Csupán az 1934-es számmal jelölt terület képezi a város tulajdonát
Csaknem öt évvel ezelőtt kezdődött meg a bonyodalom a zentai kaszárnyával kapcsolatban. Akkor ugyanis Tari László, az önkormányzat szakmunkatársa olyan adat birtokába jutott, amelyből egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy a város déli részén levő katonai objektum, a helyőrség felszámolása óta, a várost illeti meg.
Az egykori városi közgyűlés jegyzőkönyve azonban nem bizonyult perdöntő okiratnak, hiszen annak idején Zenta és az SZHSZ Királyság hadügyminisztériuma szabályos szerződést között, amiről sokáig és igen sokan azt hitték, hogy a második világháború idején nyoma veszett. Tariék azonban jószerivel biztosak voltak abban, hogy a dokumentumnak valahol meg kell lenni. Molnár Tibor levéltáros és Tari László, némi külső segédlettel, 2008-ban meg is találta a szerződés eredeti példányát. Ennek alapján a zentai vezetőség tárgyalást kezdeményezett a védelmi minisztériummal, amelynek képviselői azonban egyértelműen kijelentették, akkor lehet szó az egész objektum visszaszármaztatásáról, ha Zenta huszonnégy(!) lakást bocsát a honvédelmi minisztérium rendelkezésére. Ami viszont számításba sem jöhetett, hiszen az 1934-ben megfogalmazott, aláírt és bíróságilag hitelesített szerződés 7. pontjában az áll, hogy amennyiben a katonaság kivonul a kaszárnyából, azt köteles térítésmentesen Zentának visszaadni. Ennek a magyarázata igen egyszerű. Annak idején ugyanis a zentai vezetés jelentős termőterületet adott el, s annak árából, a város akkori tulajdonát képező 5888 hold, vagyis 33879 négyzetméter területen felépítette a laktanyát. Mi több, még az ünnepélyes avatás eszem-iszom költségeit is fedezte.
A fentiek ismeretében jogos volt Zenta a jelenlegit megelőző vezetőségének felháborodása a követelt lakásokkal kapcsolatban.
A napokban a jelenlegi polgármester asszony közölte, hogy sikerült megállapodásra jutni a minisztériummal, és a szóban forgó csaknem 6 holdnyi területet a rajta levő épületekkel együtt Zenta város visszakapja.
– Miért csak a teljes terület egyötödét? – kérdeztük Tari Lászlótól, aki azóta is foglalkozik a témával.
– Közismert tény, hogy az építési terület az állam tulajdona, és csak az építmények képezik a beruházó vagyonát. A kaszárnya jelenlegi területe úgy alakult ki, hogy 1947/48-ig a katonaság hallgatólagosan használt 2,27 holdat, s ekkor újabb területet kért a várostól, mivel jelentősen bővíteni szándékozta a gyakorlóteret. Az említett esztendőben jutott a JNH 6,75 hold, majd később még 2 hold és 270 négyszögöl területhez, amelyeket a város tartós használatra és korlátlan időtartamra engedett át. Akkoriban ezt társadalmi tulajdonnak nevezték, míg a miloševići diktatúra idején minden társadalmi tulajdont államosítottak. Jelenleg tehát a több mint 17 hektár építési terület az állam tulajdonát képezi. Mivel ebből mindössze 19,2 százalék az a rész, amely a laktanya építésekor került a katonaság tulajdonába, Zenta a többi, a 176000 négyzetméterig terjedő területet nem követelheti vissza – magyarázta Tari László.
Elmondásából tehát nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a kaszárnya épületmentes részével, amely a telekkönyvben még mindig legelőként és kaszálóként van bejegyezve, a katonaság azt tesz, amit akar, hiszen a 30, illetve 63 évvel ezelőtt megkötött szerződés értelmében tartósan használati joga van rá.
Más kérdés, hogy a katonaság mit kezd a nagyjából 12 hold városi építési területtel.
