A szűnni nem akaró esőzések miatt immár több mint húsz közép-szerbiai és néhány kelet-szerbiai községben hirdettek rendkívüli állapotot. A napok óta felettünk kavargó ciklon vastag felhőiből egyfolytában hull az égi áldás. Hiányoltuk a téli csapadékot, most meg már úszunk a hirtelen jött árban. A domb és hegyvidéken a megritkult erdők és legelők képtelenek felszívni, visszatartani. Hol vannak már a természetes mohapárnás erdőtalajok. A kivágott erők helyén a csenevész sarjak nem tudják megtartani a talajt. A víz kopárra mossa a hegyoldalakat. Két nap alatt egyes közép-szerbiai községek területén négyzetméterenként száz liternél is több eső esett. Mit lehet ilyenkor csinálni, hogyan lehet védekezni? A válasz rövid és tömör: sehogyan.
A természet, úgy tűnik, pótolni akarja a téli csapadékhiányt. Decemberben Vajdaság nagy részén alig hullott mérhető eső, havat meg nem is láttunk, ami kevés hullott, azt meg a nyakukba zúdította a Kossava.
A hegyi patakok, kisebb-nagyobb folyók vize néhány óra leforgása alatt képes több métert is megemelkedni. A domboldalakról lezúduló zavaros hordalékkal feldúsuló áradat utat, hidat, mindent visz magával. A hírközlő szervek már-már apokaliptikus állapotokról számolnak be. Az egyik bajbajutottakat menteni igyekvő tűzoltó eltűnt a kavargó árban. A hegyek lábánál, a folyóvölgyek mentén az alacsonyabb fekvésű házakba már betört a víz, a lakosság az épületek magasabb pontjain várja a segítséget a szűnni nem akaró esőben. A víztől leginkább veszélyeztetett településeken megkezdődött a bajbajutott kimenekítése.
Mégis csak jobb a sík Vajdaságban, ahol az északról hozzánk érkező folyók vizén egyelőre meg sem látszik a sok eső. Egyedül a Temes középső, nem gátolt szakasza duzzadt meg rendhagyó mértékben.
Felborult a természet ingatag egyensúlya? Vagy csak arról van szó, hogy a környezet átalakítása, a természet kizsákmányolása visszaüt. A Birodalom, a nagybetűs Természet visszavág. Már nem múlhat el évszak szélsőséges időjárási megnyilvánulások nélkül. Már tájainkon sem számítanak újdonságnak a heves esőzésekkel, a 100–150 kilométeres orkánerejű széllel tomboló ciklonok. A meteorológus szakik szép női nevekkel illetik a veszedelmet. Mostanság az Yvette vagy magyarosabban Ivett, de Ivettkének is becézhetjük, támadt ránk, minden női báj, kellem és gyöngédség nélkül.
Ivettke bizony nem szűkölködik az egyébként aranyat érő májusi esőben. Az éghajlat változásával párhuzamosan át kell formálnunk, alakítanunk a korábbi népi tapasztalati bölcseletből fakadó szólásainkat, mondásainkat: Májusi Ivett sokat megevett! Megette a hegyi utakat, hidakat, átereszeket, a zöld kalászt és az éretlen gyümölcsöt.
A két héttel korábbi szerényebb ciklon után is már milliárdos károkról beszéltek, amit pedig az Ivett maga után hagyott – ha majd egyszer elment – azt fel sem tudjuk becsülni. Majd, ha elül a ciklon haragja, kiderül az ég alja, kezdődhet a kárbecslés. A belgrádi rendkívüli helyzetek ügynökségének munkatársai ekkor már bátran beülhetnek a tavaly alig száz millió dinárért vásárolt új japán csodaterepjáróikba és leruccanhatnak vidékre, hogy együttérző arckifejezéssel, sűrű bólogatások mellett jegyzetelve meghallgassák a nép baját, fájdalmát, hogy azután dolguk végeztével visszasuhanjanak a biztonságos fővárosba és irodájukban kiírják a jól megérdemelt napidíjukat.
