Közeledik a szeptember és az iskolakezdés ideje. Igaz, nem békés iskolakezdést remélhetünk, hiszen az újsághírek a tanárok elégedetlensége folytán, sztrájkot emlegetnek. A bérrel, a fizetésekkel nincsenek megelégedve a tanárok, ezért számos iskolában rövidítettek lehetnek az órák. Ez egykoron, a 110 évvel ezelőtt kezdődő iskolaévben sem volt másképp. Az egykori Újvidéken az oktatási intézmények felsorolását az óvodákkal kezdték, amelyekből két fajtát különböztettek meg.
A községi, vagy városi óvodákat és a hitfelekezetiekét. Lévén, hogy akkor még az újvidéki szerbség számított nemzetiségnek, így a községi óvodákban, amelyből három volt, csak egy volt Újvidék szerblakta terültén. Hitfelekezetiből pedig kettő, egy a római katolikus, a mai zenedében, az iskola nénék felügyelete alatt működött, az akkori Andrássy, ma Njegoš utcában. Míg a görögkeleti szerb óvoda, a Lázár utcában, ahol Maksimović Katalin volt az óvónéni. Az elemi iskolák kizárólag hitfelekezetiek voltak, mégpedig a római katolikus iskolaszék felügyelete alatt, amelynek élén dr. Ámon Pál állt. Három magyar tannyelvű iskola tartozott ide, a beltéri fiúelemi, amely a templomudvarban volt, és 5 tanítót alkalmaztak.
A Szent Rókus, akkor Rákóczi Ferenc, ma a Futaki úton, ahol két tanító működött, és a zárdai leányelemi, szintén a mai Njegoš utcában, ahol 3 tanítónő volt alkalmazásban. A görögkatolikusoknak egy iskolájuk és egy tanítójuk volt. A görögkeleti vallásúaknak, a lakosság nemzeti hovatartozást tükrözve 9 iskolájuk volt. Ebből, a város belterületén 4 iskola, míg a külterületeken a különböző szállási iskolákkal együtt, többek között a kliszai, kisjáreki, kamendini, cseneji és a péjics szállásokon működött. Volt még Református iskola is, ahol 6 tanítót alkalmaztak.
Az ágostai evangélikusoknak 4 tanítójuk volt, s így 4 tanítójuk volt az izraelita vallásúaknak is. A középiskolák sem maradtak le, ahova a felvétel és a beiratkozás, a mai szokásoktól eltérően, szeptemberben zajlott. A Magyar Állami Polgári Fiúiskolába, a Magyar Kir. Állami Polgári Leányiskolába, a Görögkeleti Szerb Felsőbb Leányiskolába, a Magyar Kir. Állami Felső Kereskedelmi és a Női Kereskedelmi Szaktanfolyamra lehetett beiratkozni.
A két legtekintélyesebbnek a gimnáziumok számítottak, a Királyi Katholikus Főgimnázium, és a Görögkeleti Szerb Főgimnázium, amelybe a város és a környék tekintélyes polgárainak gyermekei jártak. Azok viszont, akik nem voltak olyan helyzetben, hogy gyermekeiket az akkori értelmiség utánpótlásáról gondoskodó gimnáziumokba írassák, az „egyéb iskolákba” is beírathatták gyerekeiket, mint a Kereskedő Tanonciskolába és az Iparos Tanonciskolába, ahol igazi mesterembereket neveltek.
A fentiekből tehát, arra lehet következtetni, hogy Újvidék a tanulók és fiatalok városa is volt, amelyben a szeptember a fiatalság zsongásával kezdődött. A szeptemberi beiratkozáskor, az Újvidéki Állami Polgári iskolába több napon keresztül folyt a jelentkezés. Az első két napon, szeptember 2-án és 3-án a helybeli ifjakat vették fel, a többi napokon, pedig a vidékieket. Ekkor zajlottak a javító, különbözeti és pótvizsgák is. A beiratkozáshoz a keresztlevelet, születési bizonyítványt, iskolai és újraoltási bizonyítványokat kellett benyújtani, magyar nyelven vagy hiteles fordításban. A tandíjat két részletben lehetett befizetni, míg a szegény, jó magaviseletű és jeles előmenetelű diákok „tandíjelengedésben” részesültek. Az igazgató volt az, akihez az összes beiratkozáshoz szükséges iratot be lehetett nyújtani. Ugyanakkor, lakást sem lehetett bérelni az igazgató beleegyezése nélkül. A tanonciskolába a tanoncokat a mestereik íratták be, mert az iskolába járás kötelező volt.
Azt a mestert, aki ennek nem tett eleget, Krompaszky, az iskola igazgatója feljelentette. Az újsághírek, a tanév kezdetéről szólva, megállapították az akkori világról írva, hogy az „gyorstempóban közeledik az amerikanizmus felé, amely gyakorlati embereket követel s csak azoknak biztosítja a megélhetést”. S, hogy valami hasonlóságról is írjunk, a tanítók ügyéről, akik 1912-ben, a „fixumra utalt” foglakozásként, a fizetéseik rendezését követelték. Az akkori gazdasági helyzetet is „válságosnak”, a nemzetközi szituációt, pedig „vészterhesnek találták”, ezért a kormány és a vallási és közoktatási miniszter, gróf Zichy János „széles koncepciójú terve” a fizetésemelést is megígérte.
Az alap, pedig a tanítók „kvalifikációja” lett, amelybe nemcsak az állami, hanem felekezeti iskolákban tanítók is részesültek. A költségvetési keret, az 1912/1913-as iskolaévhez szükséges „horribilis” összeg, 11 millió Koronát tett ki, „amiből a tanítónők fizetésére” is jutott. Az akkori újságban felsoroltakból, szinte minden, napjainkra és korunkra is vonatkoztatható, a nemi megkülönböztetést kivéve. De, ha jobban utána nézünk, talán erre is találhatnánk példát, napjainkban, a 21. század második évtizedének második évében.
