Ahogyan közeledik a szökőév, a nemzetközi sportban fokozódik a feszültség. Történik ez annál az egyszerű oknál fogva, hogy a szökőév a sportban az olimpiai esztendővel egyenlő, vagyis éppen annál az időszaknál tartunk, amikor a kiírt kvóták teljesítése révén már tömegesen kezdődik meg az olimpiai vízumok kiosztása.
Azzal, hogy hány magyar sportoló utazik majd Rióba, jelen pillanatban nem is érdemes foglalkozni. A magyar sport a világ egyik legerősebbike, a magyarok az olimpiákon a legjobb tíz közé tartoznak, s esetükben csak néhány sportágban kérdéses, hogy ott lesznek-e, és egészen bizonyos, hogy a megnyitóünnepség felvonulásán a tömegesebb csapatok közé tartoznak majd, és előre megjósolható, hogy az éremszerzők rangsorában is magas helyezést érnek el.
Nem így a szerbiaiak, noha számos jel arra vall, hogy a pénztelenség ellenére az országot talán száz sportoló is képviselheti. A magas létszám azért lehetséges, mert öt vagy hat csapat is ott lehet majd Brazíliában, ami eleve 60–75 olimpikont jelent. Továbbá 25–30 egyéni sportoló kiutazása is valószínű, s e tömegességet az atlétika, a tenisz, a sportlövészet, a kajak, a tékvandó és az úszás biztosíthatja, a létszámot pedig az evezés, a birkózás és az asztalitenisz is feltöltheti.
Ebből a 25–30 névből négy már ismert. Előbb két lövő, Andrea Arsović és a nyolcadik olimpiájára utazó Jasna Šekarić teljesítették a normát, a múlt héten pedig két úszó is csatlakozott hozzájuk. Elsőként az az óbecsei Szilágyi Csaba, aki nyolc éve a világ legjobb ifi mellúszójának számított, azután a szupergyors úszóruha használata idejében felnőttként is már-már a legjobbak között volt, de annak beszüntetése után, majd a sérülések és az edzők és klubok kényszerű váltásának sorozata után odáig jutott, hogy 2012-ben Londonba nem is akart menni, hisz saját akkori felkészültségét nem tartotta érdemesnek a legrangosabb seregszemléhez. Csaba úszóként beért, 100 m mellen végre egy perc alá szorította az országos csúcsot, a nem olimpiai 50 m mellen pedig egyenesen a világ egyik legjobbja. A másik, ami pedig nem meglepetés, Velimir Stjepanović, a tavalyi kétszeres Európa-bajnok lett, aki az utóbbi időben talán csak azért esett egy kicsit vissza, mert a parádés száma, a 200 m pillangó mellé – Londonban hatodik volt – sok időt szentelt a 200 és 400 m gyorsnak is.
Az egészben az a legérdekesebb, hogy a józan ész ellenére az első kvótákat azon sportágak képviselői szerezték, amelyek itthon a legszegényebbek közé tartoznak. A lövők, noha semmi hasznuk belőle, már évek óta többet panaszkodnak mint büszkélkednek, hisz fogalmuk sincs, hogy mit hoz nekik a holnap, és felmerül bennük a gondolat, hogy a mai áldatlan helyzet is egy napon majd a régi szép idők emlegetése lesz. Csak egy kicsit jobb anyagi helyzetben fordítva lenne, hisz ha nem lenne gondjuk az előkészületekkel, a fegyverekkel és a lőszerrel, az így is megszerzett érmek szép számával dicsekedhetnének.
Az úszók esete még drasztikusabb. A fejlettnek nevezhető világban aligha létezik még ország, ahol egy medence olyan sok emberre jut, mint Szerbiában, s ahol a csodával határos módon élvonalbelivé lett úszónak annyi problémával kell szembesülnie, hogy szívesen felhagyna a sporttal, ha nem szeretné olyan nagyon.
Úgy tűnik, hogy az úszókkal még saját szervezetük, a Szerbiai Úszószövetség sem nagyon törődik. Fél éve talán, hogy hosszú sajtópárbajt vívtak azok, akiknek az úszás a szívügyük és azok, akik a sportágat vezetik, végül nem mentek semmire, a szócsata nyertes nélkül abbamaradt. S változott volna azóta bármi is? Nem. Most is csaknem négy napra volt szükség, hogy az olimpiai kvóták felkerüljenek a szövetség honlapjára, ahol még mindig a legfrissebb hírek között szerepel két tavalyi esemény, vagyis, hogy Stjepanović kétszeres Európa-bajnok lett, s hogy kormányfogadást rendeztek a tiszteletére, amelyen az ország vezető politikusai különféle, azóta is teljesítésére váró ígéreteket tettek.
