Hitelesek és hiteltelenek

A bankárok azt állítják, hogy nem a nagyobb nyereség végett, hanem a lakosság alacsonyabb terhei érdekében alakították ki annak idején a svájcifrank-hitel konstrukciókat. Több mint tíz évvel ezelőtt mintegy 22 ezer ilyen hitelt hagytak jóvá polgártárasainknak, és közülük közel 17 ezren máig is nyögik a részleteket. De vannak, akik most éppen nem fizetik, és emiatt pereskednek, illetve számos más jogi viszony is fennáll még. Mintegy 4000 szerződést felbontottak, 1500 esetben a hitelfelvevők perelték a bankot, de sajnos olyanok is vannak – a sajtó szerint öt ilyen eset biztosan beazonosítható – amikor a kilátástalan helyzetbe került hitelfelhasználó öngyilkosságot követett el.

Ahogyan a lakosságnak, úgy a válaszadóknak is van egy szűkebb, úgynevezett közömbös rétege, akiket valójában nem érdekel a probléma, ahogyan sok minden más sem érdekli őket. A fennmaradó rész viszont körülbelül fele-fele arányban megoszlik. Vannak, akik úgy vélik, hogy a bankok extraprofitot valósítottak meg és az államnak ki kell segíteni a kárvallottakat, illetve a másik oldal szerint nem kell őket kisegíteni, ugyanis tudták, pontosabban, tudni kellett volna nekik, hogy mit vállalnak.

Ha visszanézünk az időben, még nagyon sokan vannak, akik emlékeznek a 90-es évekre, amikor itt Szerbiában Svájcot ígértek és hát ebből az ezredfordulót követően valójában a svájci frank alapú hitelekből eredő problémák valósultak meg csupán.

Nagyon sokféleképpen lehet tekinteni erre a témakörre. Sokakat irritál is ez a kérdés. Amíg ugyanis folyamatosan a kormánypropaganda részét képezi, hogy a mögöttünk álló időszakban mennyi többletet sikerült megvalósítani a köztársasági költségvetésben, a lakosságnak mindig vannak olyan jelentős rétegei, akik viszont úgy érzik, hogy ők azok, akik meg lettek károsítva, illetve, hogy ők azok, akiket ebből az úgynevezett plusz pénzekből valamilyen módon ki kellene segíteni.

Ha úgy tekintünk, úgy tekintenek a költségvetési eszközökre, mint az adófizető állampolgárok pénzére, tehát mindenki pénzére, akkor vajon kik élvezhetnek előnyt, kiket kell elsőként kisegíteni, vagy kártalanítani? A nyugdíjasok úgy gondolják, ha már többlet van, itt az ideje, hogy az állam visszaadja, amit a megszorító intézkedések során elvett tőlük a nyugdíjak csökkentésével. A vállalkozók viszont úgy gondolják, itt az ideje, hogy ha már többlet van, adókedvezményekkel serkentsék a vállalkozói kedvet. Mert, hogy ezzel valójában hatványozott hatást lehetne elérni, és ebben is van nagy igazság. A közszférában dolgozók szintén úgy vélik, az állam őket kell, hogy kárpótolja, hiszen részt vállaltak ők is a reformokból és ennek során csökkentették béreiket. Megint mások, például, a betegek, vagy a szociális kategória azt várná el, hogy az egészségügyi ellátás színvonalát, vagy a segélyek összegét növeljék. De az oktatásban dolgozók is úgy érzik, más szektorokhoz képest nincsenek megbecsülve.

Korábban a frankhitelesek is az utcán tiltakoztak, de ettől elálltak, amikor ígéretet kaptak a gondjaik megoldására. A szerbiai banki ügyfeleket tömörítő Efektiva egyesület már korábban nyílt levelet intézett Ana Brnabić szerb kormányfőhöz és Aleksandar Vučić köztársasági elnökhöz, melyben azt követelik, hogy sürgősen oldják meg annak a mintegy 20 ezer szerbiai családnak a problémáit, akiknek a svájci frankban felvett hitel ellehetetleníti az életét.

Az érintett ügyfelek többsége több mint tíz évvel ezelőtt vette fel a kölcsönt. Akkor a frank 50 dinárt ért, időközben több mint a duplájára nőtt az ára. A Szerb Nemzeti Bankban a középárfolyamon most valamivel több, mint 104 dinár. Ezért kerültek az ügyfelek abba a képtelen helyzetbe, hogy esetenként ma sokkal több az adósságuk, mint amikor elkezdték (dinárban) törleszteni. Az Efektiva kezdetben azt kérte, hogy a kölcsönt számolják át euróba, mégpedig azon az árfolyamon, mint ami a hitel kifizetésének napján volt érvényben. Később viszont már a szerződések megszüntetését kérték a bíróságoktól.

Az elmúlt napokban is arról szólt a vita, a lex specialis valójában mire vonatkozzon. Mert jogilag nem mindegy, hogy a különleges törvényerejű rendelet kimondja-e, hogy a valutaklauzula eleve törvénytelen volt, illetve, hogy szerepel-e benne, hogy azok a kárvallottak, akik elfogadják az állami segítséget, később már nem élhetnek jogorvoslással.

A térség más országaiban is felmerült a probléma és különféle megoldások születtek például Magyarországon, Romániában, Horvátországban és Montenegróban is. Közgazdászok szerint is jobb egyébként orvosolni az ilyen helyzeteket, mert ellenkező esetben a bankrendszer, illetve a belé vetett bizalom is meginoghat, annak minden kedvezőtlen következményeivel. Azt sem tartják méltányos megoldásnak, hogy minden a bankok terhére menjen, azt sem, hogy az állam az adófizetők pénzéből mentse meg a hiteleseket.

Az ilyen helyzetekben valójában jó megoldás nem is létezik. A jövőre nézve pedig tanulságul szolgálhat, hogy jobb lesz elkerülni az ilyen helyzeteket. Egyrészt a lakosság pénzügyekkel kapcsolatos képzése, felvilágosítása, másrészt a megfelelő szabályozás vezethet oda, hogy az ilyen – végül mindenki számára kedvezőtlen végkifejletű – szituációkat elkerüljük.