2024. december 22., vasárnap

Táncoltak a végzős középiskolások

A Szabadság téren péntek délben az újvidéki gimnazisták és végzős középiskolások hagyományos, év végi táncrendezvényét élvezhettük, több százan gyűltek össze, a lányok piros, a fiúk fehér reklámtrikókban voltak.

(Fotó: Ótos András felvétele)

(Fotó: Ótos András felvétele)

A fiatalokat Dina Vučinić, a városi tanács oktatási ügyekkel megbízott tagja köszöntötte, emlékeztetett arra, hogy az Életben a legfontosabb a barátság.

– Ha elbukunk valahol, a barát mindig segíteni fog feltámaszkodni. A barát segítő karja mindennél többet jelent – üzente. Úgy véli, hogy Újvidék minidig is a fiatalok városa volt, 2019 óta hivatalosan is az, az önkormányzat folyamatosan arra törekszik, hogy fiataljainknak javítsa az életkörülményeit, tanulási, előrehaladási lehetőségeit.

(Fotó: Ótos András felvétele)

(Fotó: Ótos András felvétele)

Az újvidéki, végzős fiatalok 2005 óta táncolnak közösen a téren, ugyanabban az időben, amikor számos másik európai városban is ugyanezt tették kortársaik. Egységesítve a zenei aláfestést Strauss A denevér című operettjének dallama. Ilyen módon a kontinensen minden évben egy időben táncol sok-sok tízezer végzős középiskolás. Az esemény az idén is felpezsdítette a várost, a diákok a táncot követően szétszéledtek, többségük a Strandon keresett menedéket a kánikula elől. Hangulatfotóink hűen érzékeltetik az esemény temperamentumát. A táncesemény az idén is užicei körtánccal (kóló) végződött, a diákok ezt élvezték legjobban.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás