Tizenhárom évvel ezelőtt, a zentai csata háromszázadik évfordulója alkalmából helyezték el az emléktemplom alapkövét a zentai József Attila utcában levő, nagyon sok évvel ezelőtt éppen templomépítésre kijelölt téren. Már az induláskor egyértelművé vált, hogy Isten házának létrehozása nem lesz apró feladat, de arra talán senki sem számított, hogy ilyen sokáig el fog húzódni.
A szándékhoz viszonyítva hatalmas a késedelem, de Nagy József főesperes-plébános, a legnagyobb zentai helyi közösségben élő hívek lelki gondnoka ennek ellenére sincs elkeseredve.
– A kereszténység történelme során nem sok eset volt, amikor alig néhány év alatt sikerült felépíteni Isten házát, tehát nekünk sem szabad türelmetlennek lennünk – magyarázta Józsi atya. –A magam részéről kezdettől fogva bíztam benne, hogy egy napon ezzel a háromhajós templommal válthatjuk fel a jelenlegi Kis Szent Teréz-kápolnát, s ahogyan jelenleg állunk, a derűlátás nem tűnik alaptalannak, hiszen az épület szinte teljesen kész, a belső munkálatok jelentős részét is befejeztük. A villany- és a padlófűtés vezetéke a helyén van. A közelmúltban a mesterek beépítették az ajtókat és az ablakokat, sőt a magyar szentek legnagyobb részét ábrázoló ólomüveg ablakok is készek, csak még néhányat kell a helyére illeszteni.
• Hol tartanának, ha már a kezdeteknél lett volna elegendő pénz?
– Hát igen, a pénzhiány nagyban hátráltatta a munkálatokat. Szerencsére vannak segítőkész emberek, akik vagy saját zsebből, vagy az általuk történt szervezés eredményeként kisebb-nagyobb összegekkel támogatták a templom építését. Egy Németországban élő barátom igen komoly valutaösszeget juttatott, s jórészt neki köszönhető, hogy most itt tartunk. De a hívők is igyekeznek, hiszen ha tudjuk, hogy a vitrázsok, vagyis az ólomüveg ablakok egyenként nagyjából hatszáz euróba kerültek, s azok mindegyikét egy-egy család fizette, akkor igazán hálásak lehetünk nekik. A zentai önkormányzat közvetett úton segít bennünket. A Nemzeti Beruházási Program általuk készített pályázatával ugyanis nem kevesebb, mint 16millió dinárt kaptunk, de a pénz csak lassan érkezik. Még tízmilliót várunk, és minden reményünk szerint belátható időn belül meg is kapjuk. Ezzel igen komoly előrelépést tehetünk. Más szóval: gyakorlatilag az épületet ezzel befejezhetjük. Utána már „csak” a külső vakolásra, az udvar rendbe tételére, utak, járdák megépítésére kell pénzt szereznünk. Ha az Isten megsegít bennünket, akkor létrehozhatjuk a keresztutat, s talán még a fény útját is. A magam részéről szeretném, ha megépíthetnénk négy kis kápolnát is. Ezeket azonban csak akkor vehetjük sorra, ha megépül a három torony. A tornyokat nem lehet apró lépésekben készíteni, tehát az elkövetkező időben egy összegben jelentős eszközöket kell biztosítani, hogy a kivitelező megállás nélkül dolgozhasson.
Az új templom bejárati része
• Mennyibe kerültek az eddigi munkálatok?
– Nagyon nehéz lenne pontos összeget mondani, mert az építkezés kezdete óta volt német márka, majd euró, dinár…
• …és még mennyire volna szükség?
– Ha tudjuk, hogy még nincsenek tornyok, sem oltár, sem belső berendezés, bútorzat, a kinti rendezési munkálatokról nem is beszélve, egyszóval: sok pénz kell, de én derűlátó vagyok.
A főesperes-plébánostól azt is megtudtuk, hogy már tervezi a jelenlegi kápolna majdani felhasználását. Szerinte ez nem lesz nagy gond, hiszen igencsak szűkében vannak a hittantermeknek, s azokat szeretne belőle kialakítani.
Addig is bíznak a jószándékú emberek, a hivatalok és a Jóisten segítségében.
