Mi jut először eszébe a tavaszról?
Nem is olyan régen még azzal élcelődtünk, hogy a tavasz beköszöntével egy csapásra kétszer magasabb lesz az életszínvonal Romániában, nem kell tovább fűteni. A most kezdődött tavasz már a számunkra jelent, ha nem is ugrásszerű életszínvonal-növekedést, de mindenesetre nagy megkönnyebbülést, mert végre lecsavarhatjuk a villany és a gázkályha kapcsolóját, nem kell naponta több alkalommal megrakni a tüzet, ritkábban nyitogatjuk a fáskamra ajtaját. Jelentősen, saját tapasztalataim alapján ha nem is ötven, de legalább 30 százalékkal csökkennek tavasszal a családi büdzsé kiadásai.
A Magyar Szó honlapján feltett heti körkérdésre (Mi jut eszébe először a tavaszról?) a válaszadóknak csaknem a harmada a fűtési idény végét jelölte meg. Hát ennyire szegényesen élünk mi Szerbiában. Nem tudom, hogy Románia mennyire futott fel az EU-tagságnak köszönhetően, de biztos, hogy székely magyar testvéreink legalább fában nem szenvednek hiányt, mindig is feltalálták magukat, és a sok nehézség ellenére mindig tavasz van a lelkükben. Bármely évszakban is jártam a Székelyföldön, számomra az mindig a tavasz volt.
Az olvasóink többségének a természet ébredése jelenti a tavaszt, de azért a tavaszi munkákról sem feledkeznek, feledkezünk meg. Hogy is ne, amikor egy tönkreprivatizált országban – a háborús őrület éveiről nem is beszélve – még mindig a mezőgazdaság tartja a lelket, Vajdaság eteti az egész csóró országot.
Egy biológus számára a tavasz már február végén elkezdődik, amikor a téli fagytól pergamenszárazra szikkadt, színtelen falevelek alól, a száraz fű közül előtörnek az első kora tavaszi színes szirmok, a tarkasáfrány csíkos és az egyhajú virág halványlilás, zsenge virágai. Követik őket a böjti szélben szőrpihés száron bókoló leánykökörcsinek. Néha még megtréfálja őket a télutó, de a rövid időre visszakapaszkodó hó alól újra elődugják szőrös fejüket.
Amikor márciusban már a fű is intenzív sarjadásnak indul, a legelésző birkanyáj körül harmonikaszerűen, hol megnyúlva, hol pedig óriáslabdába tömörülve, csapatosan keringnek, kavarognak a seregélyek. A legelésző birkák lába alatt, orra előtt apró sárga madárkák futkosnak, miközben élénken billegetik a farkukat. Ők a sárga billegetők. Az ügyes madárkák a legelve előrehaladó jószág nyomában a fűből felriasztott rovarokat csípik nyakon, asztaltársaságot alkotva így nyájjal.
Lenyűgöző a jajongó bíbicek akrobatikus légi parádéja, rövid időre még háton is repülnek, uralják a számunkra, földhözragadt ember számára túl ritka közeget. A puszta miden lakója figyel a bíbicek szavára, amolyan őrszemek ők, akik elsőnek veszik észre a sunyin közeledő, szimatoló rókát, és azonnal szétküldik a vészjeleket. Tán még a szikpadka szélében a téli dermedtség után a napon töltekező fürge gyík is meghallja a puszta vészharangját. Villámgyorsan tűnik el a földrepedések oltalmában.
A lejtős, füves partoldalakat nagy számban lakják a fekete tücskök, ők is szeretik a tavaszi nap cirógatását. Amint kicsit melegebbre fordul az idő, máris előveszik az egész télen pihentetett hegedűjüket, melynek húrjai a levegő hőmérsékletére érzékenyen reagálnak. Ha melegebb az este, a tücsökzenekar koncertje élénkebben, magasabb frekvencián szól. Amikor hűvösebb van, a tücsökzene is halkabb. Leleményes biológusok lemérték: a tücsökzene frekvenciája egyenes arányban ál a levegő hőmérsékletével. A tücsök hegedűje precíz hőmérő.
Alig volt hó, de annál több eső esett, a csapadékvíz a legelők teknőiben fényes tükörként vetíti vissza az égen kúszó felhőpárnák, a szél foszlatta, hosszú páranyúlványok képét, melyek mentén egymás után érkeznek az égi országutak vándorai: a hangosan krúgató darvak, a V alakban húzó vadlibák. A többi költöző madarunk is hazatért, hajtja az ősi ösztön, a szülőföld semminél sem erősebb vonzereje, ahol először látták meg a napvilágot, ők is annak a vidéknek az égboltja alatt érzik otthon magukat.
József-napra megjöttek a gólyák, először a hímek érkeznek, majd néhány nap, egy hét késéssel a párjuk, akit talán hosszú hónapokig nem is láttak. Élénk kelepeléssel üdvözli egymást a gólyapár, a kéményre feltekintő gazda is elégedetten állapítja meg: Végre itt a tavasz!
