Csak abban az esetben tudhatnánk meg pontosan, hogy mekkora is Szerbiában a labdarúgás népszerűsége, ha nem létezne az erőszakos fővárosi média, valamint a szervezett szurkolói csoportok. A fenti kettő hiánya révén ugyanis kiderülne, hogy mennyien is látogatnak ki a stadionokba csupán a játék miatt és egy kellemesen eltöltött délután reményében. Biztos vagyok benne, hogy ez egy meglehetősen kis szám lenne, viszont nagyon rövid időn belül növekvő irányzatot venne, mert újra felcsapnának stadionlátogatóknak azok is, akiket egy jó ideje már a mértéktelenül túlzó média és még inkább a testi épségre nézve is veszélyes hivatásos szurkolók tartanak távol, és ezért széles ívben elkerülik a focimeccseket.
A valós népszerűség és a két fenti csoport időnként kiváltott hisztériája itt még csak részben a kosárlabdában érezhető, a többi sportágban viszont könnyen kiszámítható, hogy az érdeklődés, elsősorban a játék minőségének rohamos romlása miatt, folyamatos visszaesést mutat.
Lassan két éve, hogy e helyen számokkal alátámasztottam, hogy Szerbiában a tenisz – annak ellenére, hogy akkor öten voltak a világélvonalban – napról napra veszít a népszerűségéből, amit nemrég egy Đoković-nyilatkozat is megerősített, viszont a sportág különféle rangú szövetségei ilyesmit még nem vettek észre, s ennek megfelelően semmit sem tettek nemhogy a fellendítésért, hanem még a hanyatlás megfékezése érdekében sem.
Nincs ez másként a környező, elsősorban volt jugoszláv országokban sem, bár az egyetlen reális összehasonlítási lehetőség a horvát tenisz lenne. Ami nem jelenti azt, hogy a két országban nem figyelnek nagyon erősen oda, hogy mi történik a másik teniszében, és úgy kommentálnak, ahogyan azt az adott pillanat lehetővé teszi.
Amikor például október 27-én a 17 éves zágrábi Borna Ćorić neve is odakerült a ranglista száz legjobbja közé, a horvát média azonnal felhívta a figyelmet, hogy Horvátországnak több férfi teniszezője van a százban, mint Szerbiának. Tény, hisz éppen 4:3 volt az arány. Az egyik oldalon Čilić, Karlović, Dodig és Ćorić, a másikon pedig Đoković, Lajović és Krajinović. A szerbiai média persze bemondta a kontrát, állítva, hogy voltaképpen 5:4 lenne az igazi arány, hisz Viktor Troicki csaknem visszajutott már a százba, Janko Tipsarević pedig nem gyönge játéka miatt esett ki onnan, s ha ismét játékba lendül, védett rangsorolást kap, és a tornákon egy ideig úgy sorsolják majd, mintha nem is szünetelt volna. Minderről azonban nem a tenisz színvonala miatt esik szó, hanem mert a határ mindkét oldalán a szomszéd udvarába bámulás a legerősebb nemzeti sport. Na meg azért is, mert jövő márciusban Szerbia–Horvátország meccs lesz a Davis-kupában, s mindkét oldalon rettegnek a kudarctól. Horvátországban azért, mert csúnya lenne, ha kiderülne, hogy Čilić és Ćorić nem elég a szomszéd feletti diadalhoz, Szerbiában pedig azért, mert azt sem tudni, hogy Đoković egyáltalán játszik-e. S ha igen, vajon legyőzi-e a US Open bajnokát és a játékban hozzá nagyon hasonló ifjú titánt.
