Semmi túlzás nincs azokban a felkiáltásokban, miszerint lenne már végre nyugalom ebben az országban! Lennének unalmasak a híradók, és semmitmondóak a politikai talk show-k! Nagyon sokszor kívántunk már unalmas hétköznapokat, híradókat, ehelyett pofonra pofon éri a szerbiai köz-, és politikai élet nyomon követőit, a híradónézőket. A vajdasági magyar nézőnek ugyanakkor megadatott, hogy az „unalmasabb” kínálatba is betekintsen. A magyar köztelevízió híradói – vajdasági szemmel –, ugyanis közel sem produkálnak akkora stresszadagot, mint a szerbiaiak. Nem is produkálhatnak. Magyarország túl van háborúkon, talán a rendszerváltásból is kifelé halad, gazdasági mutatói is mintha csillapodófélben lennének, ezzel szemben Szerbiában még mindig dúl a háború, ha nem is dörögnek a fegyverek. Továbbra is Koszovó a tét, de a korábbi nagyobb háborúk sincsenek tisztába téve. A rendszerváltás meg sem történt, mind inkább hátrálunk vissza a pártközpontúság felé, amely mindennemű törvényt eltipor. Gazdaság? Tálcán kínálva lehet odaajándékozni a vajdasági gázt, bérbe lehet „el”adni a földeket mellőlünk, előlünk... Miféle gazdaság?
És akkor jött a Cooky! Meg az RTL Klub híradója. A hét elején – sokan láthatták –, az volt az esti, fél hetesi híradó felfedezése, hogy egy általa futtatott valaki eltakarította a havat a háza elől a havazás kellős közepén, januárban. Ez lenne a szenzáció? Nem akarom elhinni.
Igaz, azok közé tartozom, akik nem tudják megszokni, hogy a komoly, társadalmi, politikai, vagy a könnyedebb, mégis érdekes, szellemes, tanulságos hírek között ekkora marhaságokat tálalnak. Főleg „híradóban”. Egy ilyen „hír” ide semmiféleképp nem tartozik. Az RTL Klub híradója egyébként is bűnügyi krónikára hasonlít, mintsem híradóra. Talán nincs mostanság elég bűnügy? Nincs kizárva. Január nyilván uborkaszezonnak számít a kommersz televíziós házak híradósainak. És nemcsak az RTL Klubnak.
Hogy mennyire „unalmas” az ország politikai élete, elsősorban a köztelevízió híradásaiból szűrhetjük le. Bomba-, vezető-, vagy kimagasló hírek híján a híradósok feszültséget próbálnak becserkészni a képsorok közé. Gyakran úgy, hogy támadás-védekezés stratégiájára, pró és kontra vélemények ütköztetésére építik a félórás műsoraikat. Ez valójában az újságírás egyik aranyszabálya, nem kellene megkérdőjeleznem, mégis azt teszem, mert nyilvánvaló, hogy nem alkalmazható mindenáron és minden helyzetben. Ha nem indokolt az alkalmazása, akkor nem szolgálja a tárgyilagos tájékoztatást, ellenkezőleg a feszültséget kelti. S van is belőle bőven. Nehogy azt higgyük, hogy a médiának ebben nincs komoly szerepe!
A szerbiai tévéhíradókhoz szokott szemnek, fülnek igen feltűnő a magyarországi közhíradókban sűrűn szerepeltetett ellenzék, melynek véleményét időről időre előbb és nyomatékosabban hallom, mint magát a hírt. Pedig a kormányzásban erős kisebbségben vannak, ráadásul sokszor érvük, mondanivalójuk sincs. Ezzel szemben a szerbiai híradókban a politikai hatalom a főszereplő. A kormányfő, az államfő és legszűkebb munkatársai szinte már családtaggá váltak, mindennap mindenféléről nyilatkoztatják őket, mintha kíváncsiak sem lennénk a másik félre, a másképp gondolkodókra. Egyáltalán vannak még ilyenek?
A véglet sohasem jó, mindig a középútra, a mértékletességre, a tárgyilagosságra kell törekedni. Ez is egy újságírói aranyszabály. Mégis lapátra kerül, ha az érdekek úgy kívánják. Ugyanúgy mint Cookynál a januári hó, ugyebár?
