Az elmúlt év végéig feltűnően felfiatalodott a Tisza menti NAP-os (NIS Naftagas Promet) benzinkutak alkalmazotti állománya. Már-már siheder legények, fiatal lányok mérik az értékes szénhidrogén-származékokat. A középkorú, negyvenes éveikben járó férfiak sorra tűntek el az üzemanyagtöltő állomásokról, netalán jobb munkát találtak maguknak a növekvő munkanélküliség, a gazdasági válság mélyülése idején?
Az újságírói kíváncsiságtól hajtva elbeszélgettem néhányukkal, hiszen hosszú éveken át ők töltötték az üzemanyagot a kocsimba. Kiderült: felmondási hullám söpört végig a Tisza menti benzinkutakon! Nem is akármilyen kádermozgásokról van szó, az esetenként már több mint húsz szolgálati évet maguk mögött tudó, tapasztalt benzinkutasoknak is útilaput kötöttek a talpukra.
Önként felmondja biztos állását egy 45 éves férfi a benzinkúton? Enyhén szólva is hihetetlenül hangzik, de mégis igaz, legalábbis hivatalosan ez történt: önként mondott fel jó néhány tíz, húsz vagy annál is több évi munkatapasztalattal rendelkező alkalmazott. Fentről jött az utasítás: nagyjából meg kell felezni a foglalkoztatottak számát, vagy ha ez maradéktalanul nem kivitelezhető, olcsóbb (értsd: határozott időre) újoncokat kell felvenni. Ezért olyan feltűnő az említett benzinkutatokon a számos fiatal új arc. Elmondták, velük legfeljebb féléves szerződést köt a cég. De a szerződés mellett ugyanakkor alá kellett írni az önkéntes felmondást is, amelyről már csak a dátum hiányzik.
Akad „hál' istennek" munkanélküli bőven. Lehetőség van félévenként vagy még sűrűbben cserélgetni a benzinkutak alkalmazottait. Kezdetben kicsit sután kezelik a töltőpisztolyt, tankolás után a kiemelt pisztolycső végéből csorog a benzin a kocsi oldalára, de sebaj, majd beletanulnak.
A sokat vitatott (alacsony) áron többségi orosz tulajdonba került szerbiai kőolajipari nagyvállalatból folyamatosan küldik el az embereket a legkülönbözőbb posztokról. Pontosabban: rákényszerítik őket, hogy önként mondjanak fel, tehát nem technológiai feleslegként kezelik őket. Mivel saját elhatározásból, „önként és dalolva" mondanak fel (a papíron legalábbis ez áll), nem kaphatnak munkanélküli-segélyt az államtól, ugyanattól az államtól, amely az orosz befektető képében megtalálta kőolajiparunk számára a stratégiai partnert, és tette munkanélkülivé – még ha közvetve is – a benzinkutasok és más kőolajipari dolgozók egész sorát.
A többségi tulajdonos, nagy testvérként emlegetett orosz „barátaink" nem titkolt szándéka jelentős összeget megtakarítani a dolgozók bérezésén. Az egyik középkáder a felmondásra ítélt személyeknek nyíltan meg is mondta: egy húsz szolgálati évvel rendelkező alkalmazott bizony sokba kerül a cégnek, az ilyen „pénzpocsékolók" fizetéséből már két kezdőt lehet alkalmazni minimálbér körüli juttatásért. A munkanélküliek alkalmazását még az állam is támogatja, jó esetben félévente vagy évente újabb munkanélkülieket lehet verbuválni a benzinkutakra, mert így jobban jár a profitéhes tulajdonosi kör. Vállalati szinten a megüresedő – nem csak benzinkutakon – munkahelyek jelentős részét fel sem töltik.
Az egyik csókai volt benzinkutas elpanaszolta, hogy megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy felmondatják. A munkája ellen éveken keresztül nem volt senkinek semmilyen kifogása, most mégis elébe tették az önkéntes felmondásról szóló levelet, amelyben feketén-fehéren az áll, hogy teljesen önként, felelőssége tudatában, nyomásgyakorlás, fenyegetés nélkül, saját elhatározásából mond fel. Hát hogyne szeretne az ember munkanélküli lenni, amikor egyedüli kenyérkereső a családban két kamaszodó gyerekkel és szintén munkanélküli feleséggel.
Világosan a tudtukra adták, hogy így vagy úgy, de menniük kell, ha önként nem írják alá a saját felmondásukat, áthelyezik őket 80–100 kilométerrel távolabbi, sokkal rosszabb munkahelyre, és könnyen fegyelmi eljárás is kinézhet, nem nehéz okot vagy ürügyet találni, és akkor még végkielégítést sem kapnak a távozók.
Mit mond ilyenkor a szakszervezet?
A NIS kőolajipari társaság Önálló Szakszervezete elégedett! Hogyhogy elégedett? Arra hivatkoznak, hogy az elbocsátott, azaz hivatalosan önként távozó dolgozók szép végkielégítést kapnak. A vállalatnál eltöltött minden szolgálati évre 750 eurót fizet a gazda. Na mármost: akit 20 év után tesznek lapátra 15 000 euróval lesz gazdagabb. Ami elsőre nem is hangzik rosszul, de azért ebből is adózni kell az államnak. Ha pedig utánaszámolunk, ez a pénz nem több, mint az eltanácsolt dolgozó 2,5–3 évi bruttó fizetése. A kevesebb szolgálattal rendelkezők arányosan kevesebbet kapnak, amiből egy-két évig eltengődhetnek. A pénz hamar elfogy, marad a létbizonytalanság.
