Mintha az illegális öntöttvasgyűjtők összebeszéltek volna: a hét elején a tévé kamerái előtt panaszkodott a szabadkai illetékes, hogy a városban igen rövid idő alatt eltűnt jó néhány csatornafedő és lefolyórács, a káruk megközelíti az egymillió dinárt, miközben a tolvajok ennek a töredékét kaphatják meg a felvásárolóktól. Ugyanazon a napon ugyanerre panaszkodott Korponai Tibor, a zentai kommunális vállalat műszaki igazgatója is, akitől megtudtuk, a Tisza-parti városban rövid idő alatt négy csatornatető és huszonnyolc lefolyórács tűnt el.
– Február végétől március hatodikáig az egyébként éjjel-nappal meglehetősen forgalmas Dr.Jovan Cvijić és a Janko Vukotić utcából eltűnt négy csatornatető és huszonnyolc lefolyórács. Aki ismeri Zentát, tudja, hogy ezen a két utcán át bonyolódik le az elterelő forgalom, tehát a szóban forgó öntöttvas elemek hiánya igen nagy veszélyt jelent a közúti forgalomra. Pedig ha jól meggondoljuk, a tolvajok az okozott 174000 dinár kárhoz viszonyítva a hozzávetőleg 400 kiló öntöttvasért alig pár ezer dinárt kaphattak. Ezúttal azonban reméljük, hogy ismét kézre kerülnek az elkövetők, mert az esetnek szemtanúja is volt, aki értékes információval szolgált a rendőrségnek – mondta lapunknak nyilatkozva Korponai Tibor, majd arra a kérdésre válaszolva, miként lehetne megvédeni a fedőket és a rácsokat, hozzátette, egy időben lánccal és lakattal próbálták megakadályozni a lopásokat, de a tolvajok erővágó segítségével így is könnyen mozgathatóvá tették a fedőket. Az ellopott tárgyak pótlása meglehetősen bonyolult, mert mindegyik helyi közösség saját maga választja ki a csatornahálózat kiépítését végző kivitelezőket, akik nem azonos méretű rácsokat és fedőket használnak. Újabban duktil nevű anyagból készült elemeket vásárolnak. A szakember elmondása szerint ezeknek az az előnye, hogy könnyebbek az öntöttvasnál, de teherbírásuk nagyobb, s ami a legfontosabb, nem lehet őket újrahasznosítani, tehát eladhatatlanok.
– Ezek az esetek számos kérdést felvetnek. Elsősorban a tettesek gátlástalan gondolkodásmódja lehet bántó, hiszen tettük akár emberéletet is követelhet. El lehet ugyanis képzelni, milyen következményekkel járhat, ha a hatvan centi átmérőjű csatornalejáróra nem tehergépkocsi vagy személyautó hajt rá, hanem kerékpáros, vagy – ne adj’ isten – gyalogos zuhan bele. A másik dolog – s ez már a bűnüldöző szervek dolga – az, hogy minél előbb fel kellene fedni a felvásárlók kilétét, hiszen a lopott holmi átvétele kimeríti az orgazdaság tényét, ami minden kétséget kizáróan bűncselekménynek számít. Persze a tolvajok aligha próbálják helyben értékesíteni a zsákmányukat. Ebből következik, hogy a rendőrállomásoknak igen hatékonyan együtt kellene működniük, és megfelelő módszerekkel kellene ellenőrizniük a fémfelvásárlókat. A fedők és a rácsok jellegzetes alakját nehéz megváltoztatni, tehát ők is tudják, hogy lopott holmiért fizetik ki a valós ár töredékét – magyarázta Korponai Tibor.
A műszaki igazgatótól azt is megtudtuk, hogy néhány évvel ezelőtt Zentán elkaptak egy olyan csoportot, amely a fent említett bűncselekmények elkövetésére szakosodott, de azt nem lehet tudni, kaptak-e büntetést. Talán nem mellékes, hogy a leleplezettek nem romák voltak.
Esetenként egyébként a polgárok is komoly segítségek nyújthatnak ezen a téren. Annak ellenére ugyanis, hogy a lopások a késő éjszakai órákban történnek, a fedők és a rácsok felfeszítése zajjal jár, és untig elég, ha valaki feljegyzi a jármű rendszámát, majd jelzi azt a kommunális vállalatnak, ahol a legszigorúbb diszkrécióval kezelik az ügyet.
A közelben lakó polgárok egy-egy ilyen lopás után gyakran – nagyon helyesen – egy hatalmas ágat dugnak a szabadon tátongó lyukba, ezzel is jelezve a közlekedőknek az úton rájuk leselkedő veszélyt.
