2024. december 22., vasárnap

Vidáman mulató fiatalok

Ifjúsági bált tartottak Újvidéken

Fergeteges hangulatban zajlott le csütörtökön este a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban megrendezett ifjúsági bál. A Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ (VMIK) az idén folytatta az ifjúsági bálok megszervezését, amelyre több éven keresztül nem volt lehetőség a koronavírus-járvány és a Petőfi Sándor MMK felújítása miatt A terem megtelt fiatalokkal, számos településről érkeztek a bulizni vágyók.
Albert Éva, a VMIK elnöke elmondta, örömmel tölti el, hogy több év kihagyás után ismét sikerült megszervezniük a rendezvényt.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

– Vajdaság számos településéről érkeztek résztvevők a bálra, így a Petőfi Sándor Művelődési Központ hosszú idő után ismét megtelt vidáman mulató fiatalokkal. Úgy érzem, hogy fergeteges bulit sikerült velük együtt létrehoznunk. Szervezőként nagyon elégedett vagyok, s a résztvevők visszajelzése is azt mutatja, hogy sikerült a visszatérés, amit a bál mottójának választottunk. Köszönjük a társszervezőknek, a VMSZ Ifjúsági Fórum Újvidéki Városi Szervezetének, hogy mellénk állt. Hálásak vagyunk a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központnak is, hogy ismét befogadták rendezvényünket, és bizalmat szavaztak nekünk. Egyúttal köszönjük a támogatóinknak, hogy felajánlásaikkal még színvonalasabbá tették a bált. Bízom benne, hogy a jövőben rendszeresen szervezhetünk majd bálokat, mert ez visszatérést jelent a közösségünkhöz, a vidámsághoz, a zenéhez és a táncoláshoz – fejtette ki Albert Éva.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Rámutatott arra, hogy elsősorban a fiatalok igényeit veszik figyelembe.
– Az ifjúsági bálok hagyományainak újjáélesztése nem csupán azért fontos, hogy egy-egy felejthetetlen esttel ajándékozhassuk meg a résztvevőket, hanem azért is, mert ezeknek a rendezvényeknek köszönhetően erősíthető a közösségi összetartozás – fogalmazott Albert Éva.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A szervezők ételről és italról is gondoskodtak. A rendezvényen a péterrévei Karaván együttes szórakoztatta a jelenlévőket. A fiatalok remekül érezték magukat, ittak, ettek, táncoltak, barátkoztak. Természetesen a tombola sem maradt el, számos olyan nyereményt sorsoltak ki, amelyek értékesek lehetnek a fiatalok számára. 

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A mulatozás hajnali egyig tartott. A fiatalok még maradtak volna, ami azt jelzi, hogy a rendezvény sikeres volt. Mindenki elégedetten távozott, és jövőre is minden bizonnyal késztetést éreznek majd arra, hogy részt vegyenek az ifjúsági bálon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András felvétele