Nem tudom, hogy a felsőoktatási intézményt választó fiatalok, illetve szüleik közül hányan néznek utána, hogy akkreditálva van-e az egyetemi kar, amelyre be szeretnének iratkozni, esetleg rendelkezik-e munkaengedéllyel a kihelyezett tagozat. Tulajdonképpen normális esetben nem is kellene, hogy bárkit is érdekeljen ez, mert ha egy intézmény nem rendelkezik munkaengedéllyel, ha nincs akkreditálva, akkor jókora lakat kell, hogy fityegjen az ajtaján. Fizikailag vagy képletesen. Ez utóbbi esetben arra gondolok, hogy ha az oktatási minisztérium úgy találja, hogy nincs valami rendben, akkor meg kell akadályoznia, hogy új hallgatókat írjon be az az intézmény. Ha viszont ez nem történik meg, akkor ezzel azt sugallja a szülőknek, fiataloknak, hogy az adott intézményben minden rendben van, minden szabályos, ide nyugodtan be lehet iratkozni, az itt kiadott egyetemi vagy főiskolai diploma érvényes.
Az ok, ami miatt megint a figyelem középpontjába került a téma, hogy egy szülő beperelte a Novi Pazar-i Nemzetközi Egyetem szabadkai kihelyezett tagozatát, mert – mint e lépését az egyik napilapnak megindokolta – ez az észak-bácskai városban akkreditáció nélkül működik, ám mindeddig olyan információt kapott a szabadkai kirendeltségen, hogy az intézmény megkapja a jóváhagyást. A lánya a nyáron olvasta az oktatási miniszter bejelentését, hogy a szerbiai felsőoktatásban működő mintegy száz kihelyezett tagozatot szigorúbban ellenőrzik. Utánajárt, mi a helyzet a felsőoktatási intézménnyel, ahova jár. Mivel nem találta meg az akkreditált intézmények listáján a szabadkai kihelyezett tagozatot, emiatt át akart iratkozni másik felsőoktatási intézménybe, ott azonban évet vesztett, mert nem ismerték el a Novi Pazar-i Nemzetközi Egyetemen letett vizsgákat.
Az egyetemek akkreditációja minőség-ellenőrzést jelent. A leendő egyetemi hallgatók a szerbiai Akkreditációs Bizottság honlapján már most olvashatják, mely felsőoktatási intézményekbe érdemes beiratkozni, melyek felelnek meg a szigorú követelményeknek, például annak, hogy elegendő számú, teljes munkaidőben foglalkoztatott oktató rendelkezzen megfelelő tudományos fokozattal. De a tudományos publikációk, felszereltség, könyvtári állomány tekintetében is eleget kell tenni az előírásoknak. Nemrégiben olvastam, hogy az egyik magánegyetemen 30 személy kilenc hónapon át dolgozott az akkreditáció előkészítésén, és az átadott dokumentumok 42 kilogrammot nyomtak.
Mint már említettük, az oktatási miniszter tavaly nyáron bejelentette, hogy ősztől szigorúbb ellenőrzések várhatóak, s amely egyetemeknek és kihelyezett tagozatoknak nincs akkreditációja, azokat bezárják. Egyelőre csönd van ez ügyben. Valószínűleg azért, mert a több ezer érintett fiatal nem nyugodott volna bele olyan könnyen a dologba. Óriásivá dagadt volna a botrány. Az érintett felsőoktatási intézmények sem hagyták/hagyják annyiban dolgot. A már említett Novi Pazar-i Nemzetközi Egyetem akkreditációjának ügyével az Európai Parlament külpolitikai bizottsága is foglalkozott.
Az akkreditációs bizottság egyik tagja a minap azt nyilatkozta lapunknak: az oktatási minisztérium hatásköre, hogy eldöntse, mi lesz azokkal az egyetemistákkal, akik engedély nélküli egyetemen tanulnak, átkerülnek-e másik intézménybe. Azt már mi tesszük hozzá, hogy mivel a minisztérium tétlenül, szó nélkül végigasszisztálta, hogy a kihelyezett tagozatokra, az olyan egyetemekre, amelyeknek nincs meg minden engedélye, hallgatókat vegyenek fel, éppen ezért kell megoldást találnia, hogy ne az itt tanult, itt végzett fiatalok igyák meg a levét.
A szülők, leendő hallgatók többsége abból indul ki, hogy jogállamban az a felsőoktatási intézmény, amely működik, tandíjat és vizsgadíjat fizettet meg, csakis szabályos lehet, amely minden előírásnak megfelel. A felsőoktatás törvényességéért, előírásnak megfelelő működésért a minisztériumnak kell felelnie.
Az egyetemi kart, szakfőiskolát választó fiatalokat és szüleiket végső soron csak az kell, hogy érdekelje, szolid tudást kapjanak, a tanulmányok végén olyan oklevelet vehessenek kézbe, amelyet a leendő munkaadók elismernek, amellyel – lehetőleg kedvükre való munkahelyen – el tudnak helyezkedni.
Szerbiában egyébként felemás a viszonyulás a magánegyetemekhez. A jelenlegi oktatási miniszter például korábban a Megatrend magánegyetem dékánja volt, s most is tanít az említett oktatási intézményben. Nemrégiben egy érdekes felmérést végeztek, amelyből az derült ki, egyáltalán nem biztos, hogy a magánegyetemeken könnyebb a vizsgákat letenni. Akadnak olyan állami karok, amelyeken egyszerűbb átmenő osztályzatot kapni, mint egyik másik magánegyetemen. Az ankét szerint a Megatrend egyetemen a 2010/11-es tanévben a hallgatók 65 százaléka lépett felsőbb évfolyamra, a Singidunum egyetemen 75 százalék, a Belgrádi Egyetemen a hallgatók 59 százalékának volt 48 pontja, amely elegendő volt ahhoz, hogy az állami költségvetés terhére tanulhassanak.
A világban egyenrangúan kezelik az állami és a magánegyetemeken végzett hallgatókat, ám nálunk a munkaadók nagy részének esetében az előítéletek még mindig működnek, többségük szívesebben alkalmazza az állami egyetemen diplomát szerzetteket. Az Infostud internetes portál felmérése szerint a diplomázás után 6 hónappal az állami egyetemet végzettek 23 százaléka állt munkába, a magánegyetemet befejezettek mindössze 16 százaléka létesített munkaviszonyt. Egyes cégek képviselői ennek kapcsán azt nyilatkozták, a magánegyetemekről érkezettek gyakorlati tapasztalata jobb, ám az állami egyetemeken végzettek más tekintetben kerekedtek felül, az első hónapokban jobb kezdeti eredményeket mutattak fel. De ez egy más történet...