2024. november 25., hétfő

Kifogáskeresés és beletörődés?!

Az összegzés és a tervezgetés időszakában mind gyakrabban gondolunk arra, hogy az új év új reményekkel kecsegtet, új lehetőségeket kínál majd, legyen szó akár az egyén, akár a társadalom szintjén végbemenő változásokkal kapcsolatos reményekről és lehetőségekről. Az egyénieket persze gyakran elintézzük egy-két apró fogadalomtétellel, amelyeknek a megvalósulásában gyakran magunk sem hiszünk igazán, mégis fogadkozunk, hiszen akkor tisztábbnak érezzük a lelkiismeretünket, mondván, mi legalább megpróbáltuk. Kifogásokat keresünk, mert azokat mindig mindenre lehet találni. Ebben már jócskán van tapasztalatunk, megtanultunk élni a mentegetőzés lehetőségével. Megtanított rá bennünket az élet, mondhatnánk bölcselkedve, ha nem tudatosodna bennünk azonnal, hogy a kifogáskeresés a felelősségáthárítás mellett mindig valamiféle beletörődést is jelent egyben. Az pedig, ha beletörődünk azokba a dolgokba, amelyekről tudjuk, hogy nem jók, sőt, óriási szükség lenne arra, hogy megváltozzanak, sajnos nem visz előre. Sem minket, sem másokat.

Ebben az esetben persze nem puszta lázadásról vagy lázadozásról van szó. Az ugyanis egy idő után tényleg értelmetlenné, vagy ha úgy tetszik, fölösleges energiapocsékolássá válik. Igaz, a rosszról akkor sem kell elhinnünk azt, hogy jó, ha már jócskán kinőttünk a lázadó korszakunkból, bármennyire is próbálnak erről meggyőzni bennünket. Ha szilárdak az elképzeléseink és többé-kevésbé szilárd az értékrendünk is, olykor erőfeszítést igényel annak elfogadása, hogy mások szerint más a jó és más a rossz, mint szerintünk.

A szakemberek szerint gyakran azért félünk ezektől a dolgoktól, mert azáltal, ha elfogadjuk, hogy az is jó, amit mások gondolnak vagy amit mások éreznek, sok esetben a saját gondolatainkat, érzéseinket érezzük megtámadottaknak, hiszen hajlamosak vagyunk két dimenzióban, a jó és a rossz dimenziójában gondolkodni, éppen ezért, ha egyszer már megtaláltuk a jót, az, ami kívül esik ezen, csakis a rossz lehet. De ha továbbmegyünk, vajon van-e értelme gyűlölni valakit azért, mert mást gondol, vagy mást érez, mint mi? Magától értetődő lenne, hogy nincs, ha nem tudnánk, hogy mindebben sajnos nem mindenki ért egyet.

Ezt támasztja alá az a NIN hetilap által a minap közzétett felmérés is, miszerint az elmúlt öt évben a gyermekek és fiatalok mind jobban támogatják az etnikailag tiszta állam gondolatát, egyre kevésbé toleránsak a mássággal szemben, negatívan viszonyulnak az ateisták, sőt, a kitűnő tanulók iránt is.

A felmérést Szerbia tíz városában végezték el, összesen 1358 gyermek és fiatal megkérdezésével. Az eredményekből kiderül, az érintett korosztály tagjai a legnegatívabban a más szexuális orientáltságú személyekkel szemben viseltetnek, a gyermekek és a fiatalok 36 százaléka elítéli őket, a második helyen 23 százalékkal az ateisták állnak, a harmadik helyen pedig 21,8 százalékkal a más nemzetek, illetve nemzetiségek tagjai. Őket követik 19,0 százalékkal a HIV pozitív személyek, de nem szeretik a kitűnő tanulókat sem, hiszen 18,9 százalékkal ők állnak a negatív előítéletekkel kapcsolatos lista ötödik helyén. Kedvezőtlenül ítélik meg azokat a férfiakat is, akik nem szurkolók: a megkérdezett gyerekek és fiatalok 15,3 százaléka negatívan nyilatkozott róluk, 15,2 százalékuk nem szereti azokat, akik a többségtől eltérően gondolkodnak, 14,5 százalékuk elítéli a kormányon kívüli szervezetek programjaiban résztvevőket, 14,0 százalékuk a fogyatékkel élőket, 11,8 százalékuk a más vallású nemzettársaikat, 11,2 százalékuk a más fajhoz tartozókat és 10,5 százalékuk még a nőket sem tudja elviselni. A NIN által ismertetett felmérés egyebek mellett azt is megmutatta, hogy a gyermekek és a fiatalok egyre kevesebbre tartják az emberi jogokat, ugyanis ezek távolabb állnak tőlük, mint az előző generációk bármelyikétől.
Az előítéletekkel teli, sematikus, konvergens gondolkodás és az abból fakadó viselkedés ellentéte, a tolerancia a szakemberek szerint annak elfogadása, hogy a másik másmilyen, esetleg barna göndör haja van, vagy őszül, alacsony, kövér, másképp öltözik, mást gondol a világról, más a véleménye. Esetleg másképp viselkedik: másképp vezet autót, más dolgokat eszik. Netán másképp érez: máson dühöng, másért lelkesedik, más csal könnyet a szemébe. Olyan egyszerűnek tűnik az egész: meglátni, megtapasztalni, megismerni, és – ha megszeretni nem is – elfogadni. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, sokszor az intoleráns ember tűnik a legmagabiztosabbnak, hiszen gyorsan és kategorikusan ítél: első látásra megismer és azonnal tud mindent, ugyanakkor mély meggyőződéssel, magabiztosan ítéli el mások külsejét, gondolkodását, érzéseit. A magabiztosság azonban ebben az esetben csak forma, amely arra hivatott, hogy eltakarja a belső bizonytalanságot, leplezze a személyiség védtelenségét és sebezhetőségét. Az ilyen személy azért nem fogadhat el más álláspontot, érzést vagy viselkedést, mert úgy véli, abban az esetben a sajátját is meg kellene változtatnia. Pedig a tolerancia lényege pontosan ennek az ellenkezője: az IS diadala a VAGY felett.

A felmérésben közölt adatok mögött rejlő jelenség pszichológiai és szociológiai okait nyilvánvalóan nagyon sokáig lehetne boncolgatni. Kétségtelen, hogy a létbizonytalanság olyannyira meghatározó tényezőjévé vált mindennapjainknak, hogy annak közvetlen és közvetett hatásai már nemcsak a fiatalokon, hanem a gyermekeken is kimutathatóak. Az adatok önmagukban is lesújtóak, hiszen arra engednek következtetni, hogy társadalmunk nemcsak most éretlen az európaiság eszméinek befogadására, hanem még jó ideig az is marad. Mindez különösen akkor fájó, ha tudjuk, mennyi pénzt költenek évek óta országszerte a különféle toleranciaprogramokra, ugyanis a fenti adatok azt mutatják, azok nem jutnak el kellő mértékben a gyermekekhez és a fiatalokhoz, azaz nem fejtik ki megfelelően a hatásukat. A legkönnyebb ezekért az adatokért a fiatalokat okolni. A hibákat ugyanis lehet bennük keresni, de a hibákat kiváltó okokat aligha. Talán fel kellene ismerni, hogy a problémák hosszabb távú megoldására tett kísérletek kizárólag a kiváltó okok megszüntetésével válhatnak eredményesekké, és talán annak is itt lenne az ideje, hogy az illetékesek ne csak beszéljenek ezekről a dolgokról, hanem tegyenek is értük. Akár újévi fogadalomként, akár másként, de mindenképpen kifogáskeresés és beletörődés nélkül.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás