2024. december 22., vasárnap

A szakmai önismeret jegyében

Könyvtárosoknak tartottak továbbképzést Zentán

A budapesti Könyvtári Intézet, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Kapocs Könyvtári Csoport szervezett szakmai önismerettel és együttműködéssel kapcsolatos továbbképzést könyvtárosok számára szerdán a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A gyakorlatorientált képzés résztvevői egyéni, páros és csoportos feladatokon, illetve a Watson coaching módszeren keresztül juthattak mélyebbre önmaguk és erőforrásaik megismerésében annak érdekében, hogy könnyebben megtalálják a megoldás felé vezető utat személyes és munkahelyi környezetben egyaránt. A továbbképzést Brindzik András és Mezei Márta oktatók vezették.

Brindzik Andrástól, az Országos Széchényi Könyvtár akkreditált trénerétől megtudtuk, hogy a könyvtárosokat egyfajta szakmai önismeret-fejlesztésre hívták, amely a coaching szemléleten keresztül vezeti be őket a munkájukban fölmerülő nehézségekkel való megbirkózás fortélyaiba.

– Erős pezsgést tapasztalunk a részükről, és bár lehet, hogy vannak nehézségeik, a hangsúly mégis inkább a tettrekészségen és az újdonságra, a tanulásra való nyitottságon van – fogalmazott az oktató.

Hozzátette, hogy egy eredetileg négynapos tréning anyagát sűrítették bele egyetlen napba, a képzés célja pedig az, hogy a résztvevők még jobban megismerjék a saját képességeiket.

– Szeretnénk, ha minél jobban képesek lennének az erősségeikre támaszkodni, és azt is felismernék, hogy hogyan tudnak a többiekkel együttműködni, miben számíthatnak a másikra, hogyan tudnak csapatként együtt előremenni. Korábbi visszajelzések alapján azt látjuk, hogy mindenki hasonlóan nehéz helyzetekkel küzd, ugyanakkor mindenkinek vannak korábbi tapasztalatai arról, hogy hogyan oldottak meg problémákat, mi vált be, milyen hozzáállás segített. Ha ezekre vissza tudnak emlékezni, az erős támasz lehet a számukra. Emellett fontosak az új felismerések is, hogy melyek a bennünk megbúvó képességek, erősségek, amelyeket eddig esetleg észre sem vettünk. Aki minderre odafigyel, az sokkal inkább képes a konfliktus helyett a megoldásra összpontosítani.

Resócki Vázsonyi Csilla, a Kapocs Könyvtári Csoport koordinátora a képzés megszervezéséről lapunknak elmondta, hogy a budapesti Könyvtári Intézettel már hagyományosnak tekinthető az együttműködésük, hiszen azok minden évben elhozzák Vajdaságba egy-egy szakmai képzésüket. Így került sor a jelenlegi továbbképzésre is. Hozzátette, hogy az egynapos képzésen 18 könyvtáros vett részt.

– Rendkívül gyakorlatorientált képzésről van szó, ami nem teszi lehetővé ennél több résztvevő jelenlétét. A könyvtárosok a zentai intézmények mellett Adáról, Szabadkáról, Magyarkanizsáról és Topolyáról érkeztek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A tréning célja, hogy a könyvtárosok mindjobban megismerjék a saját képességeiket és erősségeiket