Iskolaköpeny és értékek

A védőruhaként, munkaruhaként használandó iskolaköpeny újból kötelező bevezetésének kérdése eléggé megosztja a szerbiai közvéleményt. A javaslatot ellenzők közül sokan elmondták, ez az elmúlt rendszert idézi, amelyben a társadalmi különbségeket mesterségesen próbálták eltakarni.

Az iskolai egyenruha történetéről olvasva megtudjuk, már évszázadokkal ezelőtt egységes csuhát hordtak Magyarországon a szerzetesnek nevelt gyerekek. A későbbi korokban kétfajta uniformis alakult ki: a tanintézeti formaruhák és az iskolaköpenyek. A tanintézeti csinos formaruhák, amelyek az angol magániskolákban máig a társadalmi rangot, a tradíciót és az összetartozást jelképezik, Magyarországon az első világháború után terjedtek el, az egyszerű kék iskolaköpenyeket viszont, amelyekkel a diákok anyagi helyzete közti különbségeket próbálták elrejteni, a kommunista/szocialista államokban az ötvenes évek közepén vezették be.

Japántól kezdve az Egyesült Államokig a legtöbb országban kötelező az iskolaköpeny vagy az egyenruha viselése. „Ha a köpeny olyan tetszetős lesz, mint amilyet egyes külföldi tinisorozatban láthatunk, akkor én is szívesen viselem” – így vélekedik egy vajdasági kamaszlány.

Mladen Šarčević oktatási miniszterünk nemrég Újvidéken az újságírók, tanárok és szülők iskolaköpenyekkel kapcsolatos kérdéseire válaszolva elmondta: szeptember elsejétől nem lesz még kötelező az egyenruha viselése. A lányok és a fiúk egyelőre csak azokban az általános iskolákban hordják, amelyek a közvélemény-kutatás alkalmával az iskolaköpenyek mellett döntöttek, s ez a megkérdezett iskoláknak az 55%-a. Két éven belül azonban kötelezővé teszik minden iskola számára.

Legtöbb szülő számára természetesen a főkérdés, vajon ez számukra plusz kiadás lesz-e. Az oktatási miniszter kijelentette, ha egyeseknek van pénzük terepjáróra és 500 eurós mobiltelefonra, akkor miért kellene a köpenyek költségét és az áfát is az államnak vállalnia! Ugyanakkor elmondta, az oktatást támogatók hajlandók biztosítani az iskolaköpenyt a szegényebb sorsú tanulóknak. Egyébként az ár függ attól, hogy ki milyen anyagot, szabást választ, mert a munkaruha iskolánként változhat. A varrással foglalkozó iskolák hajlandók az egyenruhát ingyen vagy jutányos árért megvarrni.

Az illetékesek nem rejtik véka alá: az egyenruha bevezetésével csökkenteni szeretnék a szociális különbségeket a tanulók között. Ezenkívül úgy gondolják, a szülőknek is könnyítés lesz, mert köpenybe járó gyerekeik kevésbé piszkolják és nyüvik el öltözéküket. A főváros legtöbb tanulót számláló általános iskolájának igazgatója megnyerte a szülők bizalmát. Szerbiában egyesek már tavaly óta megbarátkoztak a köpennyel. Az iskola vásárolta meg a diákoknak, és adta kölcsönbe, ők pedig a tanév végén kimosva, kivasalva vitték vissza.

A szülők egy hányada azért ellenzi az „egyformaruhát”, mert ezzel – úgy gondolják – a társadalom korlátozza a gyerek egyéniségének a kibontakozását. Biztosak abban, hogy a 21. században élő fiúk és a lányok nem lesznek hajlandók hordani az egyenruhát. A köpenypárti szülők és tanárok reménye szerint viszont az iskolaköpeny bevezetésével csökkenni fog a kortársbántalmazás, amely gyakran a különböző szociális státusz következménye. Sőt a tanároknak is könnyebb lesz olyan osztályban tanítani, ahol minden tanuló egyenlő.

Általános iskolás és középiskolás koromban konfekciós, végiggombolós, zsebes, kék köpenyben jártam. Különösképpen nem lelkesedtem, mégis szívesen viseltem nemcsak azért, mert egyszerűsítette a mindennapi öltözködést, hanem mert erősítette a közösséghez tartozás érzését. Az iskolában elsősorban diáknak éreztem magam. Nem foglalkoztam azzal, ki a gazdagabb, ki a szegényebb nálam. Talán éppen abban az időben és osztályban voltam diák, amikor és ahol nem abban versengtünk, kinek mije van, hanem, hogy ki a szorgalmasabb, jobb tanuló. Otthon is így neveltek. Sőt a jó osztályfőnököm arra biztatott bennünket, hogy amiben tudunk, egymásnak segítsünk.

A témát ezúttal egy szülő véleményével zárom: „Az iskolaköpeny bevezetése sajnos nem fogja meggátolni a társadalmi különbségeket. Ezeket más tények hangsúlyosabban demonstrálják: az ápoltság, a drága mobiltelefon, a márkás tornacipő, ki hol nyaral és síel, milyen autóval viszik a szülei az iskolába. Ennek ellenére szülőként támogatom a köpenyt és az egészséges értékekre való házi nevelést.”