Az elmúlt négy-öt évben folyamatosan romlik az újvidéki piacok látogatottsága, számolnak be az árusok. Egyesek szerint ma már alig éri meg zöldséget, gyümölcsöt árulni. Mint azt egyikük mondja, régen két-három kiló répát vettek az emberek, ma két-három darabot kérnek. Az eladott áru után kilónként öt-tíz dinár marad meg a viszonteladásból élő árusoknak, így a leggyengébb napokon veszteségük van.
Egyre hangosabb a polgárok panasza a piaci árak folyamatos emelkedése miatt. A zöldség sem olcsó, de a déligyümölcs ára már egyenesen felháborító – mondta nekünk a limáni piacon az egyik vevő, aki a narancs 170 dináros árát meglátva azonnal elállt annak vásárlásától, s inkább mandarint vett, abból két-három darab kevesebbet nyom...
A piaci árak, állítólag, azért olyan magasak, mert megannyi közvetítő kézen át jut az áru a standig. Az újvidéki nagybani piacon, ahol szinte kizárólag ládára adják a gyümölcsöt, alacsonyabbak is az árak, hiszen biztosított, hogy aki vesz, az nem keveset fog venni. A nagybani piac árusai azt mondják, keveset keresnek a legdrágábbnak számító déligyümölcsökön, az igazi haszon élvezői azok a viszonteladók, akik itt beszerezve az árut, valamelyik városi piacon adnak túl azon. A viszonteladók ugyanis nem ritkán egyharmadával, vagy akár 50 százalékkal is megemelik a gyümölcs végső árát.
Hogy ez lenne az oka, vagy az általánosnak nevezhető pénzhiány, de valóban megcsappant a piacok látogatottsága az utóbbi időben. Bizonyára ludasak ebben a szép számban megnyílt nagy bevásárlóközpontok is, ahol olcsóbban lehet találni gyümölcs- és zöldségféléket.
– A bevásárlóközpontok azért lehetnek olcsóbbak, mert kisebb haszonnal dolgoznak. Még számos más terméket árulnak, mellyel jelentős pénzt kaszálnak, nem a zöldségen akarnak keresni, azt inkább csalogatónak használják. Másrészt, a legtöbb helyen, nem is fizetnek a termelőnek rögtön az átadott termékért, hanem például fél év múlva, addig ezerszer megforgatják azt a bizonyos összeget. Olyan esetről is lehet tudni, amikor egyáltalán nem fizettek – így nem nehéz olcsóbbnak lenni – panaszolja a limáni piacon az egyik viszonteladó.
Mint mondja, már tizenöt éve árul piacokon, az utóbbi években Újvidéken, de ilyen rossz forgalmat még nem tapasztalt.
– Az elmúlt négy-öt évben folyamatosan romlik a bevétel, ma már ott tartok, hogy alig éri meg ezzel foglalkozni. Régen két-három kiló répát vettek az emberek, ma két-három darabot kérnek. Az eladott áru után kilónként öt-tíz dinár marad meg nekem, a leggyengébb napokon még inkább veszteséget tapasztalok. Naponta 465 dinárt ki kell fizetni a standért, meg még 175 dinárt, ha nincs a pult előjegyezve.
Nem kizárólag a gyenge forgalomra panaszkodnak azonban az árusok. Egyikük az illegális kofákra hívta fel a figyelmünket, akik elfoglalják az üresen maradt pultokat, s így tisztességtelen konkurenciát jelentenek a piacon.
– Általában többen foglalnak el egy üres standot, sokaknak közülük nincs is árujuk, bevásárolnak a piacon, s újra eladják valamivel drágábban azt. Jómagam már többször is feljelentettem őket, veszekedésekre is sor került, másnap mégis újra itt voltak, s az ellenőröktől se tartanak, amiből csak arra tudok következtetni, hogy erős hátszéllel rendelkeznek – mondja az egyik tojásárus a limáni piacon.
Elmondása szerint a Futaki úti piacon már nincsenek ilyen visszaélések, ott sokkal szigorúbb az ellenőrzés, a limánira viszont, a szó szoros értelmében, az jön be árulni aki csak akar.
A nagybani piac árusainak az állításait, mely szerint a kisebb városi piacok viszonteladói keresnek a legtöbbet, valamennyi árus megcáfolta.
– Nálam minden árufajtának megvannak a dokumentumai. Én pontos árakat kapok a beszerzőtől, ennyiért vagyok köteles adni a portékát. Ötszáz dináros napidíjat kapok, ebből fizetem az uzsonnámat is. Ez az a nagy haszon, kérdezem én? Más kérdés, hogy szép számban lehet találni olyanokat, akiknek nincs igazolásuk az áru származásáról, ezek az igazi nyerészkedők – reagált a vádakra beszélgetőpartnerünk.
