Falumban egy nagy füves grundon, a volt tűzoltólaktanya mellett gyakran játszottunk egy ügyességi társasjátékot, a lukra mürcüst. A grund közepén kis mélyedést kapartunk, és abba helyeztünk el egy nem túl nagy labdát, éppen akkorát, hogy az embergyerek kezébe tudja fogni, és jól el tudja hajítani. Ha nem volt gyári, megtette a rongylabda is. Na már most, olykor tucatnyian, vagy tán még annál is többen álltuk körbe a lukban heverő labdát. Amikor a játékvezető elkiáltotta egyikünk nevét, az illető felkapta a kör közepéből a labdát és a szétrebbenő gyerekcsapat utána vágta. Akit eltalált a labda, az kiesett, ha nem talált célba a laszti, abban az esetben a dobó személy esett ki. A kör egyre szűkült, és a végén az lett a győztes, aki utoljára talpon maradt, azaz még nem találta el a labda.
A 2002-ben elhunyt zentai Tripolsky Géza ismert néprajzkutatónk gyűjtéséből tudjuk, hogy a lukra mürcüs népi játék „töröközés” néven is ismert volt, ebben a változatában minden játékos egy ország nevét kapta, és amelyik ország nevét kiáltotta a játékmester, annak kellett a labdával eltalálni valakit.
Közel ötven év távlatából találkoztam újra a mürcüssel (igaz, a több mint ötven életévemben naponta találkoztam vele, de nem tudtam, hogy ő a nagybetűs Mürcüs). A zentai Tisza-parti sétány füves szegletében egy csapat fiatal komédiás az esti fényben a hol lelógó, hol felmeredő mürcüsről adott elő olykor hajmeresztő történeteket. Volt, akinek tetszett, másnak már nem annyira. A szomszédasszony serdülő leányunokáit már a második pajzán történet után hazavezette. Egy másik ismerősöm a papok számlájára elhangzott ízléstelen tréfákat sokallta meg.
A Tanyaszínház dr. Burány Béla erotikus és obszcén népmeséire épülő, pikáns – a mürcüs és a lülüs mibenlétét felfedő – történetei nyomán tört rám a felismerés, a mürcüs az nem más, mint Boccaccio Dekameronjában az ültetőfa, ami akár a darabban emlegetett népesedéspolitika zászlórúdja is lehetne…
Annak idején, gyerekfejjel fel sem merült a kérdés, vajon mit jelenthet a szó: mürcüs. Maga volt a játék. Senki sem gondolta volna – nem akadt, aki felvilágosítson –, hogy az ízes magyar népnyelven tulajdonképpen a kis lógó micsodánkat, a fütykösünket „becézik” ilyen „franciásan”, mondhatnók, francosan. Ennek a mürcüsnek – tudtuk meg a mürcüs monológból – mindenféle jogai vannak, az egyetemes alapvető jogok és szabadságjogok kartája kutyafüle a mürcüs széles skálán mozgó jogaihoz képest.
Már évekkel ezelőtt el kellett volna mélyülnöm Béla bátyánk erotikus népmesegyűjteményében, és akkor a szimbólumtáram mára sokkal gazdagabb készlettel rendelkezne e sikamlós területről. Na, de nincs mit szégyellni, a Tanyaszínház produkciója végül is felnyitotta a szememet mürcüs-ügyben.
Az újonnan szerzett tudás tükrében – a jó pap is holtáig tanul – már tudom, hogy a lukra mürcüsnek is van erotikus töltete. A hasonlóság adott, a darabban is keményen lukra megy a játék, mert az ember már csak ilyen: nem tud meglenni lukra mürcüs nélkül. E nélkül meg végképp nem működhetne a népesedéspolitika.
