vasárnap

Új koreográfiák és mozdulatok

Mintegy hatvan gyermekkel folytatja munkáját a NADS táncstúdió

A NADS táncstúdió sikerekben gazdag félévet tudhat maga mögött, ugyanis az elmúlt évadban a versenyekre benevezett 90 koreográfiából 34 első, 34 második és 10 harmadik helyen végzett. Szeptembertől egy újabb, kihívásokkal teli évad vár a táncosokra és magára a táncstúdióra – nyilatkozta lapunknak Tóth Malvinka, a NADS vezetője és koreográfusa. 

– Szeretnénk több nemzetközi bajnokságra eljutni, illetve ha sikerül, akkor akár a világbajnokságon is részt vehetünk. Augusztus folyamán minden hétvégén vannak fellépéseink, ami jó tapasztalatszerzés mindenkinek, az újonnan csatlakozott gyerekek pedig megismerkedhetnek a táncstúdió munkájával és szabályaival. A nyári ütemtervhez képest az edzések számának megnövekedése és a követelmények szigorúbb betartása érvényesül szeptembertől. A gyerekeknek új koreográfiákat és mozdulatokat kell majd megtanulniuk, terveim már vannak, később meglátjuk, mennyit tudunk belőlük kivitelezni. Lesznek kemény edzések, de azért a laza napoknak is helyet adunk. A próbák a megszokott módon folytatódnak: minden edzés bemelegítéssel kezdődik, utána a fizikai állóképesség növelése következik, majd azok a gyakorlatok, amelyeknek segítségével jobban kivitelezhetnek bármely koreográfiában lévő elemet, s ezek után a koreográfiák megtanulása és gyakorlása következik. Elengedhetetlen az egyensúlyérzék, a helyes testtartás, a táncosok közötti szavak nélküli kommunikáció; mivel minden izomcsoportot nyújtani és erősíteni kell, ezért mind fizikailag, mind pszichikailag folyik az órákon a tagok felkészítése. Minden gyereknek helye van nálunk! Nagyszerű közösség vagyunk, a táncosaim elfogadják egymást, itt mindenki érvényesülhet és egyenrangú csapattárs – hangsúlyozta a NADS vezetője, majd hozzátette, a versenyek alkalmával legtöbbször lehetőség van kirándulni is, a közösen megélt élmények sokat jelentenek. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Sikeres évadot tudhat maga mögött a NADS táncstúdió (Fotó: Kadvány Kitti)