A hazai újgazdagok, de főleg a fejlett Nyugat által még mindig erőltetett privatizációnak számos olyan vadhajtása van, amelynek negatív hatását elsősorban a dolgozók, vagy divatosabb kifejezéssel, a munkavállalók érzik. Különösen a mi körülményeink között, amikor is a hivatalosan bevallott munkanélküliség a húsz százalék körül mozog.
Ez az adat azonban erősen kozmetikázottnak tekinthető, hiszen, ha azt vesszük alapul, hogy negyedszázaddal ezelőtt Zentán 10 700 bejelentett munkás volt, ma pedig a számuk alig éri el az ötezret, akkor felmerül a kérdés, hogy hol van a többi. A munkaközvetítő nyilvántartásában pedig hozzávetőleg 2500 név szerepel. Valami tehát nagyon nem stimmel a statisztikával.
Azt is tudjuk, hogy azoknak sem fenékig tejfel, akik valamilyen módon munkához jutottak. Jószerivel mindent megtesznek, csak maradhassanak a munkahelyükön. A kirívó esetekben olykor a megkárosított munkavállaló a szakszervezet segítségét kéri.
• Milyen ügyekben kérnek az emberek segítséget? – kérdeztük Klosák Juditot, Zenta község önálló szakszervezetei szövetségének elnökét.
– A panaszok legnagyobb része a fizetésekre vonatkozik. A dolgozók nem kapják meg idejében a bérüket és igen gyakran az összeg közel sem jár a kollektív szerződés által meghatározotthoz. Nem ritkán a munkaadók még a törvény által megállapított minimális bért sem fizetik ki, de arra is van példa, hogy ebből az összegből a munkaadó egy-két, vagy akár több ezer dinárt is visszakövetel az alkalmazottjától. Persze, ezekről a dolgokról semmilyen papírt nem írnak alá – mondta az elnök asszony. – A másik, panaszra okot adó helyzet a munkaidő betartása. A dolgozó reggel nem tudja, hogy mikor ér haza a családjához, mert a munkaadó megköveteli a túlórázást, amit (természetesen) nem fizet ki. Ha valaki méltatlankodik, felmondással fenyegetik. Tulajdonképpen ebből erednek a stresszhelyzetek is, hiszen az emberek naponta rettegnek, hogy meddig dolgoznak és mikor kapnak felmondást. Arról is van tudomásunk, hogy egyes vállalatokban, amikor felveszik a munkást, azonnal aláíratják velük a felmondást is. Persze, ez a papír csak egy példányban készül, hogy a munkásnak ne legyen bizonyítéka. És ha a tulajnak valami nem tetszik, a bianco felmondólevél alapján bármikor az utcára teheti az esetleg lamentáló dolgozót.
• De hát ez törvényellenes...
– Az, de bizonyíték hiányában gyakorlatilag semmit sem lehet tenni. Az emberek hallgatnak, s örülnek, hogy akár két-három hónapig van munkahelyük, s esetleg fizetésük is. Az is bevett gyakorlat, hogy az emberek munkaszerződés nélkül dolgoznak, vagy felveszik őket „próbaidőre”, s amikor kedvük úgy tartja, egyszerűen elküldik őket. És erre az időszakra egy dinár fizetést sem adnak nekik. Sőt, volt már olyan panaszos is, aki három hónapig ingyen dolgozott, a munkaadója pedig kitalálta, hogy hiány van az üzletben és annak megtérítését követelte a potyamunkástól. Amikor az illető nem akart fizetni, feljelentéssel fenyegette.
• Mit tehet ilyen esetekben a szakszervezet?
– Jóformán semmit. Illetve tájékoztatjuk a munkaügyi felügyelőt, aki, ha megállapítja a törvénysértést, egy hét haladékot ad a munkaadónak, hogy a dolgozóját bejelentse, majd bizonyos, általában rövid idő után ki is jelenti. Részben ez az oka annak, hogy újév óta egy általunk szerződött ügyvéd igyekszik jogi segítséget nyújtani az embereknek.
Klosák Judit azt is elmondta, hogy a munkaadók nagyon nem szeretik, ha például szakszervezeti alapszervezetet alakítanak a munkások. Ennek megakadályozása igen könnyű: felmondással fenyegetik őket. Volt rá példa, hogy emiatt egy egész alapszervezet kilépett a szakszervezetből.
