Több európai ország fővárosában sátoroztak már le ideiglenesen ellenzékiek és civilek azzal az eltökélt szándékkal, hogy a kormány bukásáig maradnak új szálláshelyükön. Kijevben tavaly megvalósult a tervük, de csak hosszan tartó és véres utcai küzdelmek árán. A Moszkva-barát Viktor Janukovics államfő februári megbuktatásáért azonban nagy árat kellett fizetni. Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszere „cserébe” bekebelezte a Krím félszigetet, majd nem sokkal később fegyveres lázadást robbantott ki Kelet-Ukrajnában, ahol még mindig nem rendeződött a helyzet.
A múlt hónap elején szintén megjelentek a sátorosok. Akkor épp Moldovában, amelyet mindenütt Európa legszegényebb országaként emlegetnek. A demonstráló civilek a főváros, Chișinău központjában vertek tanyát. Folyamatos tüntetéseiken azzal fenyegetőznek, hogy addig nem távoznak, amíg az EU-csatlakozást támogató kormány és Nicolae Timofti államfő le nem mond. Egyéb követeléseik is vannak (például előrehozott választás kiírása 2016 tavaszára), amelyeket az oroszbarát ellenzék is támogat.
A súlyos politikai, gazdasági és szociális gondokkal küszködő ország ingatag kormánya egyelőre nem tud mit kezdeni a helyzettel. A sátortábort nem meri lerombolni, inkább egyezkedni próbál, miután nyomásgyakorlással eddig nem ért el semmit. A hatalom kétségbeesetten igyekszik csillapítani az egyre nagyobb elégedetlenséget és a Moldova stabilitását fenyegető tüntetéseket. Az államfő és támogatói kompromisszumos javaslatokkal, nemzeti megbékélésre és társadalmi párbeszédre vonatkozó tervekkel igyekeznek megnyerni maguknak a demonstrációk szervezőit.
Jó ezer kilométerrel távolabb, Montenegró fővárosában már nincs szükség a tüntetők kilakoltatására. Podgoricában ugyanis a hatóságok már jó két hete felszámolták az ellenzékiek sátorvárosát, amelyet a Demokratikus Fórum (DF) tömörülés tagjai és (köztük szerbiai) támogatóik emeltek még szeptember végén a parlament közelében. A tömeg már az építkezés napján követelte a Milo Đukanović miniszterelnök vezette kabinet távozását és tisztességes parlamenti választás kiírását. Bírálói azzal vádolják a kormánykoalíciót, hogy tekintélyelvű politikát folytat, elnyomja az ellenzéket, ráadásul a NATO-ba is be akarja rángatni az országot. Az utóbbival sokan nem értenek egyet.
A hatalmon megszólítottak reakciója nem sokáig váratott magára. A hatóságokkal elsöpörtették a több száz sátorból álló tábort, amire az addigi békés helyett néhány rendkívül heves és erőszakba torkolló tüntetés volt a válasz. És egy üzenet: a DF és hívei addig folytatják, amíg el nem érik céljukat, vagyis a miniszterelnök lemondását, ideiglenes kormány megalakítását és új választás kiírását.
Đukanović az utóbbi negyed évszázad egyik meghatározó személyisége Montenegró politikai életének, hiszen hol elnöki, hol kormányfői tisztséget visel(t). A DF azonban azzal vádolja, hogy többször is választási csalással került vezetői tisztségbe, s ezért jelenlegi kormányát illegitimnek tartja. (Ellenzéki pártok korábban maffiakapcsolatokkal, cigarettacsempészettel, korrupcióval és egyéb törvénytelenségekkel vádolták meg.) A DF azzal fenyegetőzik, hogy mindenhonnan Podgoricába hívja követőit, s egy tüntetés-sorozattal kibuktatják a hatalomból.
Az ellenzék utcai demonstrációkon felvonuló tagjai arra is figyelmeztetnek, hogy az ország súlyos politikai és gazdasági válságba sodródott, amit szintén épp elégséges oknak tart arra, hogy Đukanovićék távozzanak és átadják helyüket egy átmeneti kormánynak.
Erre még várni kell, jóllehet a koalíció egy ideje már bizonytalan lábakon áll, hiszen egyik tagja, a szociáldemokrata SDP, szintén támogatja az előrehozott választás kiírását.
Egy fontos dolog azonban még összetartja a kormányzatot: a NATO-csatlakozás. Ez ugyan még odébb van, de decemberben (a külügyminiszterek találkozóján) az ország várhatóan meghívót kap a szövetségbe, ami egy fontos lépés a (későbbi teljes jogú) tagság felé.
Az idei év utolsó hónapja más szempontból is fontos. Podgorica akkor további fejezeteket nyithat meg a 2012-ben kezdett uniós csatlakozási tárgyalásokon. A közeledésnek az EU-hoz sokan örülnek Montenegróban, a NATO-tól azonban a lakosság egy része idegenkedik, s ez tovább mélyíti a megosztottságot a hagyományos oroszbarátságára oly büszke társadalomban.
Akik Podgoricában hetek óta tiltakoznak, szintén megakadályoznák hazájuk belépését a katonai szövetségbe. Törekvéseiket Moszkva is támogatja. Amióta ugyanis (részben az Ukrajna feletti ellenőrzés miatt) kiéleződött a viszonya az Egyesült Államokkal, a Kreml igyekszik keresztbe tenni a NATO-nak is, amely épp „keleti peremének” védelmét erősíti.
Oroszország kelet-európai és balkáni befolyásának növelése szintén a stratégia részét képezi (Brüsszel és Washington nagy bosszúságára). Ahogyan jó néhány bizonytalankodó és nehézségekkel küszködő térségbeli állam stabilitásának a megingatása és meggyengítése.
Bulgária, (az EU-ba igyekvő) Moldova, vagy épp az euroatlanti integrációk mellett elkötelezett Montenegró ennek nyilvánvaló példái. Sőt, az utóbbi kettő – amelyek minden korábbinál megosztottabbak az oroszbarátok és az EU-, illetve NATO-pártiak között – immár egyre zajosabb bizonyítéka is.
