Meglepően sok a park és a takaros polgári villa Molenbeekben, ahol a rendőrök elkapták Salah Abdeslamot. A belga, egyszersmind uniós főváros hírhedt negyedében múlt pénteken lábon lőtt iszlamista fiatalembert a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek legfőbb gyanúsítottjaként és az Iszlám Állam (IÁ) közel-keleti terrorszervezet európai csoportjának egyik feltételezett vezetőjeként tartják számon.
Elfogása nagyon felbosszanthatta társait, hiszen kedden Brüsszelben már meg is bosszulták a sikeres hatósági razziát: előrehozták azokat a merényleteket, amelyek előkészítésében valószínűleg Abdeslam is részt vett. Utasokat robbantottak fel a főváros nemzetközi repülőterén és egy metrószerelvényen, a legfontosabb EU-intézmények tőszomszédságában. A terrortámadásban legalább 31-en meghaltak, csaknem 260-an megsebesültek. A borzalmas vérfürdőért az IÁ vállalta felelősséget.
Furcsán hangzik, de az Európa-ellenes iszlamista terroristák egy része és az EU (meg persze a NATO) legfontosabb döntéshozó testületei alig néhány kilométerre rendezkedtek be Brüsszelben. Amint pedig a fanatikusok akcióba lépnek az ókontinensen, Molenbeek szinte azonnal bekerül a hírekbe. A hírhedt kerületet sokan már csak Európa egyik fontos dzsihadista központjaként emlegetik.
Ebből a városrészből többen utaztak Szíriába is, hogy a lázadók oldalán harcoljanak. Egy részük az IÁ seregében kötött ki. Az EU-tagok közül – a lakosság arányához mérve – egyébként Belgiumból csatlakoztak a legtöbben az IÁ-hoz. A hatóságok majdnem 440 olyan személyről tudnak, akik az elmúlt években a Közel-Keletre mentek harcolni.
A novemberi párizsi merényletsorozat több elkövetője is Molenbeekből indult gyilkolni. Elképzelhető, hogy a brüsszeli pusztítás terve is itt készült. Ám az is lehet, hogy a vérengzést, egy másik kerületben, esetleg Schaerbeekben készítették elő. Talán innen indultak a merénylők is, akik az uniós negyed központjában robbantottak a metrón.
A helyszínválasztásnak mindenesetre üzenetértéke van. A megszervezett és (a repülőtérivel) összehangolt belvárosi robbantás ugyanis az EU-nak, az európai vezetőknek szólt. Az uniós (nyugati) intézmények és értékek elleni támadásként is értelmezhető.
Brüsszel azonban nemcsak az unió szimbóluma, hanem NATO-központ is. Ezért a merényletsorozat akár a katonai szövetségnek szóló fenyegetésként is felfogható.
A terroristák valószínűleg azt is jelezni kívánták, hogy a radikális iszlám továbbra is háborúban áll mindazokkal, akik nem fogadják el szélsőséges nézeteiket vagy szembeszegülnek vele. Az EU és a nyugati civilizáció márpedig ebbe a kategóriába tartozik.
Európa ezért régóta az iszlamista fanatikusok célpontja.
A szélsőségesek rengeteg indokot felhoztak már rémtetteik „igazolására”, kezdve az európaiak korábbi gyarmatosító-elnyomó politikájától és a nem keresztény vallási közösségekkel szemben tanúsított megvető magatartásától egészen a más nemzetek kultúrájának beszennyezéséig, ellehetetlenítéséig.
A brüsszeli merényletek után az EU-tagországokban (és másutt) azonnal elhangzottak a vérengzést elítélő nyilatkozatok, majd a részvét szavai. Megszólaltak a politikai haszonlesők és szélsőségesek is. A rájuk jellemző populista stílusban kezdték el ostorozni a migrációt, mivel szerintük ez a fő oka az iszlamista terrorizmus elhatalmasodásának Európában.
Azok, akik immár egy éve előszeretettel tesznek egyenlőség jelet a közel-keleti migránsok és a terroristák közé mintha megfeledkeznének arról, hogy (Nyugat-)Európában a jelenlegi menekültválság előtt is voltak – igaz, „hazai” származású – őrült városi „gerillák”. Ők éppenséggel hol a kommunizmusért robbantgatták az embereket, mint például az olasz Vörös Brigádok, hol a megszállottságig fokozott nemzeti érzés hevében gyilkoltak (lásd: észak-írországi IRA, baszkföldi ETA és társaik). A fiatal norvég Anders Breivik tömeggyilkosról már nem is beszélve, aki az idegenellenesség nevében hirdetett „szent háborút”.
Ahogy tehát a terrorizmus, úgy a migráció sem ismeretlen Európában. Az illegális formája sem az, jóllehet minden, ami tavaly történt, példátlan a kontinens II. világháború utáni történetében. Korábban viszont nem volt az. Annyira nem, hogy az emberiség története is a folyamatos vándorlásokról szól, aminek sajnos gyakran a – népek közötti – véres harc is része.
A brüsszeli merényleteket, ahogyan előzőleg a párizsi vérfürdőt – nem mellesleg –, nemcsak a keresztény vagy magukat annak beállító politikai vezetők ítélték el, hanem sok muszlim közösség és ország is. Nem udvariasságból, hanem ezért, mert azt vallják, hogy a fanatikusok, dzsihadisták pusztításainak, ártatlanok meggyilkolásának semmi köze az iszlámhoz.
A terrorizmus pedig nem ismer ártatlan áldozatot, a másik oldalon mindenki ellenség. Ez régóta így van. A képlet az utóbbi időben némileg annyiban módosult, hogy az Al-Kaida és az IÁ (öngyilkos) merénylői új elemekkel bővítették a félelem- és pánikkeltést.
A menekültek és migránsok ellen uszítók azonban mintha nem akarnák észrevenni, hogy miközben kontinensünkön sokasodnak az iszlamisták merényletei, az EU-nak még mindig nincs közös titkosszolgálata, sem terrorelhárítása (a külső határok hatékony védelméről vagy az egységes bevándorláspolitikáról nem is beszélve). Ennél is nagyobb baj, hogy épkézláb elképzelés sincs arról, vajon miként kellene együtt föllépni a fanatikusok ellen, illetve kezelni az egyre fenyegetőbb biztonsági kihívásokat. A dzsihadisták ugyanis – az egyre több zár ellenére – már évek óta „házon”, kerítésen és falon belül vannak.
Egyéni akciókkal azonban lehetetlenség a szervezett terrorral szembeszállni. Nyilván azért, mert ez a veszély – az iszlamisták ideológiájához hasonlóan – nem áll meg az országhatárokon, amelyek mentén a kerítések ugyan a védelem látványát nyújtják, de nem biztos, hogy hatékonyan és tartósan óvják a mögöttük lévőket.
A haragos reakciók és demagóg szónoklatok helyett ideje lenne végre működőképes szövetségi szintű biztonsági és védelmi rendszert létrehozni az EU-ban, de legalábbis sürgősen hozzáfogni az előkészítéséhez. A kontinensen szaporodó dzsihadista terrortámadások ugyanis arra utalnak, hogy a nemzeti hatóságok egyedül nem tudják eredményesen kezelni a helyzetet. Az európai politikusok jó részéről nem is beszélve.
Őket időnként nem ártana tájékoztatni legalább azokról az ismeretekről, amelyek a terrorizmusról nyilvánosan is hozzáférhetőek. Például némelyik Europol-jelentésről. Esetleg arról, amelyet tavaly novemberben tettek közzé. Ebből az is kiderül, hogy 2014-ben jelentősen megszaporodott a terrorcselekmény és annak gyanújával őrizetbe vett személyek száma, ámde az elkövetett akciók jelentős része nem (muszlim) vallási, hanem nacionalista, szeparatista indíttatású volt.
Ebből persze még nyugodtan le lehet vonni azt a tanulságot, hogy a terrorizmus ellen (is) együttes fellépésre van szükség Európában. Annál inkább, mivel az újabb támadások veszélye nem múlt el.
