A heti internetes körkérdésünk így szólt: Milyennek tartja folyóink és tavaink vízminőségét? Nem meglepő, hogy a szavazók alig 4-5 százaléka tartja jónak, üdülésre is alkalmasnak a vizeinket. A válaszadók kétharmada részben vagy teljesen szennyezettnek, üdülésre alkalmatlannak véli folyóink és tavaink vízminőségét. A kérdést megválaszolók negyede pedig nagyon rossz véleménnyel van vizeink állapotáról, amelyeket ajánlatosnak tart elkerülni, ha üdülésről, rekreációról van szó. Valóban vannak olyan állóvizek, közéjük tartozik a Palicsi-tó is, amelyek immár évek óta haldoklanak (nem először), a vizük nem alkalmas üdülésre, legkevésbé fürdésre. Mégsem az ilyen és ehhez hasonló tavainkat, állóvizeinket, nevezik holtnak.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy vajon folyóink mederszabályozása alkalmával az átvágott kanyarok helyén visszamaradó állóvizek miért kapták a holtág, vagy morotva elnevezést. A latin eredetű morotva kifejezés ugyanezt jelenti (mortua aqua = halott víz). A folyókat mindenáron megzabolázni próbáló ember már eleve halálra ítélte ezeket a folyóvíztől gátakkal, földtöltésekkel leválasztott kanyarulatokban rekedt vizeket. A holtágak vize – már ahol megmaradt a víz és nem töltötték fel, vagy nem változtatták szennyvízgödörré – annak ellenére, hogy nincs kapcsolatuk az „élő” vízzel, nagyon sokféle vízi életformának adnak otthont, egyes fajok utolsó menedékhelyei.
A vajdasági Tisza mentének a holtágai különböző állapotúak, és sokféle igénybevételnek vannak kitéve. Egy részüket sikerült teljesen eltüntetni, ilyen például az adorjáni vagy a moholi holtág (itt értékes tölgyerdő található, a Makkos), amelyek már évtizedek óta nem láttak vizet, mezőgazdasági művelésbe fogták, erdőt telepítettek a már-már teljesen feltöltődött egykori folyókanyarba.
A Tisza vajdasági holtágai közül a leghosszabb (kb. 24 kilométer) és fajokban leggazdagabb a Gyöngysziget melletti védett Holt-Tisza. Északon Óbecse és Törökbecse, délen Csúrog, nyugatról pedig Bácsföldvár határolja. A vizes élőhelyek, mocsarak, szikes legelők változatossága, az itt található számos ritka növény- és állatfaj, de különösen a gazdag madárvilág nemzetközi jelentőségűvé teszi a területet.
A halottnak korántsem nevezhető holtág nemcsak természetvédelmi, hanem üdülési és környezetvédelmi szempontból is felbecsülhetetlen. A holtág hasznosításakor legfontosabb szempont a fenntarthatóság, vagyis a használat miatt nem szabad hogy romoljon a holtág természeti vagy környezeti állapota, sőt javulásukra lenne szükség. A holtágak vízének szennyezését teljesen meg kell szüntetni, a szántóföldi vegyszer és műtrágya bemosódását pedig parti gyepes vagy erdős védőzóna létesítésével lehetne megakadályozni. A fenntarthatóság szempontjából az élő Tiszából való vízpótlás megoldása lenne a legfontosabb követelmény. Erre azonban nem gondolt senki annak idején, amikor levágták a folyókanyarokat. Gondolkodás nélkül elvágták a holtágak vízutánpótlását. Árvízvédelmi intézkedések címén a Tisza gátrendszerét többször átalakították, magasították a töltéseket. Ilyen alkalmakkor gondolni kellett volna a holtágak vízutánpótlására, így a töltéstestben elhelyezhető zsilipek, átereszek segítségével a tavaszi magas vízállás, a zöldár levonulása alkalmával gravitációs úton fel lehetne frissíteni a holtágak vizét, biztosítva folytonosságukat, a biológiai sokféleség gazdagításában betöltött fontos szerepüket. A különböző használati szempontokat (természetvédelem, öntözés, horgászat, halászat, üdülés, vésztározók kialakítása) minden holtág esetén egyedileg kellene meghatározni.
Valahol azt olvastam, hogy akkor tennénk jót, és akkor maradhatnának fenn a Tisza holtágai, ha legalább részben visszatérnénk a hagyományos gazdálkodási formákhoz (erdő- és gyepgazdálkodás, fokgazdálkodás, extenzív állattartás, hullámtéri gyümölcsösök, halászat). Az élővilág szempontjából igazi oázisok a Tisza menti holtágak (a bátkai Holt-Tisza nádszegélyében például ritka vörösgémek költenek, a pánai Holt-Tiszában még él a sárga kárász), ökológiai folyosók létrehozásával egységes hálózatba lehetne kapcsolni őket. Szerbián 2010 végén lépett életbe az ökológiai hálózatokról szóló rendelet. A Tartományi Természetvédelmi Intézet munkatársai az elmúlt egy, másfél évben a Tisza menti holtágakat is újra felmérték, és kijelölték azokat az ökológiai folyosókat, amelyek révén a holtágakat is be tudják kapcsolni az ökológiai hálózatba. Mindennek csak akkor lesz jelentősége, ha a holtágak állapotának a megőrzésére, fenntarthatóságára az egyre szegényebb állam hajlandó lenne pénzt is költeni.
