Az, aki a szabadkai családi ház falára gyűlölettől csöpögő falfirkát festett, a szerbiai általános közoktatás kudarcának megszemélyesítője? Erre lehet következtetni abból, hogy hadilábon áll a helyesírással, a ,,Mrš u Mađarsku” feliratnál a Mađarsku szó k betűjét utólag biggyesztették oda. A ,,Puši fosom” felirat második szavában az a betű helyetti o betű azt jelzi, valaki próbálta leutánozni a magyar szót, de nem sikerült neki. A magyar ABC első betűjébe beletört a bicskája.
Vagy pedig nagyon is tudatosak ezek a helyesírási hibák, hogy tanulatlan egyén, ,,jócskán” kiskorú elkövető benyomását keltsék? Hogy ne nacionalista kilengésként, nemzeti alapú gyűlöletszításként, hanem egyszerű csínyként kezeljék?
Ha egy magyar családi ház falán azt üzenik a háziaknak, a környékbeli magyaroknak, hogy takarodjanak az anyaországba, az nem tekinthető vicces kedvű fiatalok ártatlan tréfájának.
A szabadkai rendőrség illetékesei – mint vasárnapi közleményükből kiderül – vagyonrongálásnak, magántulajdon elleni vétségnek tekintik az ügyet. Pedig ez esetben a ház falának, a kapunak, a kerítésnek a megrongálása itt huszad- vagy századrangú kérdés. A tettesek – ha rendőrkézre kerülnek – bűnhődjenek, bíróság előtt feleljenek a felirat tartalma, üzenete miatt, s persze térítsék is meg a jócskán elcsúfított fal és kapu rendbetételét. De csak az anyagi károkozás szintjére bagatellizálni a történteket?!
Nem tudom elképzelni, hogyan döntik el a fiatalok szombaton éjjel, hogy most pedig felkerekednek és gyalázkodó feliratokkal csúfítják el valaki házának a falát? Honnan a gyűlölet a másik nemzethez tartozók iránt, hogy azonnal az anyaországukba tessékelnék őket? Milyen nevelést kaptak szüleiktől, nagyszüleiktől? Milyen példát láttak otthon, hogyan beszéltek/beszélnek felmenőik a többi nemzethez tartozókról? Vagy ha nem a családi házból hozzák magukkal ezt a másik nemzet iránti türelmetlenséget, akkor felmerül a kérdés: tudják a szüleik, hogy gyerekük rossz társaságba keveredett, ahol a másik nép iránti türelmetlenség a menő dolog, ezt az érzést szítják egymásban? S az iskolában történelemórán megtanították e fiatalokat a történelmi tényekre, hogy a magyarok egyes elvakult nacionalisták híreszteléseivel ellentétben nem 1956-ban költöztek ide, hanem sok évszázada élnek e vidéken?
Megtanították-e arra e gyűlölködő falfirka szerzőit, hogy szeretni kell a saját nemzetünket, és kellő tisztelettel kell viszonyulni a másik nemzethez tartozók iránt? Közhelynek hangzik, tehát igaz, hogy csakis ez lehet a békés együttélés, sőt a demokrácia alapja is.
Tény, hogy sok embernek nem használ a szép szó, lepörög róla. Csakis a kemény büntetés az, ami embertársaink egy részét visszariasztja attól, hogy gyalázkodó feliratokkal biztasson távozásra másokat, azért bántalmazzon bárkit is, mert más nyelvet beszél, vagy másként gondolkodik. S csakis a példás büntetés az, ami a többi forrófejűt elriasztja attól, hogy olyasmit cselekedjen, ami a törvény szavának, az emberi együttélés szabályainak ellentmond. Csakis így nem hangzik üres szólamnak a sokat emlegetett békés együttélés és banális szólamnak a demokrácia.
